A Pfizer tegnap piacnyitás előtt publikálta első negyedéves számait, ami egy egyszeri, még a koronavírus járványhoz köthető többletbevételnek köszönhetően felülmúlta a várakozásokat. A cég korábban megegyezett az amerikai kormányzattal, hogy koronavírus...
A Pfizer tegnap piacnyitás előtt publikálta első negyedéves számait, ami egy egyszeri, még a koronavírus járványhoz köthető többletbevételnek köszönhetően felülmúlta a várakozásokat. A cég korábban megegyezett az amerikai kormányzattal, hogy koronavírus elleni gyógyszerének, a Paxlovidnak megrendeléseit visszamondja a kormányzat, a Pfizer pedig visszaveszi azokat. A gyorsjelentés alapján azonban az ebből származó bevétel nagyjából 800 millió dollárral meghaladta a piac várakozását.
A negyedéves bevétel 14,9 milliárd dollár volt, egy milliárd dollárral felülmúlva a piac korábbi becslését. A cég egy részvényre jutó profitja éves szinten 33 százalékkal 82 centre mérséklődött, de jelentősen felülmúlta a piac 52 centes várakozását. A vállalat az egész éves útmutatásában 10 centtel 2,15-2,35 dollárra emelte EPS-előrejelzését. A gyógyszergyártó papírjai 6 százalékot emelkedtek a tegnapi kereskedés folyamán.
a biztonságos befektetések
kedvelőinek.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.