Itt jelentkezhet be korábban regisztrált Erste Market hozzáférésével.
Amennyiben korábban csak hírleveleinket kapta, és nem regisztrált, akkor hozzáférését ezen az oldalon tudja aktiválni.

PODCAST

Jó banki, nagyot eső energiaipari céges nyereségek

PODCAST
PODCAST2023. október 18.   13:45

Az Adidas számaival elindult az európai gyorsjelentési szezon, miközben az amerikai cégek is közlik, a gyakran a tőzsdei hangulatot is befolyásoló negyedéves számaikat. Európában egyértelműen a bankok a nyertesei az elmúlt időszak kamatemeléseinek, de ugyanez elmondható az amerikai pénzintézetekről is. Szintén jó számokat közölhetnek a légitársaságok. Az 1 évvel ezelőtti energia-árrobbanáshoz képest ugyanakkor az energiatermelő cégek profitjai vélhetően megfeleződnek majd.

Kanye West és az Adidas szakítása sokba került a tőzsdei sportszergyártónak. „Az előzetes eredményeit tette közzé az Adidas, a harmadik negyedévről szóló teljes beszámolója november 8-án fog majd érkezni. A vártnál jobban szerepelt a cég, mind árbevétel, mind nyereség szempontjából. Még az idei, egészéves várakozásaikat is megemelték” – közölte Nagy András, az Erste részvényelemzője a Trend FM Reggeli Monitor című adásában. Ebben közrejátszott, hogy elkezdték azoknak a Yeezy cipőknek az értékesítését is, amelyek eladásában Kanye West amerikai rapperrel működtek volna együtt. Bizonyos kijelentései miatt azonban az év elején szakítottak, és úgy nézett ki, hogy ez akár 1,2 milliárd euró veszteségleírásra készteti majd az Adidast, de végül nem így lett. A Yeezy cipőkből befolyt összegek jelentős részét jótékonykodásra költik. Így 300 millió euró lehet az ebből keletkező veszteség. A teljes évet operatív szinten 100 millió euró veszteséggel kalkulálnak. Nemcsak a befuccsolt Yeezy cipőüzlet, hanem a cégátalakítás is sokba kerül.

Az informatikai területen kedvezőtlen számok várhatók. Az árbevétel 1 százalékkal, a nyereség pedig 6 százalékkal csökkenhetett. Az SAP, főleg a felhőüzletág miatt várhatóan jobban teljesíthetett a szektortársak miatt.

„A nyersanyag-, olaj- és energiapiaci cégek profitja megfeleződhetett. A ciklikus fogyasztási cikkek, például a turizmus, illetve az autógyártás viszont nyertese lehetett az elmúlt időszaknak. Az autóiparban például megszűnt a chiphiány” – adott előzetest Nagy András, az Erste részvényelemzője.

A légitársaságok is jól teljesíthettek az elmúlt időszakban. Azok a légicégek, amelyek teherszállítást is működtetnek, például a Lufthansa, kicsit kisebb profitbővülésre számíthatnak.

Az Egyesült Államokban is jól teljesíthettek a bankok

„A bankoknál a kamatmarzsok jól alakultak. A hitelezést a magas kamatok még nem vetették vissza és jól pörög a befektetési szektor. Éves szinten az amerikai pénzintézetek 10 százalékkal növelhették az árbevételüket és a profitjukat is. 119 milliárd dollár bevételt és 30,1 milliárd nyereséget érhettek el a legnagyobb pénzintézetek” – adta meg az előzetes piaci várakozásokat Kerekes Tamás, az Erste részvényelemzője. A magas hozamkörnyezet ellenére sem ment el az amerikai befektetők jelentős része az államkötvények felé.

Míg az európai és az amerikai gazdaság egészében lendületvesztést okoztak a kamatemelések, azért van néhány szektor, amely profitálni tudott ebből. Egyértelműen ezek közé tartoznak a bankok. Az erős részvény és devizapiac alapvetően segítette az amerikai bankokat a jutalékok révén abban, hogy növeljék a nyereségességüket.

A beszélgetésekben elhangzik még:

  • 21 százalékkal nőttek az európai bankok profitjai a magas kamatok miatt
  • A biztosítók is profitáltak ebből
  • Az amerikai pénzintézetek is jól jöttek ki a kamatemelési időszakból

Az első részben Nagy Andrással, az Erste részvényelemzőjével, majd Kerekes Tamással, az Erste részvényelemzőjével beszélgetett Nagy Károly.

Az erstemarket.hu a Reggeli Monitor, a Trend FM reggeli hírműsorának kiemelt szakmai támogatója.

Szakértőink rendszeresen tájékoztatják a hallgatókat a legfontosabb gazdasági és piaci eseményekről és információkról, a folyamatok hátteréről, hogy megalapozottabb befektetési döntéseket hozhassanak.

Ez a podcast a műsor vágott, szerkesztett változata.

A podcastban foglaltak kizárólag az előadó személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. vagy az Erste Alapkezelő Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.

Erste NetBroker
Kereskedjen közvetlenül
a magyar, az amerikai, az osztrák
és a német piacokon.
Részletek
Erste Netbroker Kereskedjen közvetlenül a magyar, az osztrák, a német és az amerikai piacon Részletek
WEBINÁRIUM

A 2024-es amerikai választások felboríthatják az amerikai és globális gazdaságot?

2024. május 29. - Erste Market webinárium. Hogyan változtathatja meg az amerikai elnökválasztás a globális gazdasági jövőképet?

Megkapaszkodik-e a repce?
AGRÁR SAROK

Megkapaszkodik-e a repce?

Nagy odafigyelés, kritikus időzítés, sok kártevő, sok stresszhatás. Szóval igazi szakmai kihívás volt a repce termelése ebben az évben is. A...

2024. június 13.

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben