Szeptemberi kamatdöntő ülésén számos fontos kérdésben hozott döntés az MNB. A jegybanki alapkamatot változatlanul 5,50 százalékon tartották tegnap, a konszenzusnak megfelelően. A kamatfolyosó sem változott, az egynapos (O/N) betéti kamatláb 4,50%, az egynapos hitelkamat pedig 6,50% maradt. Ezzel a lépéssel a nyári hónapok kamatvágásai után (összesen 75 bázispont) először került sor a kamatok tartására. Emellett bejelentették, hogy az inflációs cél 2028-tól az eddigi 3 százalékról 2,5 százalékra módosul, valamint a jövő évtől kezdődően az eddig havi frekvenciájú ülésezés helyett a magyar jegybank áttér az évi 8-szori alkalomra összhangban az EKB döntési mechanizmusával. A forint erősödéssel reagált a bejelentésekre, mert újabb lépések konkretizálódtak az eurózónához vezető úton.
A közlemény publikálásával párhuzamosan Varga Mihály jegybankelnök sajtótájékoztatót tartott, és ismertette a döntés hátterét és az új Inflációs Jelentés prognózisait. A szeptemberi előrejelzés alapján a magyar GDP 2026-ban 1,8 százalékkal, 2027-ben 2,9 százalékkal, 2028-ban pedig 2,8 százalékkal emelkedik. Éves átlagban idén 1,8 százalékon, 2027-ben pedig 3,1 százalékon alakul az áremelkedés üteme. Az infláció a monetáris politikai horizont végére a 2,5 százalékos jegybanki célra mérséklődik.
Az előretekintő iránymutatás az adatvezérelt döntéshozatallal egészült ki: „A Monetáris Tanács elkötelezett az inflációs cél fenntartható elérése mellett. A pozitív reálkamat mellett a pénzügyi piacok, kiemelten a devizapiac stabilitásának fenntartása támogatja az inflációs várakozások horgonyzását, ezáltal hozzájárulva az árstabilitási cél eléréséhez. A Tanács folyamatosan értékeli az inflációs kilátásokat, a globális fejleményeket és a hazai kockázati felárakat, amelyek alapján körültekintően és adatvezérelten dönt az alapkamat mértékéről.”
A mostani kamatdöntés nem okozott meglepetést, az inflációs cél módosításáról szóló sajtóértesülések beigazolódtak a mai kommunikációval. Az inflációs cél szigorítása első körben azt a kérdést veti fel, hogy a jelenlegi kamatszint elég magas-e az alacsonyabb középtávú cél eléréséhez. A következő hónapokra ezzel az esetleges kamatcsökkentések ügye lekerülhetett az asztalról, de a Monetáris Tanács az adatvezérelt üzemmód alkalmazásával nyitva hagyta az ajtót az esetleges változtatások előtt. A kamatszint további csökkentése ezzel együtt legfőképp az energiaárak forintra gyakorolt nyomásának lényegi enyhülésével következhet be.
Higgy magadban és indíts Erste Future befektetést!
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek: Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.