Ugrás az oldal tartalmára
GYIK Panaszkezelés
PODCAST

Akár egész évre búcsút inthetünk a kamatcsökkentésnek – az agrárárak felfelé mennek

PODCAST
PODCAST2026. április 29.   16:05

Maradt a 6,25 százalékos alapkamat. Varga Mihály jegybankelnök rendkívül szigorú nyilatkozatot tett, ami azt vetíti előre, hogy az év eleji kamatcsökkentés idén lehet, hogy egyáltalán nem folytatódik. Addig biztosan nem, amíg az iráni háború nyugvópontra nem jut, és nem rendeződik a nemzetközi tengeri fuvarozási helyzet. A magyar gazdaság teljesítményét továbbra is a lakossági fogyasztás határozhatta meg. A Hormuzi-szoros zárlata rendkívül összetett hatásokat produkál az agrárpiacon.

„A költségek oldalán látható, hogy egyértelmű emelkedést okozott az iráni válság az agrárárakban. Ez különböző mértékben hat különböző piacokon. Amerikában ráadásul az aszály is rátett erre, és emiatt megemelkedtek ott az elmúlt 1-2 napban a tőzsdei növényárak” – kezdte elemzését a Trend FM Reggeli Monitor című adásában Fórián Zoltán, az Erste agrárszakértője.

Az áremelkedés nem lesz egyelőre tartós jelenség, mert egyelőre jelentős túlkínálat van. A Magyarország számára rendkívül fontos búza esetében kifejezetten komoly túlkínálat látható.

„A klímaváltozás miatt sok termelő úgy kalkulált, hogy minél kevesebb növény legyen kitéve a nyári időjárási körülményeknek. Ezért őszi búzát vetettek nagyobb arányban. Ősszel jellemzően kalászos gabonát vetnek. Ez most kritikus időszak a magyar gazdáknak is, mert jelentős készletek halmozódtak fel, és a forint erősödése miatt az eladásokon nehéz jövedelmet termelni” – mondta el meglátásait Fórián Zoltán.

Hamarosan közeleg az aratás, ez pedig még inkább telítettséget okoz a piacon. Az Erste szakértője szerint ebben csak az hozhat változást, ha jelentős globális kiesések lesznek a termésekben. Ha ez nem történik meg, akkor valószínűleg további árcsökkenés lesz, például a búza piacán.

„Legkorábban jövőre emelkedhet legkorábban a búza ára. Hasonló tendencia figyelhető meg az árpa esetében is. A kukorica ugyan magas jegyzésárat mutat, a lefelé mutató trend hasonló. Míg világszinten többlet van kukoricából, addig idehaza inkább a kereslet erősebb. Ezért tudnak itt némi jövedelmet elérni az ebből a növénytípusból betárazó gazdák” – részletezte a Trend FM hallgatóinak meglátásait Fórián Zoltán.

Beszélt ugyanakkor arról is, hogy a Hormuzi-szoros zárlata rendkívüli mértékben megemelte a műtrágya árát, és ebből az alapanyagból hiány várható. Ez a jelenség Ukrajnában már megjelent. Ez pedig jövőre okozhat komoly gondot, ami viszont akkor már emelheti a végtermékek, vagyis a növények árát is.

„Aki előrelátóan bevásárolt input anyagokból, például műtrágyából, annak még nincs pluszköltsége, de aki erre nem gondolt, az jóval drágábban tud termelni. Az alapanyagok drágulása a termelésben mindenképpen emeli a költségeket, az emelkedő takarmányárak drágítják az állattartást is” – vázolt egy másik hatást az Erste agrárszakértője.

Nincs meglepetés – maradt a hazai alapkamat

„Kifejezetten szigorú hangvételt ütött meg tegnapi, kamatdöntő ülés utáni sajtótájékoztatóján Varga Mihály jegybankelnök. Azt mondta, hogy a kockázatok továbbra is jelentősek az iráni háború miatt. Ez a növekedésre nézve lefelé, míg az infláció tekintetében felfelé mutató kockázatokkal jár” – kezdte elemzését Nyeste Orsolya, az Erste vezető makrogazdasági elemzője.

Arra fókuszál a jegybank, hogy a magasabb energia- és nyersanyagárak mikor jelenhetnek meg a fogyasztói árakban.

„Mindig szóba kerül a hazai árrésstop és a védett üzemanyagár esetleges kivezetése. Azért nehéz ezek megszüntetésével kapcsolatban konkrét számszaki hatást mondani, mert közben tudni kéne, hogy ez mikor történhet meg. Tavaly év végén, amikor csökkentek világszerte az élelmiszerárak, még ki lehetett volna vezetni ezeket az intézkedéseket. Most azonban újra emelkednek az élelmiszerárak, így a korábbi gazdasági intézkedések kivezetése akár 1 százalékponttal is emelheti a fogyasztói árindexet” - részletezte a helyzetet Nyeste Orsolya.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy el kell kerülni, hogy túlzottan optimista várakozások legyenek az euró magyarországi bevezetésével kapcsolatban.

„Az MNB is lejjebb vitte márciusi inflációs jelentésében a növekedési várakozásait. A kilátásokat rontotta. Ráadásul azt látjuk, hogy az első negyedévben az export gyengélkedett, az ipar és az építőipar sem talált még kellően magára. A beruházásoknál is évek óta várjuk, hogy javuljanak a mutatók. Kivártak a választások miatt a döntések meghozatalával. A lakossági fogyasztás az, ami hozhatja magát. A bérek emelkedése jelentős volt. A kormányzati intézkedések pedig növelték a jövedelemkiáramlást. A hathavi fegyverpénz kifizetése, a nyugdíjak emelése, illetve a családi adókedvezmények pluszpénzei is javíthatták a fogyasztást. A mi várakozásunk az, hogy az első negyedévben negyedéves alapon 0,4 százalékkal, éves összevetésben 1 százalékkal emelkedhetett a magyar gazdaság” – összegzett a vezető makrogazdasági elemző. 

Az interjúkban elhangzott még:

-          745 ezer hektáron, rekordterületen vetnek be napraforgót a magyar gazdák

-          A háború húzza felfelé az olajos növények árait

-          A tej ára is elindulhat felfelé

-          A juh- és marhaárak konszolidáltak

-          Továbbra is a lakossági fogyasztás húzhatta a magyar gazdaság teljesítményét

Fórián Zoltánt, az Erste agrárszakértőjét és Nyeste Orsolyát, az Erste vezető makrogazdasági elemzőjét Nagy Károly kérdezte a Trend FM Reggeli Monitor című adásában.

Az erstemarket.hu a Reggeli Monitor, a Trend FM reggeli hírműsorának kiemelt szakmai támogatója.

Szakértőink rendszeresen tájékoztatják a hallgatókat a legfontosabb gazdasági és piaci eseményekről és információkról, a folyamatok hátteréről, hogy megalapozottabb befektetési döntéseket hozhassanak.

A podcastban foglaltak kizárólag az előadó személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. vagy az Erste Alapkezelő Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.

Higgy magadban és indíts Erste Future befektetést!

Tartotta a kamatot a jegybank áprilisban

SZTORI

A Monetáris Tanács mai kamatdöntő ülésén szinten tartotta az irányadó kamatokat. A jegybanki alapkamat így továbbra is 6,25 százalékon áll. A...

Új történet íródik a Budapesti Értéktőzsdén

Új történet íródik a Budapesti Értéktőzsdén

ELEMZÉS

Már nem kimondottan olcsó a BUX-index, mégis felülteljesítésre számítunk a hazai...

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben