A nemzetközi devizapiacon a kereskedési időszak a dollár gyengüléséről szólt, mintegy fél százalékkal gyengült az amerikai deviza az euróval szemben. Majd jöttek a várva várt bejelentések az amerikai elnöktől a vámokkal kapcsolatban, melyek az előzetes...
A nemzetközi devizapiacon a kereskedési időszak a dollár gyengüléséről szólt, mintegy fél százalékkal gyengült az amerikai deviza az euróval szemben. Majd jöttek a várva várt bejelentések az amerikai elnöktől a vámokkal kapcsolatban, melyek az előzetes várakozásokat felülmúlva lényegesen durvább intézkedéseket tartalmaztak. Az instant piaci reakció a kockázatkerülés volt és a zöldhasú erősödése, ugyanakkor az USA gazdaságára is masszívan visszaható tarifák narratívája lett az uralkodó, melynek következtében 1,10 közelébe gyengült a dollárt. Ez közel két százalékos leértékelődést jelent a szerdai nyitószinthez képest. Ma reggel közel fél százalékos korrekciót láttunk: 1,095 magasságában járt az EURUSD kurzusa. Az elkövetkezendő napok a viszontválaszok mérlegelése és foganatosítása jegyében fognak telni, így a volatilitás extrém lehet az elmúlt időszakhoz képest is.
a magyar, az amerikai, az osztrák
és a német piacokon.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.