Az amerikai jegybank 5,25-5,5%-on változatlanul hagyta a kamatokat, ami nem okozott meglepetést, a piaci szereplők túlnyomó többsége erre a döntésre számított. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a további szigorításra és tartósan magasabb kamatokra lehet számítani. A Fed...
Az amerikai jegybank 5,25-5,5%-on változatlanul hagyta a kamatokat, ami nem okozott meglepetést, a piaci szereplők túlnyomó többsége erre a döntésre számított.
Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a további szigorításra és tartósan magasabb kamatokra lehet számítani. A Fed dot-plotja szerint idén még egy 25 bázispontos emelés valószínűsíthető, majd 2024-ben ugyanekkora mértékű csökkentés. Ez kettővel kevesebb, mint amit júniusban jeleztek, és 5,1% körüli alapkamatot jelentene a jövő év végére. A 2025-ös várakozás pedig 3,9%-ra emelkedett a korábbi 3,4%-ról.
A piac negatívan reagált a bejelentésre, az S&P 500 közel 1%-ot, a Nasdaq pedig 1,5%-ot esett.
A jegybankárok az idei évre vonatkozó gazdasági növekedési várakozásaikat is erőteljesen felfelé módosították, szerintük a GDP idén 1% helyett várhatóan 2,1%-kal nő. A 2024-es GDP-előrejelzés 1,1%-ról 1,5%-ra emelkedett.
A Fed szerint a PCE maginfláció a korábban várt 3,9% helyett 3,7%-ra csökkenhet idén, a munkanélküliségi ráta pedig 4,1% helyett 3,8% lehet az év végére.
a magyar, az amerikai, az osztrák
és a német piacokon.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.