Ma kezdődik a davosi világgazdasági fórum Három év után ismét megrendezik a davosi világgazdasági fórumot. Az esemény ma kezdődik és péntekig tart. Az esemény érdekessége, hogy ezúttal hiányoznak...
Három év után ismét megrendezik a davosi világgazdasági fórumot. Az esemény ma kezdődik és péntekig tart. Az esemény érdekessége, hogy ezúttal hiányoznak róla az orosz és kínai milliárdosok, és a G7 országok elnökei közül is csak a német Olaf Scholz vesz rajta részt.
Rendkívül szoros eredményt hozott az elnökválasztás első fordulója Csehországban. Szoros versenyben Petr Pavel nyugalmazott tábornok kapta a legtöbb támogatást, tőle nem sokkal lemaradva Andrej Babis korábbi miniszterelnök végzett. Ők ketten jutottak a választás második körébe, amit január végén tartanak.
A német gazdaság 1,9%-kal bővült 2022-ben, ezzel enyhén meghaladta az 1,8%-os várakozást. Az előzetes adatok alapján a negyedik negyedévben stagnálhatott a német gazdaság.
A Michigani Egyetem amerikai fogyasztói hangulatindexe januárban 64,6-ra emelkedett a decemberi 59,7-ről, ami április óta a legmagasabb érték, és felülmúlta a 60,7-es előrejelzést az előzetes becslések szerint. Mind a jelenlegi feltételek (68,6 vs. 59,4), mind a várakozások (62 vs. 59,9) javultak az előző hónaphoz képest. Az éves inflációs várakozások már a negyedik egymást követő hónapban csökkentek: a decemberi 4,4%-ról 4,0%-ra estek januárban, ami 2021 áprilisa óta a legalacsonyabb érték.
A Bloomberg elemzése szerint az aktuális gyorsjelentési szezon eredményei az amerikai vállalatok nyereségének visszaesését mutatják majd, ami az év második felében is kitarthat, mivel a költségek továbbra is emelkednek, a kamatok magasak, a fogyasztói kiadások pedig kezdenek visszaesni.
Az Egyesült Államokban ma zárva tartanak a tőzsdék a Martin Luther King-nap miatt, melyet minden évben január harmadik hétfőjén ünnepelnek.
A vártnál kevesebb, 79 milliárd jüannal (kb. 11,8 milliárd USD) növelte a kínai bankrendszer likviditását a PBOC az egyéves középtávú hitelkeretén keresztül (MLF). Az egyéves hitelkeret kamatát 2,75%-on hagyta a jegybank, ami megfelelt a szakértők előrejelzésének.
A Holdújév idén január 22-re esik, emiatt a sanghaji tőzsde jövő héten végig, a hongkongi börze pedig hétfőtől szerdáig zárva tart majd.
Ismét nőtt a termelői árindex Japánban. A novemberi 9,7%-os felülvizsgált mérés után decemberben 10,2%-kal emelkedtek a termelői árak éves szinten, miközben az elemzői becslés 9,5% volt. A legnagyobb hajtóerő továbbra is a nagymértékben növekvő energiaárak voltak.
1%-kal nőtt a gépipari rendelésállomány Japánban a decemberi számok alapján (év/év). A novemberi adat -7,7% volt. A decemberi jelentette az első bővülést három hónap zsugorodás után.
Vegyes képet mutattak ma reggel a határidős piacok. A Dow, az S&P, a Nasdaq és a FTSE mínuszban, a EuroStoxx50, a DAX és a CAC pedig pluszban volt.
a magyar, az amerikai, az osztrák
és a német piacokon.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.