áremelkedés főként az árukra korlátozódik, nem pedig a szolgáltatásokra, és hangsúlyozta, hogy ez nem eredményez tartós inflációt. Paulson szerint a vámok hatása az év első felében lesz érezhető, és az áruk áremelkedése az év...
áremelkedés főként az árukra korlátozódik, nem pedig a szolgáltatásokra, és hangsúlyozta, hogy ez nem eredményez tartós inflációt. Paulson szerint a vámok hatása az év első felében lesz érezhető, és az áruk áremelkedése az év második felében visszatér a Fed inflációs céljához, azaz 2%-hoz.
A minneapolisi Fed elnöke, Neel Kashkari szerint az infláció csökkenőben van, csak kérdés, hogy milyen ütemben. A jegybankár biztos abban, hogy a lakásárak emelkedése mérséklődik, de az áruk és szolgáltatások inflációjának mérséklődése kérdéses. Kashkari arra figyelmeztetett, hogy az alacsonyabb jövedelmű amerikaiak az infláció miatt vannak nehéz helyzetben, nem azért, mert nincs munkájuk.
Stephen Miran, a Fed kormányzótanácsának tagja arról beszélt, hogy a szolgáltatások és a lakhatás területén várható defláció ellensúlyozni fogja az áruk árának emelkedését, és 150 bázispontos kamatcsökkentést terv erre az évre. Ez éles kontrasztban áll a Fed tagjainak átlagos becslésével, amely szerint idén 25 bázispontos kamatcsökkentésre lehet számítani.
Miran szerint a kamatoknak csökkennie kell, mert az úgynevezett semleges kamatláb alacsonyabb, mivel Trump bevándorlási politikája visszafogta a népesség növekedését, ami szerinte az infláció csökkenéséhez vezet. Úgy gondolja, hogy nem a vámok emelik az áruk árát, de arra nem adott választ, hogy mi okozhatja az inflációt.
a biztonságos befektetések
kedvelőinek.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.