Ugrás az oldal tartalmára
GYIK Panaszkezelés
PODCAST

Mégsem emel kamatot a FED? – Az agrárárak lefelé indultak el

PODCAST
PODCAST2026. június 17.   16:06

Az amerikai jegybank szerepét betöltő FED nem túl valószínű, hogy változtat majd a kamaton. Kevin Warsh először a kamatcsökkentés mellett tette le a voksát. A hivatalba lépése óta azonban emelkedett az infláció. Több elemző cég azt jósolja, hogy idén akár kamatot is emelhet a FED.

„Az iráni háborúnak úgy néz ki, hogy vége, bár folyamatosan szivárognak csak az információk, hogy mit tartalmaz az alku. A várakozásunk a békemegállapodás bizonytalan részletei miatt, hogy marad 3,5-3,75 százalék közötti sávban a FED kamatszintje, a piac pedig inkább azt figyeli majd árgus szemekkel, hogy mit mond majd az új jegybanki vezető, és hogyan kommunikál” – osztotta meg a Trend FM hallgatóival a várakozásait Nyeste Orsolya, az Erste vezető makrogazdasági elemzője.

Az is érdekes, hogy az eddigi FED közleményekben benne volt egy utalás arra, hogy hamarosan monetáris lazítás jön. Ha ez kikerül a kamatdöntés után kiadott szövegből, akkor biztos, hogy nem lesz a közeljövőben kamatcsökkentés az amerikai jegybank részéről.

„Érkeznek az amerikai jegybank új előrejelzései a gazdasági növekedésre és inflációra vonatkozóan, de érdekes lesz az is, hogy az új jegybankelnök mennyire tartja a hagyományokat az előrejelzéssel kapcsolatban, vagy mennyire teszi épp az ellenkezőjét” – mondta el meglátásait az Erste vezető makrogazdasági elemzője.

Nyeste Orsolya emlékeztetett rá, hogy jönnek a félidős amerikai választások, és az emelkedő üzemanyagárak alól az amerikai fogyasztók sem tudták kihúzni magukat. Annak ellenére, hogy az Egyesült Államok a legkevésbé függ a Hormuzi-szoroson keresztüli olajszállítástól.

A hazai monetáris politika viszont lazíthat

„Nagyon-nagyon régen láttuk már ilyen erős szinteken a forintot. Mindenképpen segíti az infláció elleni küzdelmet. Előtérbe kerülnek a hamar erősödő forintnak a negatív, gazdasági növekedést visszafogó hatásai. Ezek igazából sohasem igazolódtak teljesen” – közölte a vezető makrogazdasági elemző.

Vannak azért exportorientált cégek, amelyeknek fájdalmas a forint ilyen mértékű erősödése.

„Miután év elején 25 bázispontos csökkentést lépett meg a jegybank, és 6,25 százalékra csökkentette a kamatot, hónapok óta nem nyúlt a kamatokhoz. Az erős fizetőeszköz miatt meglepetés lenne, ha nem lenne újabb monetáris enyhítés jövő héten” – mondta el várakozásait Nyeste Orsolya.

Akár 50 bázispontos csökkentést is megléphetne az MNB, de az Erste szerint valószínűbb a 25 bázispontos kamatvágás.

„Az új inflációs és növekedési előrejelzések mellett azért persze vannak olyan tényezők, amelyek továbbra is óvatosságra késztethetik a Magyar Nemzeti Bankot” – zárta gondolatait az Erste vezető makrogazdasági elemzője.

Az iráni-amerikai háború agrárhatásai

„Tisztázzuk, még nincs béke. Az iráni-amerikai háború fegyverszünetének többszöri meghosszabbítása történt. A tárgyalások folytatódnak. Ez viszont azonnali piaci reakciót hozott magával” – mondta el meglátásait Fórián Zoltán, az Erste agrárszakértője.

A lassuló szállítás mellett a dráguló energia és műtrágya okozza a legtöbb problémát az agrárium számára.

„A világ gabonaárai azonnal elkezdtek lefelé menni, követte őket a műtrágya- és az üzemanyagár. A forint erőssége a magyar agrárium kivitelét is igencsak megnehezíti” – mondta el tapasztalatait Fórián Zoltán.

Hozzátette: „Az elmúlt 10 évben 10-ből 9-szer felfelé húzták az inflációt az élelmiszeripari termékek. Most viszont jó esély van arra, hogy ez lefelé történik meg. Az élelmiszer fogyasztói árai 0,7 százalékkal emelkedtek mindössze”.

A válsághelyzetet azért fel kellene oldani idehaza, a klímaváltozás mellett a munkaerőpiac helyzetét is kezelni kellene.

Az interjúkban elhangzott még:

  • Az amerikai GDP 80 százaléka a fogyasztástól függ
  • Nem lenne jó, ha az amerikaiaknál a fogyasztási hajlandóság visszaesne
  • Többéves csúcson van a forint
  • Az iráni háború geopolitikai kockázatai csak mérséklődtek
  • Nem enyhültek a magyar költségvetés állapotával kapcsolatos problémák
  • A vártnál jobbak a magyar fizetési képességek
  • Nem valószínű, hogy 5 százalék felé emelkedne az infláció
  • A halasztott beruházások reméljük, hogy elindulnak

Nyeste Orsolyát, az Erste vezető makrogazdasági elemzőjét és Fórián Zoltánt, az Erste agrárszakértőjét Németh László kérdezte a Trend FM Reggeli Monitor című adásában.

Az erstemarket.hu a Reggeli Monitor, a Trend FM reggeli hírműsorának kiemelt szakmai támogatója.

Szakértőink rendszeresen tájékoztatják a hallgatókat a legfontosabb gazdasági és piaci eseményekről és információkról, a folyamatok hátteréről, hogy megalapozottabb befektetési döntéseket hozhassanak.

A podcastban foglaltak kizárólag az előadó személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. vagy az Erste Alapkezelő Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.

Erste NetBroker
Állampapírok
a biztonságos befektetések
kedvelőinek.
Részletek
Erste Netbroker Állampapírok a biztonságos befektetések kedvelőinek. Részletek
MINISO: Kínai részvénysztori az ázsiai őrület árnyékában

MINISO: Kínai részvénysztori az ázsiai őrület árnyékában

ELEMZÉS

Kína lemaradt Mostanában sok szó esik az ázsiai...

2026 legnagyobb PIACI MEGLEPETÉSEI ábrákban

2026 legnagyobb PIACI MEGLEPETÉSEI ábrákban

VIDEÓ

Bebesy Dániellel, az Erste Alapkezelő szenior kötvényportfólió menedzserével tekintettük át...

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben