Sérülékeny az orosz olajipar, rémálommá válhat a háború folytatása az ukrán csapások miatt

Az elmúlt két hétben, az alaszkai Putyin–Trump találkozót követően jelentősen erősödtek az ukrán dróntámadások. Az ukrán hadsereg többhavi szünet után újra támadni kezdte az orosz olaj-infrastruktúra kényes pontjait, ráadásul sokkal jobb, saját gyártású eszközökkel, mint korábban. Az FP-5 Flamingó robotrepülőgép már 3000 kilométeres hatótávolsággal és 1000 kilogrammnál nagyobb robbanótöltettel rendelkezik, amivel jelentős károkat tud okozni, ráadásul egyelőre Oroszország nem tud hatékonyan védekezni ellene.

A Barátság vezetéket kiszolgáló unyecsai és nikolszkojei szivattyúállomás mellett féltucatnyi, Oroszország európai területén lévő finomító kapott találatot, és sikerült a Balti-tenger mellett Uszty-Lugában, a Gazprom tulajdonában lévő Balti-LNG terminálra is csapást mérni. A hírek szerint az orosz finomítói kapacitások minimum 10 százaléka megsérült, az orosz nagykereskedelmi üzemanyagárak pedig szárnyalni kezdtek. A novosahtyinszki finomító a támadást követően öt napon keresztül égett.

Kérdés, hogy vajon az amerikaiak rábólintottak-e az orosz energiainfrastruktúra elleni támadásra. Ez logikusnak tűnik, mivel Trump amerikai elnök ilyen módon is nyomás alatt tarthatja Putyint. Az orosz olaj-infrastruktúrának ugyanis több érzékeny pontja is van – ezek megsemmisülése kevésbé okozna gondot a világnak, de annál többet Oroszországnak.

Például a világgazdaság nem rendülne meg a napi 2,4-2,5 millió hordónyi orosz finomított termék hiányától, főleg úgy, hogy az oroszok valószínűleg kénytelenek lennének emiatt fokozni a napi 5,9 millió hordós nyersolajexportot, amennyire lehet. A világban van ugyanis bőven finomítói szabad kapacitás. Oroszország számára viszont tragikus és logisztikai rémálom lenne, ha az európai országrészen lévő finomítói leállnának. Az oroszországi benzinhiányról és hosszú, benzinre váró autósorokról már most is látni képeket a világhálón.

Érzékeny finomítók

Az orosz kőolaj-finomítói szektor a szovjet időkben jött létre, és nem a kapitalista gondolkodás eredménye, a szovjet mérnököket és döntéshozókat sokkal inkább katonai, védhetőségi szempontok vezették. Alapvetően három típusról beszélhetünk. Egyrészt vannak olyan finomítók (például Tuapsze és Komszomolszk), amelyeket a Szovjetunió alatt az olajtermékexport érdekében hozták létre. Ezek egy részét felújították a tulajdonosok, hogy megfelelő specifikációval rendelkező olajtermékkel lássák el az exportpiacokat.

A másik kört – amit szintén felújítottak nyugati technológiával az orosz olajipari vállalatok – az európai országrészen található egységek alkotják, közel a hazai felvevőpiachoz. Ilyen a moszkvai, a Szentpétervár mellett lévő kirisi, a rjazanyi, a volgográdi vagy a jaroszlavli finomító.

Emellett számos üzem van az Urálban, illetve a Távol-Keleten, amelyek jellemzően nagy, alacsony komplexitású egységek, amelyek a hadigazdálkodási elképzelések mentén épültek. Az orosz 6,5 millió hordó/napos finomítói kapacitás 40 százaléka ilyen nagy, de nem túl szofisztikált egységekből áll. Ezeknél a finomítóknál a köztes üzemek általában nagy területen szóródnak szét, ami energiafelhasználási oldalról katasztrofális, viszont nem lehet szétlőni őket egyetlen rakétával.

Az európai országrészen lévő finomítók közül kiemelkedik 12 üzem. Ezek kapacitása összesen 3 millió hordó/nap, ezek látják el az orosz belső piac nagy részét (Oroszország európai részén él a 145 milliós lakosság 80 százaléka). Ezeknek a finomítóknak az úgynevezett Nelson-komplexitása* 6,8, ami meghaladja az orosz finomítói átlagot (ami a 2019-es adatokon becsülve kereken 6). Ez a 12 finomító már belül van azon a 3000 kilométeres távolságon, amely ukrán területekről elérhető az új robotrepülőgépekkel; sőt elméletileg a legnagyobb, a szibériai Omszkban található is lőhető.

A teljes orosz olajfogyasztás napi 3,6 millió hordó, az orosz finomítói szektor 6 millió hordó napi termeléssel rendelkezik békeidőben, ez most augusztus második felére 5,4 millió hordó/napra esett.

A jelentősebb orosz kőolajfinomítók kapacitása, komplexitása és elhelyezkedése

Forrás: Renaissance Capital Oil&Gas Yearbook 2019

Nem a Molról szól

Az ukránok persze nemcsak az európai országrész finomítóit, hanem a fontos olajvezeték-csomópontokat is támadják. Az augusztusban bombázott unecsai és a nikolszkojei állomás is ilyen, innen látják el a 30 millió tonnás BPS-2 vezetéken az uszty-lugai exportkikötőt a Balti-tengeren, a két belarusz finomítót (Mazir és Navapolack – évi 16 millió tonna kapacitás) és a Barátságon lévő két Mol-kőolajfinomítót (évi 10-11 millió tonna igény).

Azt gondolom, hogy a támadás elsődlegesen nem a Mol ellen irányult, hanem a teljes orosz olajexportot próbálta blokkolni, beleértve a vezetékes exportot is. Ha direktben a Mol-csoport ellen irányulna az akció, egyszerűbb lenne karbantartásra vagy katonai csapásra hivatkozva leállítani a Barátság vezeték ukrajnai szakaszát. Ukrajna számára kevésbé lenne fájdalmas az évi 200 millió dollár tranzitdíj elvesztése, mint az a tudat, hogy ezzel Oroszország évi 5 milliárd dollár olajexport-bevételtől esik el.

Mennyi kár keletkezik?

Azt gondolom, hogy az európai orosz kőolaj-infrastruktúra sérülékeny. Ez a 12 kulcsfinomító, az öt nagy európai tengeri kikötő és a tucatnyi szivattyúállomás nem védhető meg teljesen, ha az ukrán távolsági csapásmérő eszközök ilyen hatékonyak. A becslések szerint az ukránok októbertől napi hét FP5 Flamingót gyárthatnak.

Azt egyelőre nehéz megjósolni, hogy mennyi kár keletkezik, és mennyire gyorsan lehet ezeket helyreállítani (a finomítói és vezetékrendszer-eszközök jelentős része nyugati származású, ezeket most nagyon nehéz vagy egyenesen lehetetlen pótolni). Az viszont biztosnak látszik, hogy Oroszország számára sokkal fájdalmasabbá lehet tenni a háború folytatását. Hogy ez elég-e ahhoz, hogy Putyin megálljon, azt majd megmutatja a jövő.

Nem hiszek azoknak a jóslatoknak, hogy az orosz–ukrán háború eldőlt, és Oroszország biztosan győztesen kerül ki belőle. Nyugati oldalon lehet tovább eszkalálni – a kérdés, hogy ez az oldal mekkora további kockázatot és anyagi eszközt hajlandó beletenni ebbe a konfliktusba. Ne feledjük, hogy egy nyugati kudarc nem kizárólag Ukrajna jövője szempontjából lényeges, hanem az egész világ befolyásolásáért vívott harc, és lényeges Kína további előretörése felől nézve is. Ugyanis ha ezt a háborút megnyeri Oroszország, és Ukrajna visszacsúszik ebbe az érdekszférába, az Kína számára is zöld jelzés, hogy Tajvan megszerzésével a távol-keleti kereskedelem feletti kontroll is kikerülhet a nyugat érdekköréből. Ez pedig végleg kikezdi az USA és a nyugati értékrend világhatalmát.