Ugrás az oldal tartalmára
GYIK Panaszkezelés
PODCAST

A bankok, a chipgyártók és a füstölgő AI-ipar – tudom mit vetettél tavaly nyáron

PODCAST
PODCAST| 2026. október 14.   15:42

Beindult az amerikai gyorsjelentési szezon. A bankok számaiból eddig az látszik, hogy a tőzsdei volatilitás kedvezett a számukra, de furcsamód a kötvényhozamok emelkedésével kapcsolatos piaci hullámot nem mindig sikerült meglovagolniuk. Természetesen nagyot mennek a chipgyártók, sőt a chipgyártók gépeit gyártó cégek is. A Mesterséges Intelligencia boomja pedig kézzelfogható dinamikát ad az amerikai gazdaságnak, de az csak jövő héten derül ki, hogy mégis mekkorát. Akkor kezdenek el ugyanis beszámolni az elmúlt negyedévükről a nagy technológiai cégek. Mit esznek az állatok, ha az aszály miatt nem jut megfelelő mennyiségű élelem az állatok számára? Ez mennyire fordította meg az élelmiszerinflációs trendeket? Erről is beszélgettünk a Trend FM Reggeli Monitor című adásában.

„Jól sikerültek a bankok pénzügyi beszámolói, de nem annyira jól, mint ahogy azt az elemzők várták. Például az egyik legnagyobb amerikai bank a JP Morgan-nek a várt egy részvényre jutó 5,92 dollár helyett „csak” 5,57 dollár lett a nyeresége, de így is több mint az 1 évvel ezelőtti 5 dollár. A 10 százalékos profitbővülés rossznak azért nem mondható, de elmarad a várakozástól” – közölte a reggeli műsorban Péntek Ádám, az Erste részvényelemzője. Adózott nyeresége éves szinten 6 százalékkal, 15,3 milliárd dollárra emelkedett, de így is elmaradt az elemzők által várt mintegy 16 milliárd dollártól. Furcsamód a kötvénykereskedése esett vissza, amit a részvénykereskedése tudott némileg ellensúlyozni.

„A JP Morgan vezérigazgatója azt mondta, hogy erősnek látja az amerikai gazdaságot, a vállalati beruházások továbbra is töretlenek. A fogyasztói kiadások is jól alakulnak. Recesszióra vagy gazdasági lassulásra utaló jelek jelenleg nincsenek. Vannak kockázati tényezők, mint a magas költségvetési hiány és a magas infláció miatti kamatemelés, amelyek hosszabb távon ronthatják a hitelfelvételi kedvet” – részletezte a gyorsjelentési híreket Péntek Ádám. 

40 százalékkal nőtt a Citigroup harmadik negyedéves nettó nyeresége az egy évvel korábbihoz képest. Ez elsősorban a bővülő befektetési banki bevételeknek, a multinacionális vállalatok tranzakcióinak, valamint a vagyonkezelési üzletág növekedésének köszönhető. A bank bevétele a vártnak megfelelően alakult, éves alapon csaknem 8 százalékkal emelkedett. A Citigroup a szeptember 30-ával zárult negyedévben 5,25 milliárd dolláros nettó nyereséget könyvelt el. Jelentősen növelte nyereségét a Goldman Sachs a harmadik negyedévben. A kimagasló eredményhez a részvénypiaci kereskedési bevételek megugrása és a stabil befektetési banki teljesítmény is hozzájárult. A Wall Street-i nagybank csaknem 5,3 milliárd dolláros nettó nyereségről számolt be, ami érdemi növekedés az egy évvel korábbi 4,1 milliárd dollárhoz képest. 

„A kötvénypiaci kereskedés a Goldman Sachsnál is gyengébben alakult, de a részvénypiaci jobban, mint ahogy a befektetési banki tevékenység is” – részletezte a számokat Péntek Ádám, az Erste részvényelemzője. 

A vártnál nagyobb harmadik negyedéves nyereségről számolt be a Wells Fargo. A negyedik legnagyobb amerikai hitelnyújtó adózott eredménye csaknem 6 milliárd dollárra nőtt az előző év azonos időszakában elért 5,6 milliárd dollárról. Itt szabadabban hitelezhet a bank, mert feloldották némely esetben a tőkekorlátozását.  

„A bankok nettó kamatbevétele jól alakult, mert magas jegybank alapkamat miatt a bankok is magasabb kamattal tudják kibocsátani a hiteleiket. Jól megy az üzlet, de azért aggódnak a kockázatok miatt. A pénzintézetek aggódnak a félidei választások miatt, mert ha a demokraták nyernek, akkor erősebben szabályozhatják a pénzintézeteket. Márpedig kétharmados valószínűsége van annak, hogy a demokraták kerülnek többségbe az alsó és a felsőházban is. Ha ez bejön, akár 10 százalékos részvénypiaci esés is lehet ebből” – sorolta a várakozásokat Péntek Ádám, az Erste részvényelemzője. 

Az ASML francia, chipgyártó gépeket gyártó cég elmaradt a várakozásoktól, de növelték a várakozásaikat év végére. Nagyon erős az AI-beruházási ciklus, ezért valószínűleg nagyon jók lesznek a chipgyártók gyorsjelentései.

„Az előrejelzések szerint a technológiai szektor több mint 60 százalékos nyereségnövekedést érhetett el a 3. negyedévben” – zárta gondolatait Péntek Ádám, az Erste részvényelemzője.

Az aszály nemcsak az emberek ételeit drágíthatja meg

„A hiány miatt elkezdtek emelkedni a takarmányárak, viszont esik a tej és a sertéshús ára, ami, ha sokáig folytatódik, akkor borzasztóan rossz helyzetbe kerülhetnek az állattartók” – kezdte az agrárszektor értékelését Fórián Zoltán, az Erste agrárszakértője.

Most is sokan hagynak fel a tevékenységgel.

„Amíg idehaza az idén az élelmiszerárak 11 százalékkal estek, és az élelmiszerinfláció nulla, addig a világ más tájain fordult a trend, és elindult újból az áremelkedés. A külföldi kilátások azonban egyre zordabbak az emelkedő energiaárak és az egyre drágább takarmány miatt” – mondta el meglátásait Fórián Zoltán, az Erste agrárszakértője.

Elmondása szerint idehaza is van olyan terület, ahol a szálastakarmány az aszály miatt 30-50 százalékkal esett vissza. Korábban egy hektáron 20-25 bála volt a termés, most csak 6-8 bála szénát tudnak összehozni, emiatt pedig duplájára emelkedett a széna ára. Importban még lehetne gondolkodni, csakhogy, a szárazság a külföldi mezőgazdasági területeket is sújtott Európában.

„A hiány a tej- és a húságazat jövedelmezőségét fogja érinteni. Sok telepen már a téli takarmánykészleteket kezdték el most októberben felhasználni. Nemcsak mennyiségi, hanem minőségi probléma is van. Az alacsony tej- és húsárak miatt a termelők egyébként is igyekeznek visszafogni a költségeiket” – részletezte a piaci helyzetet Fórián Zoltán, az Erste agrárszakértője.

„Már harmadik hónapja 2-3 százalékkal emelkednek a világpiaci árak. A gabonafélék, az olajos magvak, a tej és cukor is mutatott drágulást. Az olajos növények drágultak leginkább” – zárta gondolatait Fórián Zoltán, az Erste agárszakértője.

Az interjúkban elhangzott még:    

  • A félvezetőszektor 130 százalékkal növekedhetett
  • A nagy cégek százmilliárd dollárokat költenek el a Mesterséges Intelligencia fejlesztésére. De vajon mikorra lesz ebből megtérülés?
  • A kormány idehaza próbál segíteni a takarmányhelyzeten különböző intézkedésekkel
  • 6-8 hónap alatt gyűrűzhet be a külföldi áremelkedés
  • A kőolajhoz árazzák az olajos magvakat is
  • Pálmazsírban nagy a visszaesés. A termelő ázsiai országok visszafogják a kivitelüket
  • Komolyan felértékelődik a napraforgó és a repce termesztése 

Péntek Ádámot, az Erste részvényelemzőjét és Fórián Zoltánt, az Erste vezető agrárszakértőjét Nagy Károly kérdezte a Trend FM Reggeli Monitor című adásában.

 

Az erstemarket.hu a Reggeli Monitor, a Trend FM reggeli hírműsorának kiemelt szakmai támogatója.

Szakértőink rendszeresen tájékoztatják a hallgatókat a legfontosabb gazdasági és piaci eseményekről és információkról, a folyamatok hátteréről, hogy megalapozottabb befektetési döntéseket hozhassanak.

A podcastban foglaltak kizárólag az előadó személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. vagy az Erste Alapkezelő Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.

Higgy magadban és indíts Erste Future befektetést!

Miért folytatódik a technológiai részvények emelkedése?

Miért folytatódik a technológiai részvények emelkedése?

Tovább emelkednek a technológiai részvények, elsősorban a mesterséges intelligencia (MI)...

A fogyasztói infláció alakulása az USA-ban

A fogyasztói infláció alakulása az USA-ban

SZTORI

A héten szerdán jelenik meg a szeptemberi amerikai inflációs...

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben