Négy napnyi emelkedést követően tegnap meghőkölt a részvénypiac, a befektetők megijedtek, hogy a Fed még nagyon sokára kiálthatja ki az infláció feletti győzelmet. A tegnap megjelent szeptemberi inflációs adatközlés szerint az infláció 3,7 százalékon stagnált...
Négy napnyi emelkedést követően tegnap meghőkölt a részvénypiac, a befektetők megijedtek, hogy a Fed még nagyon sokára kiálthatja ki az infláció feletti győzelmet. A tegnap megjelent szeptemberi inflációs adatközlés szerint az infláció 3,7 százalékon stagnált éves szinten, a 3,6 százalékra történő várt csökkenés helyett, míg a maginfláció 4,1 százalékra mérséklődött a korábbi 4,3 százalékról, ami megegyezett az elemzői várakozásokkal.
A tízéves dollárhozam egy nap alatt 18 bázisponttal 4,73 százalékra emelkedett, míg a kamatérzékeny kétéves kötvényhozam 5 százalék felett fejezte be a napot. A dollár is erősödött, míg a részvénypiac esett. Az S&P 500 0,6 százalékkal, a Nasdaq 100 0,4 százalékkal került lejjebb.
Ma a bankok gyorsjelentései kerülhetnek a középpontba, a JPMorgan, a Citi és a Wells Fargo is beszámol a harmadik negyedéves teljesítményéről. Az elemzői várakozások alapján 2020 óta a legnagyobb céltartalékképzésre számíthatunk a pénzintézetektől.
Higgy magadban és indíts Erste Future befektetést!

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.