Újra emelkedik az olaj, fokozódnak a Hormuz és a szaúdi infrastruktúra körüli kockázatok
Az olaj ma reggel ismét emelkedésnek indult. A keddi csökkenést fordította meg a közel-keleti támadások újabb erősödése. A legfontosabb tényező továbbra is a Hormuzi-szoros. Az iráni tankertámadások fokozódása ismét veszélyezteti a Perzsa-öbölből érkező olajszállítások helyreállását. Ugyanakkor az amerikai hadsereg közlése szerint egyetlen nap alatt több mint 19 millió hordó nyersolaj áthaladását segítette a szoroson, vagyis az exportfolyamok nem álltak le. Új kockázatot jelent, hogy kedden húszi rakétatámadás érte a Saudi Aramco egyik dhahrani adminisztratív épületét. Kisebb tűz keletkezett, személyi sérülésről nem számoltak be, de a támadás tovább növelte a szaúdi energetikai infrastruktúra biztonságával kapcsolatos aggodalmakat. A feszültség már a hosszabb lejáratokon is látszik. A Bloomberg szerint a 2027-es olajárak rekordra emelkedtek, amit a közel-keleti konfliktus tartósságával kapcsolatos várakozások és a megugró szállítási költségek támogatnak. Közben Kína állami finomítói novembertől áprilisig napi mintegy 400 ezer hordóval tervezik növelni készleteiket, ami új keresletet jelenthet a piacon. Összességében az olajpiacot ismét egyértelműen a geopolitikai kockázati prémium hajtja: a Hormuz körüli tankertámadások és a szaúdi célpontok elleni csapások kerültek előtérbe. Bár az öbölből továbbra is kijut a világpiacra az olaj, a konfliktus és a növekvő szállítási kockázatok miatt az ára emelkedik.
Higgy magadban és indíts Erste Future befektetést!
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.