Joe Biden amerikai elnök kitűnőnek nevezte Antony Blinken külügyminiszter Kínában tett látogatását, melynek pozitív hatása egyértelműen érezhető az elnök szerint. Blinken két napot töltött az ázsiai országban és többek között Hszi Csin-ping elnökkel is...
Joe Biden amerikai elnök kitűnőnek nevezte Antony Blinken külügyminiszter Kínában tett látogatását, melynek pozitív hatása egyértelműen érezhető az elnök szerint. Blinken két napot töltött az ázsiai országban és többek között Hszi Csin-ping elnökkel is találkozott. Blinken a legmagasabb rangú tisztviselő, aki az utóbbi öt évben Pekingbe látogatott. A találkozók célja az utóbbi hónapokban elmérgesedő viszony ápolása volt, illetve egy esetleges találkozó előkészítése Biden és Hszi elnök között, akik utoljára tavaly egyeztettek Balin, a G20 csúcstalálkozón.
Az egyeztetéseken előkerült többek között az ukrajnai háború, Észak-Korea és Tajvan helyzete is. A hírek szerint ugyan valóban jó hangulatban teltek a tárgyalások, de a két ország katonaságának kooperációjában nem sikerült előrelépni – ami az USA egyik fő célja lett volna. Kínai részről elhangzott, hogy nem elégedettek az amerikaiak hozzáállásával, akik „veszélyként” beszélnek az ázsiai országról. Peking szeretné elérni a kivetett szankciók és a technológiai fejlődést gátló intézkedések megszüntetését is.
Higgy magadban és indíts Erste Future befektetést!

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.