A legfrissebb magyar inflációs adat nem okozott semmilyen meglepetést: se pozitívat, se negatívat. Teljesen megegyezett az elemzői konszenzussal és az Erste elemzőinek a várakozásaival. Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Európai szinten az EKB csütörtöki kamatdöntése a hét egyik kiemelt eseménye. A várakozások szerint az Európai Központi Bank szinten fogja tartani a kamatot.
„Nagyon-nagyon vegyes az inflációs kép Magyarországon. Láthatók dezinflációs tendenciák, így lehet érveket sorakoztatni amellett, hogy ha nem is szeptember-októberben, de a monetáris politika időhorizontján meghatározó időszakban, tehát egy-másfél éven belül el tudjuk érni az árstabilitást. Ugyanakkor vannak olyan pontok is, amelyek azt mutatják, hogy nem lesz egyszerű a tartósan 2-4%-os sávban lévő fogyasztói árindex elérése” – összegezte Nyeste Orsolya, az Erste vezető makrogazdasági elemzője a Trend FM Reggeli Monitor című műsorában.
A dezinflációs tényezők között kiemelte, hogy a termelői árak oldaláról jelenleg nem nagyon érzékelhető inflációs nyomás, az energia- és nyersanyagárakat is érdemes nézni. „Azt is látjuk, hogy Európában is kezd megszelídülni az infláció, tehát alacsonyabb inflációt importálunk. A harmadik tényező pedig a forintnak az erősebb szinten való stabilizációja. A piac nem nagyon vár most jelentős forintgyengülést. Ez pedig segíthet abban, hogy az év eleji átárazásoknál a gazdasági szereplők ceruzája ne fogjon olyan vastagon, mint idén januárban” – részletezte a vezető makrogazdasági elemző.
Nyeste Orsolya hozzátette: ugyanakkor felfelé mutató inflációs tényezőket is ki kell emelni, idetartozik a bérkiáramlásnak az üteme. A kormányzat nagyon szeretné, hogyha jövőre is folytatódnának a dinamikus bérnövekedések – részben a kétszámjegyű minimálbér-emelés által vezérelten. Ezen kívül a választások előtti jóléti intézkedések is várhatók az elkövetkező hónapokban. Ez a két tényező azt sugallja, hogy a piaci szolgáltatások inflációját nem lesz annyira egyszerű tartósan csökkenő pályára helyezni.
Az Erste vezető makrogazdasági elemzője kitért arra is, hogy van egy komoly elfojtott infláció a rendszerben az árrésstopoknak, illetve a többféle önkéntes árkorlátozásnak köszönhetően. Ezek folyamatos bizonytalanságot jelentenek az inflációs pályában, hiszen nem tudjuk, hogy ezek az árrrésstopok, az adminisztratív árkorlátozó intézkedések meddig maradnak majd életben.
Kamatvágás nem várható, az EKB kommunikációján van a hangsúly
„Az Európai Központi Bank a csütörtöki ülésén a várakozások szerint szinten fogja tartani a kamatot. Ez azt jelenti, hogy az alapkamat 2,15%, a betéti kamat pedig 2% maradhat. Az elemzők nagy többsége és a piaci árazások is nagy valószínűséggel ezt árazzák. Az elmúlt hónapokban már látható volt, hogy az EKB kivárásra játszik, és szinten tartotta a kamatokat, valószínűleg ez fog ezúttal is folytatódni. Éppen ezért a figyelem arra fog irányulni, hogy mit kommunikál az EKB a következő hónapoknak a kamatpályájára vonatkozóan” – foglalta össze Nagy András, az Erste részvényelemzője.
Véleménye szerint hosszú távon is a legvalószínűbb forgatókönyv a kamatoknak a tartása, és ilyen szempontból a kommunikációban azt a részt lesz érdemes figyelni, hogy az EKB jelzi-e már, hogy tényleg véget ért a kamatcsökkentési ciklus. „Szerintem nem valószínű, hogy ezt a közlést pont a mostani kamatdöntő ülésre időzítenék, de a következő néhány alkalommal már valószínűleg ezt is ki fogják mondani” – osztotta meg a várakozásait Nagy András.
Nyeste Orsolyát, az Erste vezető makrogazdasági elemzőjét és Nagy Andrást, az Erste részvényelemzőjét Németh László kérdezte a Reggeli Monitorban.
Az erstemarket.hu a Reggeli Monitor, a Trend FM reggeli hírműsorának kiemelt szakmai támogatója.
Szakértőink rendszeresen tájékoztatják a hallgatókat a legfontosabb gazdasági és piaci eseményekről és információkról, a folyamatok hátteréről, hogy megalapozottabb befektetési döntéseket hozhassanak.
A podcastban foglaltak kizárólag az előadó személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. vagy az Erste Alapkezelő Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.
a biztonságos befektetések
kedvelőinek.