Szükséges a jegybanki szigor A piac alábecsüli az infláció kockázatát az EKB jegybankára, Isabel Schnabel szerint. Fő kockázatnak a bérek emelkedését és azt látja, hogy a maginflációban nem...
A piac alábecsüli az infláció kockázatát az EKB jegybankára, Isabel Schnabel szerint. Fő kockázatnak a bérek emelkedését és azt látja, hogy a maginflációban nem következett be fordulat. Ezek a kockázatok miatt továbbra is szigorú monetáris politikára van szükség a jegybankár szerint, aki ezúttal is megerősítette, hogy márciusban újabb 50 bázispontos kamatemelés várható.
Az Egyesült Államokban ma zárva tartanak a tőzsdék. Minden év februárjának harmadik hétfője az első amerikai elnök, George Washington emlékének szentelt ünnepnap. Utána azonban folytatódik a gyorsjelentési szezon, ezen a héten a Home Depot, a Walmart és más jelentős kiskereskedők teszik közzé előző negyedéves számaikat.
Nem sikerült csitítani a feszültséget múlt héten Anthony Blinken amerikai külügyminiszternek és Vang Ji kínai államtanácsosnak. A két tisztiviselő müncheni találkozója volt az első a két ország között a kínai kémballon kilövése óta. Téma volt továbbá Tajvan, Észak-Korea és Oroszország is. Blinken a találkozó után arról számolt be, hogy nehézkes volt a beszélgetés és szinte semmiben nem haladtak előre kollégájával. Hozzátette, hogy valós félelem számára, hogy Kína fegyverekkel fogja támogatni az oroszokat az ukrajnai háborúban, és a két ország közötti mentalitás kezd a hidegháborúban tapasztalthoz hasonlítani.
Két ballisztikus rakétát is kilőtt ma éjszaka Észak-Korea, reagálva a közös amerikai és dél-koreai hadgyakorlatra.
Enyhe mínuszban voltak ma reggel a fő amerikai és európai határidős indexek.
a magyar, az amerikai, az osztrák
és a német piacokon.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.