Közel 1,2 százalékot emelkedett tegnap a Nasdaq 100 index, miután a Tesla több társával együtt nagyot rántott a tech-papírokon. Az elektromos autógyártó célárát 250-ről 400 dollárra emelte a Morgan Stanley, ugyanis szerintük a cég „Dojo” névre...
Közel 1,2 százalékot emelkedett tegnap a Nasdaq 100 index, miután a Tesla több társával együtt nagyot rántott a tech-papírokon. Az elektromos autógyártó célárát 250-ről 400 dollárra emelte a Morgan Stanley, ugyanis szerintük a cég „Dojo” névre hallgató szuperszámítógépe akár 500 milliárd dollárral is növelheti majd a vállalat piaci kapitalizációját. A Qualcomm 2026-ig szerződést kötött legnagyobb partnerével, az Apple-lel, mely szerint továbbra is több fontos mikrochipet szállít a vállalatnak. Eközben a befektetők éppen az Apple új, várhatóan 15-ös névre keresztelt iPhone-jának mai bemutatóját várják. Az eseményen a telefonok mellett új operációs rendszer, okosóra és esetlegesen iPad, illetve AirPods termékeket is bemutathat az Apple. Az S&P 500 eközben „csak” 0,7 százalékkal tudott emelkedni. A héten a legfontosabb makroadat a holnap megjelenő inflációs mérés lehet a tengerentúlon.
a biztonságos befektetések
kedvelőinek.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.