A jegybankárok eltökéltek a szigorítások mellett Tegnap magyar idő szerint este nyolckor publikálta decemberi kamatdöntőülésének jegyzőkönyvét a Fed. A jegybankárok nem okoztak nagy meglepetést, határozottak maradtak az...
Tegnap magyar idő szerint este nyolckor publikálta decemberi kamatdöntőülésének jegyzőkönyvét a Fed. A jegybankárok nem okoztak nagy meglepetést, határozottak maradtak az infláció letörésével kapcsolatban, a befektetőknek pedig megüzenték, hogy ne becsüljék alá a jegybank magas kamatokhoz való ragaszkodását. „A kamatkondíciók indokolatlan enyhítése megnehezítené a Fed inflációs céljának elérését” – jegyezték meg a tisztviselők. A jegybankárok dot-plot-ja alapján megmaradt az 5,1%-os alapkamat-várakozás 2023 végére, míg enyhülést csak 2024 hozhat. A piac határidős kamatárazásai alig néhány bázisponttal tolták feljebb a Fed kamatemeléseinek várakozását. Jelenleg februárban és márciusban két, egyaránt 25 bázispontos emelés jöhet, míg a májusi ülésen érheti el a csúcsot az alapkamat, az akkori 25 bázispontos emelésre 64% esélyt áraz a piac (36%-kal pedig a kamatkondíciók meghagyását árazzák). Ami pedig a kamatcsökkentéseket illeti, a piac szerint a decemberi ülésen a jelenleginél 25 bázisponttal lehet magasabb a Fed alapkamata, azaz az addigi emelésektől függően, a csúcshoz képest 25 vagy 50 bázispontos enyhítésre számítanak a befektetők.
3.225 pontig eshet az S&P 500 index a Bloombergen előrejelzést közzétevő szakértők legborúsabb várakozása alapján. Michael Kantrowitz, a Piper Sandler & Co. stratégája a Wall Street legnagyobb medvéje lehet az idei évre, szerinte akik felpattanásra várnak a részvénypiacoktól, azokat nagy csalódás érheti. Ugyan Kantrowitz bevallotta, hogy a történelmi tapasztalat a bikák oldalán áll, és szerinte a Fed inflációhoz történő hozzáállását alábecsülik a befektetők. Az infláció lenyomása időbe telik, a magas alapkamat pedig tönkre fogja tenni a vállalatok nyereségét – tette hozzá. A Bloomberg-konszenzus 4.078 pont, ami 6%-os emelkedést jelentene.
Az Európai Bizottság új ajánlásokat fogalmazott meg a Kínából beutazókkal kapcsolatban, de kötelező érvényű szabályokat nem hozott. Így csak javasolják a tagállamoknak, hogy a Covid helyzet miatt saját hatáskörben írják elő a Kínából beutazók előzetes tesztelését és a maszk viselését az onnan érkező járatokon. A testület január közepén ismét összeül, hogy újra áttekintse a helyzetet.
Ma teszik közzé a decemberi inflációs adatot Olaszországban. A várakozások szerint a korábbi 12,6%-ról 12,3%-ra csökkenhetett az infláció, így tovább bővülhet azon országok sora, ahol decemberben lassult az infláció.
Az előzetesnél kedvezőbb lett a tegnap publikált végleges decemberi eurózónás szolgáltatóipari és kompozit beszerzési menedzser index is. Azonban a bővülést jelző lélektani 50 pontos értéktől még némileg így is elmaradt az index.
A lengyel jegybank a várakozásoknak megfelelően 6,75%-on hagyta az alapkamatot.
Kína január 8-tól fokozatosan újra megnyitja a Hongkonggal és Makaóval közös határátkelőhelyeket, emellett megszüntetik a két városból induló járatok kapacitásának korlátozását.
A Caixin médiavállalat beszerzési menedzser indexének értéke decemberben 48-ra emelkedett a novemberi hathavi 46,7-es mélypontról, ami enyhébb visszaesést jelez. Az üzleti hangulat 17 hónapos csúcsra erősödött, mivel a Covid-korlátozások feloldása után és a kereslet élénkülésére számítanak.
A Bloomberg felmérése szerint a kínai GDP 2023-ban 4,8%-kal fog nőni, szemben a tavalyi szűk 3%-kal.
Mínuszban voltak ma reggel a fő amerikai és európai határidős indexek is.
Az OTP bejelentette, hogy a lefolytatott csoportszintű felügyeleti felülvizsgálat (SREP) és ennek keretében az Európai Központi Bankkal, a Román Nemzeti Bankkal, a Szlovén Nemzeti Bankkal és a Horvát Nemzeti Bankkal folytatott többoldalú eljárás során meghozott együttes döntés alapján, a Magyar Nemzeti Bank az OTP csoport számára nem változtatott a többlettőke-követelményeken. A hír semleges.
a magyar, az amerikai, az osztrák
és a német piacokon.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.