Ugrás az oldal tartalmára
GYIK Panaszkezelés
SZTORI

Technikai recesszió elkerülve: negyedéves alapon 0,4 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben

SZTORI
SZTORINyeste OrsolyaVezető makrogazdasági elemző2025. július 30.   12:08

A KSH ma reggel tette közzé a második negyedéves GDP-re vonatkozó első gyorsbecslését. A tényadat most kisebb pozitív meglepetést hozott. Negyedéves összehasonlításban az általunk várt csak hajszálnyi, 0,1 százalékos növekedéssel szemben 0,4 százalékkal nőtt a GDP.  Éves összehasonlításban a nyers adatok szerint 0,1 százalékkal, míg a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye április-júniusban az idén.

Egyelőre a részletek nem ismertek, azokat majd csak szeptember 2-án teszi közzé a KSH. A hivatal előzetes közleménye szűkszavú maradt: „A bruttó hazai termék növekedéséhez legnagyobb mértékben a szolgáltatások, ezen belül legfőképpen az információ, kommunikáció ág teljesítménye járult hozzá. A gazdaság teljesítményét az ipar és a mezőgazdaság fékezte”.

A fenti kommentár alapján az előző negyedévekre jellemző tendencia - miszerint a termelő ágazatok visszahúzzák a teljesítményt, amit a szolgáltatások többé-kevésbé ellensúlyoznak – nem változott. Az ipart továbbra is visszafogja a gyenge külső kereslet, míg a mezőgazdaság teljesítményét számos időjárási és egyéb anomália rontja.  Úgy gondoljuk, hogy a szolgáltatások mellett nem kizárt, hogy az építőipar teljesítménye is javult az időszakban, ez majd a részletes adatokból derül ki.

A fentiek azt is jelentik, hogy felhasználói oldalról – főleg a szolgáltatásokon keresztül – továbbra is a háztartások fogyasztása tudta leginkább támogatni a növekedést. Nagy kérdés, hogy mi történt a beruházások frontján, eljöhetett-e már a mélypont a második negyedévben. Mindenesetre az óvatosság továbbra is indokolt: az üzleti szektor visszafogott bizalmi indexei nem sugallnak gyors javulást ezen a téren.

Összességében kedvező, hogy a tényadat enyhén jobb lett a vártnál, illetve az is, hogy elkerültük a technikai recessziót, azaz nem csökkent két egymást követő negyedévben (negyedéves összehasonlításban) a gazdaság. Az összességében stagnálást mutató nagy kép azonban egyelőre nem javult. A második félévben jobb teljesítményre lenne szükség, hogy az általunk most előrejelzett, 0,8 százalékos teljes éves GDP növekedés elérhető legyen. A kockázatok (vámháború hatásai, lazuló munkapiac) azonban továbbra is inkább lefelé mutatnak. Az előttünk álló időszak nagy kérdése, hogy a kormányzati - már megismert, és várhatóan még érkező - célzott intézkedések mennyire lesznek képesek ezeket a negatív kockázatokat ellensúlyozni. 

Erste NetBroker
Kereskedjen közvetlenül
a magyar, az amerikai, az osztrák
és a német piacokon.
Részletek
Erste Netbroker Kereskedjen közvetlenül a magyar, az osztrák, a német és az amerikai piacon Részletek

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek: Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.

SZTORI

GPT-5: Jött, látott… a többi pedig még várat magára

Közel két és fél évvel a GPT-4 piacra dobása...

AGRÁR SAROK

Mekkora lesz a napraforgó túlkínálat?

A napraforgómag termelői ára Magyarországon a 32. héten negyedével volt magasabb, mint egy évvel korábban. A tavaly év eleje óta tartó áremelkedés...

2025. augusztus 18.

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben