Ugrás az oldal tartalmára
GYIK Panaszkezelés
PIACI HÍREK

A jegybank is megmondta (HUF)

KOMMENTÁR
KOMMENTÁRMiró JózsefVezető elemző2025. szeptember 8.   12:17

Mostanában tendenciózusan jobban teljesít a forint. Ezt az alábbi ábra is jól mutatja. A régiós devizák relatív mozgása az elmúlt hetekben

Mostanában tendenciózusan jobban teljesít a forint. Ezt az alábbi ábra is jól mutatja.

A régiós devizák relatív mozgása az elmúlt hetekben

Forrás: Bloomberg, Erste

Ennek alapvetően két oka lehet. Az egyik, amelyet a jegybank egyre határozottabban sugall, sőt már nem csak sugall. A monetáris politika gyökeresen megváltozott. Már nem cél a forint kúszó leértékelése. Különben Varga Mihály MNB elnök ezt a múlt héten explicite ki is mondta a vándorgyűlésen. S itt jön be az a tény, hogy a magyar alapkamat a legmagasabb a régióban (a románnal együtt). Szóval ha a cseh és lengyel relációban nézelődünk, akkor az előbbit 3 százalékponttal, míg az utóbbit 1,75 százalékponttal übereljük. (Lásd itt és itt.) Ráadásul az utóbbit úgy, hogy a lengyel költségvetési hiány idén is a GDP 6,9 százalékára fog rúgni, míg a magyar 4,7 százalékra. Mindeközben egyre többen hiszik el, hogy még jó darabig 6,5 százalékon marad a magyar alapkamat. Ugyanakkor azért a felértékelődés sem tűnik célnak. Szóval ha nem is előbb, de azért valószínűleg utóbb jön majd a kamatcsökkentés.

A másik fontos tényező pedig a közelgő választások. A külföldi befektetők már látható odds-ot tesznek a kormányváltásra, amelynek következtében mintegy 10 milliárd beragadt euró indulhatna meg a magyar gazdaság felé. Ez nyilvánvalóan forinterősítő tényező lenne. Szóval egyelőre kis súllyal, de ez is megjelenik a forinterősítő tényezők között.

Na meg arról sem szabad elfeledkezni, hogy ugyan a politikai verseny élessé vált, de a kormány egyelőre óvatosan osztogat. A bejelentések költsége általában hosszabb távon válhat érzékelhetővé a költségvetésben. Szóval bizonyos óvatosság egyelőre még látható a költségvetési oldalon. Persze az is megtörténhet, hogy eljön az a pillanat, hogy bedobják a gyeplőt a lovak közzé. Na, akkor valószínűleg megfordul az a trend, amit most látunk. Hiszen a még erősebb osztogatással a várható eredmények elmozdulnak a most kormányzó hatalom felé, de az egyensúlytalanság is növekedni fog.

Még valami. Sokan felhördülhettek, hogy miről beszélek én itt a visszafogott ígéretek kapcsán! Itt van pl. az Otthon Start program. Ha elszállnak a hozamok, akkor hasonló költségvetési összeomlás jön, mint a 2000-es évek elején jött volna, ha nincs CHF hitel (am aztán mégis összeomlást hozott kb. 5 évvel később). A különbség most az, hogy hosszú fixálású 10+ év kamatperiódusú hitelekre kell számítani, míg akkor a hitelek átárazódása 3-6 hónap volt. Azaz az elszálló hozamszintek agyonvágták a költségvetést a támogatási teher növekedésén keresztül. Most azért, ha mindenki okosan lép ebben az ügyben, akkor hasonló problémával nagy valószínűséggel nem kell számolni.

Higgy magadban és indíts Erste Future befektetést!

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek: Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében. A jelen dokumentumban foglaltak kizárólag a szerző személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Befektetési Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának

Az Erste Befektetési Zrt. év végi időszakra vonatkozó fontosabb határidői és tudnivalói

Az Erste Befektetési Zrt. év végi időszakra vonatkozó fontosabb határidői és tudnivalói

SZTORI

Tájékoztatásul közöljük az Erste Befektetési Zrt. 2025. év végi időszakra vonatkozó fontosabb...

Adobe: Mégsem gyűri olyan gyorsan maga alá az AI hajsza?

Adobe: Mégsem gyűri olyan gyorsan maga alá az AI hajsza?

ELEMZÉS

Mindenki használja, vagy legalább hallott már minimum egy...

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben