A júniusi ülés jegyzőkönyve szerint az Európai Központi Bank illetékesei folytatták a várt negyedpontos kamatemelést, pedig felvetődött egy nagyobb lépés lehetősége is. "Nagyon széles körű konszenzus támogatta a 25 bázispontos kamatemelést" - áll a tegnap...
A júniusi ülés jegyzőkönyve szerint az Európai Központi Bank illetékesei folytatták a várt negyedpontos kamatemelést, pedig felvetődött egy nagyobb lépés lehetősége is. "Nagyon széles körű konszenzus támogatta a 25 bázispontos kamatemelést" - áll a tegnap közzétett beszámolóban. „Kezdetben az EKB irányadó kamatainak 50 bázispontos emelését is preferálták, tekintettel a magas infláció tartósabbá válásának kockázatára.” „Miközben a tagok úgy vélték, hogy a maginfláció második egymást követő csökkenése pozitív jelzés, széles körben úgy érezték, hogy még nincs elegendő vagy meggyőző bizonyíték a fordulópont megerősítésére" - áll a beszámolóban. Az EKB azt mondta, hogy nagyon valószínű, hogy a következő ülésén, két héten belül ismét kamatot emel, mivel a maginfláció – 5,3 százalék – továbbra is messze a 2 százalékos cél felett van. Mindent összevetve szeptemberben is jöhet még egy kamatemelés, s valószínűleg jó sokat kell várnunk a kamatcsökkentések elkezdésére.
Higgy magadban és indíts Erste Future befektetést!

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.