Ugrás az oldal tartalmára
GYIK Panaszkezelés
PODCAST

Az aszály miatt messze elmaradnak a terméshozamok a tavalyitól – az amerikai cégek élvezik a jó gazdasági környezetet

PODCAST
PODCAST2026. július 20.   12:35

A most záruló aratási szezonban a tavalyi 5,8 helyett 4-4,4 tonnánál nem lesz több hektáronként az országos átlaghozam. A mezőgazdaságot sújtó aszály az árpát sem kímélte. A kormány szerint az idei aratás fennakadások nélkül zajlik, és a gabona-, illetve takarmányellátás biztosított. Közben a kis- és közepes cégek mellett továbbra is a mesterséges intelligenciára épülő vállalkozások profitálnak leginkább a jó amerikai gazdasági környezetből. A bankok második negyedévről szóló számai is nagyon jól sikerültek.

„A búza aratása is a végéhez közeledik, ott is 4,4-4,5 tonnás hektáronkénti termésátlagra számítok, ami összevetve azzal, hogy közel 1 millió hektáron aratják a búzát, ez 4,5 millió tonnás termést vetít előre” – mondta el várakozásait Fórián Zoltán, az Erste agrárszakértője a Trend FM Reggeli Monitor című adásában.

Ez szintén komoly a korábbi termésszintekhez képest. Azért hiány nincs, sőt a tavalyi készletekből is elég jelentős mennyiség van még a hazai raktárakban. A kínálati oldallal nincs probléma, az viszont gond, hogy nagyon alacsonyak az árak.

„A klímaváltozással összefüggésben, a világ összes termelőjének ugyanaz jutott az eszébe megváltó gondolatként, hogy akkor ne vessünk tavaszi növényeket, vessünk őszieket, főként kalászos gabonákat. Ettől kezdve megnőtt a kínálat, ez pedig az alacsony árakban ölt testet. Ez egy tartós piaci helyzetet tükröz. Magyarország számára a fekete-tengeri kínálat a legfontosabb tényező. A tavaszi időjárás aszálya nálunk sújtott leginkább. Oroszországnak, Ukrajnának és Törökországnak kifejezetten kedvezőek a terméskilátásai” – vonta le a piaci tapasztalatokból a következtetéseket az Erste agrárszakértője.

Ukrajna 24 millió, Oroszország 90 millió tonnát tud aratni. A törökök 23 millió tonnás rekordot értek el, és az Európai Unió is 144 millió tonnát takarít be. Közép-Kelet-Európában a legerősebb az aszály.  

A piacon tonnáként jelenleg 64-65 ezer forintot lehet kapni az étkezési- és a takarmánybúzáért egyaránt. Az orosz-ukrán háborúnak nagy kiesési hatása nincsen, attól függetlenül, hogy gyújtóbombákat dobnak földekre, kombájnokat lőnek ki, illetve gabonaszállító hajókat támadnak meg.

„Ezek a hírek csak hangulati tőzsdei mozgásokat okoznak, és a következő hetekben a hatása elmúlhat majd” – összegzett Fórián Zoltán.

Nagyon erős az amerikai pénzügyi szektor

„A 6 nagybank közül 5 közzétette a számait. Tulajdonképpen mindegyik felülmúlta az előzetes várakozásokat, nem is kis növekedést produkálva a 2. negyedévben. Ez főleg a magas kamatoknak, az erős részvénykereskedésnek köszönhető” – boncolgatta a számokat Péntek Ádám, az Erste részvényelemzője. 

A JP Morgan bevétele 28 százalékkal nőtt éves szinten. Nettó nyeresége 41 százalékkal volt magasabb. A vezérigazgató is kifejezetten kedvező működési környezetről beszélt a bankok szempontjából.

„Donald Trump amerikai elnök eleve a szabályozás enyhítésén dolgozott, ez volt első elnöki ciklusában is a motívum, ez figyelhető meg második ciklusában is. A Goldman Sachs-szot érdemes befektetési bankként kiemelni, mert leginkább ott csapódott le a céges felvásárlások menedzselése, az ezzel kapcsolatos tanácsadások megugrása, meg persze a kiemelkedően teljesítő vagyonkezelés. A nettó nyereség közel 80 százalékkal nőtt. A bevétele majdnem 40 százalékos emelkedésben volt. Álomforgatókönyv volt a bankok esetében” – értékelt a részvényelemző.

Túlzottan nagy céltartalékokat sem kellett a pénzintézeteknek félretenniük a hitelekre, mert ez a piac is jól teljesít, ráadásul mivel kamatemelést várnak az Egyesült Államokban, a nettó kamatbevétel szempontjából további jó teljesítményt várnak a pénzpiacon.

A Citigroup a kedvező gyorsjelentése ellenére nem teljesített jól a tőzsdén, mert ott a következő negyedévekre szóló előrejelzése nem tetszett a befektetőknek. A pénzintézet az év elején meghatározott várakozásaikat nem módosították.

Jövő héten jelent majd az Alphabet, a Tesla és az Intel.

Az interjúkban elhangzott még:

  • A vízhiány miatt nagy a kényszer az alkalmazkodásra a mezőgazdaságban
  • A technológiai megoldások megvannak a termőföldek vízháztartásának megőrzésére
  • Az új technológiai hatások alkalmazása azonban lassú folyamat
  • A csatornarendszer átalakítására is szükség lenne, vízvisszatartó képességüket kellene fejleszteni
  • A termőterületek 10 százalékánál többet nem lehet öntözni
  • A Morgan Stanley és a Netflix gyorsjelentése is nagy izgalmat hoz a befektetők számára
  • A streamingpiac jövőjét is találgatja a piac

Fórián Zoltánt, az Erste agrárszakértőjét és Péntek Ádámot, az Erste részvényelemzőjét Németh László kérdezte a Trend FM Reggeli Monitor című adásában.

Az erstemarket.hu a Reggeli Monitor, a Trend FM reggeli hírműsorának kiemelt szakmai támogatója.

Szakértőink rendszeresen tájékoztatják a hallgatókat a legfontosabb gazdasági és piaci eseményekről és információkról, a folyamatok hátteréről, hogy megalapozottabb befektetési döntéseket hozhassanak.

A podcastban foglaltak kizárólag az előadó személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. vagy az Erste Alapkezelő Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.

Erste NetBroker
Állampapírok
a biztonságos befektetések
kedvelőinek.
Részletek
Erste Netbroker Állampapírok a biztonságos befektetések kedvelőinek. Részletek
MINISO: Kínai részvénysztori az ázsiai őrület árnyékában

MINISO: Kínai részvénysztori az ázsiai őrület árnyékában

ELEMZÉS

Kína lemaradt Mostanában sok szó esik az ázsiai...

A piaci árazások által prognosztizált kamatszint a határidős kamatláb-megállapodások alapján

A piaci árazások által prognosztizált kamatszint a határidős kamatláb-megállapodások alapján

SZTORI

A héten ismét összeül a Monetáris Tanács és...

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben