Az Nvidia a várakozásoknál jobb eredményekről adott számot negyedéves jelentésében, mivel az adatközponti termékek iránti kereslet továbbra is erősnek bizonyult. A világ legnagyobb chiptervezője 44,1 milliárd dollár bevételt ért el az első negyedévében,...
Az Nvidia a várakozásoknál jobb eredményekről adott számot negyedéves jelentésében, mivel az adatközponti termékek iránti kereslet továbbra is erősnek bizonyult. A világ legnagyobb chiptervezője 44,1 milliárd dollár bevételt ért el az első negyedévében, felülmúlva a 43,3 milliárdos konszenzust. Ez 69%-kal magasabb, mint egy évvel korábban. A gaming üzletág is rekordot ért el, de a legnagyobb növekedést (73%) az adatközpont üzletág produkálta.
Az egy részvényre jutó korrigált nyereség 96 cent lett a várt 93 cent helyett.
A vezetőség a második negyedévben 45 milliárd dollár körüli árbevételt vár, ami nemileg elmarad az elemzők 45,9 milliárdos konszenzusától. Fontos azonban, hogy ez nem a kereslet lassulásának, hanem a Kínával szembeni korlátozásoknak tudható be. Az Nvidia jelezte, hogy ezek nélkül az előrejelzés 8 milliárddal magasabb lett volna.
A politikai feszültség ellenére az Nvidia jelentése azt mutatja, hogy a vállalat továbbra is gyors ütemben növekszik, amit az mesterséges intelligencia chipek iránti kereslet hajt.
Higgy magadban és indíts Erste Future befektetést!

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.