Az Amazon 13%-os év/év alapú második negyedéves bevételnövekedésről számolt be, összesen 167,7 milliárd dollár lett az árbevétel, szemben a várt 162 milliárddal. A korrigált egy részvényre jutó nyereség is jelentősen a becsült 1,81 dollár...
Az Amazon 13%-os év/év alapú második negyedéves bevételnövekedésről számolt be, összesen 167,7 milliárd dollár lett az árbevétel, szemben a várt 162 milliárddal. A korrigált egy részvényre jutó nyereség is jelentősen a becsült 1,81 dollár felé emelkedett, 2,16 dollár lett. A piac azonban negatívan értékelte, hogy a felhőüzletág „csak” a várakozásoknak megfelelően 17%-kal bővült. Ennek az oka, hogy az Amazon Web Services (AWS) a versenytársakhoz, így a Microsoft Azure-hoz és a Google Cloudhoz képest lényegesen kisebb növekedést mutatott.
A beruházás mértéke a negyedévben 31,4 milliárd dollár volt, ami 90%-os emelkedés tavalyhoz képest, amit főként az AI infrastruktúrába való befektetés hajt. A következő időszakban hasonló mértékű beruházásokkal számolnak. A harmadik negyedévi üzemi nyereséget 15,5 és 20,5 milliárd dollár közé várja az Amazon, míg az elemzői konszenzus 19,4 milliárd körül alakul. Az árbevétel azonban 174 és 179,5 milliárd közt lehet majd a vállalat szerint, szemben a piac által várt 173,2 milliárddal.
a magyar, az amerikai, az osztrák
és a német piacokon.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.