Ahogy arra számítani lehetett, az EKB kamatdöntését követő sajtótájékoztatón több újságírói kérdés is érkezett az európai pénzügyi rendszer helyzetére vonatkozóan. Az EKB elnöke és a bankfelügyeletért felelős alelnök is hangsúlyozta, hogy a bankrendszer ellenálló, az Eurózóna bankjai erős tőke- és likviditási helyzettel rendelkeznek. Koncentrációs kockázatokat sem látnak a bankoknál. Visszautasították a gyakran hangoztatott párhuzamot a 2008-2009-es helyzethez képest, kiemelve, hogy a jelenlegi bankrendszer sokkal erősebb, mint 10-15 évvel ez előtt volt, és felügyeletük is hatékonyabb.
A jegybank figyelemmel kíséri az eseményeket és szükség esetén készen áll azonnal beavatkozni, például extra likviditás nyújtásával. Ehhez széles eszköztár áll a jegybank rendelkezésére. Mivel jelenleg nem látják indokoltnak a jegybanki beavatkozást, így konkrét eszköz aktiválását nem jelentették be, de szükség esetén ez bármikor megtörténhet, nem csak kamatdöntő ülés alkalmával.
Más téma. A régiós indexek közül a BUX, a BUMIX, a CECE és a CETOP indexek átsúlyozására is ma kerül sor, hétfőtől már az új indexsúlyok lesznek érvényben. Az index átsúlyozás tipikusan a kereskedési idő végén szokott megnövekedett forgalmat generálni.
Annak ellenére mentek nagyot tegnap a részvénypiacok, hogy a tengerentúli kereskedés még mínuszban indult el. A Dow Jones volt a legszerényebb a fő indexek közül a maga 1,2%-os emelkedésével, az S&P 500 1,8%-ot, a Nasdaq pedig 2,5%-ot ugrott.
Európa is korrigált, a DAX 1,6%-ot, a FTSE 100 0,9%-ot javult, míg élen az Euro Stoxx 50 végzett 2 százalékos emelkedésével.
A jó hangulat Ázsiára is át ragadt, igaz a CSI300 csak visszafogott 0,5%-ot ment, azonban a Nikkei 1,2%-ot, a Hang Seng pedig 1,6%-ot tudott nőni a ma hajnali órákban.
Az amerikai bankok megállapodtak abban, hogy 30 milliárd dollár nem biztosított betétet helyeznek el a bajba jutott First Republic-nál a nyugalom helyreállítása érdekében. A JPMorgan, a Bank of America, a Citi és a Wells Fargo egyenként 5 milliárd dollárral járul hozzá, míg a Goldman és a Morgan Stanley fejenként 2,5 milliárd dollárral. Rajtuk kívül további öt másik bank szállt be a mentőakcióba. A First Republic a pozitív hírre ledolgozta a tegnapi 30%-os esését, és végül emelkedéssel zárt. A tőzsdezárás utáni órákban azonban ismét lefordult, miután a vezetőség bejelentette, hogy felfüggeszti az osztalékfizetést.
A FedEx tegnap tőzsdezárás után számolt be a február végén zárult harmadik pénzügyi negyedévének eredményeiről. A logisztikai vállalat bevétele 22,2 milliárd dollár lett, ami némileg elmarad a várt 22,7 milliárdtól, de a részvényenkénti 3,41 dolláros tisztított eredmény jócskán felülmúlta az elemzők 2,71 dolláros becslését. A vezetőség megemelte az aktuális pénzügyi évre vonatkozó várakozását. Korábban 13-14 dollár közötti egy részvényre jutó nyereségre számítottak, amit most 14,6-15,2 dollárra módosítottak, miközben a piaci konszenzus mindössze 13,57 dollár volt. A vállalat árfolyama több, mint 11%-ot ugrott a tőzsdezárás utáni órákban.
Nagy utat járt be a forint az euróval szemben a tegnapi napon is a jóval kockázatkerülőbbé váló piaci környezetben. Az EURHUF kurzusa 393,4 és 401,4 között mozgott. Végül a zárás 394,4-en történt, ami 0,7%-os erősödést jelentett a szerdai 2%-os leértékelődés után. Egyelőre várhatóan továbbra is a nemzetközi tényezők mozgatják majd a kurzust, s maradhat az irány nélküli kereskedés.
A nemzetközi devizapiacon az erősödés irányába korrigált az euró tegnap, és a mai nyitásban is folytatódott a közös európai deviza lassú erősödése. Az EKB üzenetei megnyugtathatták a piacokat. Úgy tűnik, az európai jegybank nem tart attól, hogy az amerikai banki problémák rendszerszintű problémákhoz vezetnek Európában is. Az EURUSD kurzusa ma reggel már 1,066-on áll. A kurzust a továbbiakban a kockázati étvágy változásai fogják elsősorban meghatározni, miközben egyre inkább a Fed jövő heti kamatdöntő ülése lesz a fókuszban.
A WTI 69, a Brent típusú nyersolaj pedig 75,1 dollár volt ma reggel hordónként a májusi lejáratra, míg az Ural jegyzése 49,9 dollár/hordó volt az európai piacokon azonnali leszállításra. A hét utolsó napján nem jelent meg olyan hír, ami érdemben változtatott volna az olajpiac megítélésén. A befektetők igyekeznek felmérni a kialakult pénzügyi piaci feszültségeket, illetve a jövő heti OPEC ülés várható döntését. Az FGE nevű elemzőház szerint az OPEC csökkentheti a termelést, ha 70 dollár alá esik a kőolaj ára. Az Energy Aspects ezzel szemben azt állítja, hogy a kartell kivár és megnézi, hogy miként végződik a mostani pénzügyi turbulencia. Az olaj a legrosszabb heti teljesítményét nyújtotta az elmúlt napokban, az árfolyamok egyelőre alig változtak a heti mélypontokhoz képest.
Az arany 1.931 dollárig emelkedett ma reggel. A jövő heti Fed üléstől a befektetők 80%-a legalább 25 bázispontos emelést vár a heti tőkepiaci turbulencia ellenére. Egy-két napja volt olyan hang is, ami egyenesen kamatvágást jósolt. A dollár kamat emelkedett, a 10 éves hozam jelenleg 3,58%, a dollár pedig kismértékben erősödött a piacon. Fontos fejlemény, hogy a héten négy egymást követő napon is áramlott a tőke az arany ETF-ekbe, a felhalmozott fizikai arany mennyisége már háromhetes csúcson áll. Ez mutatja, hogy nő a nemesfém iránti bizalom.
Higgy magadban és indíts Erste Future befektetést!
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.