Magyarország nemmel szavazott Hosszú hetekig tartó vitát követően tegnap megállapodtak az energiaügyi miniszterek a gázárplafonról. A korábbi javaslatoknál szigorúbb szabályozást fogadtak el, mely...
Hosszú hetekig tartó vitát követően tegnap megállapodtak az energiaügyi miniszterek a gázárplafonról. A korábbi javaslatoknál szigorúbb szabályozást fogadtak el, mely február 15-től lép hatályba. Az extrém kilengésektől védő plafon akkor lép életbe, ha legalább három napig 180 euró/MWh fölött van a TTF gázár és ha az LNG gázár fölötti spread meghaladja a 35 euró/MWh szintet. A plafon aktiválódálását követően tilos az e szintek fölötti üzletkötés. A tegnapi szavazáson egyetlen ország szavazott a javalast ellen, Szijjártó Péter külügyminiszter már korábban jelezte, hogy Magyarország nemmel fog szavazni. Ám mivel a döntéshez csak minősített többség kellett, így könnyedén átment a javaslat. A jövő havi holland tőzsdei gázár a korábbi 130 euró szint környékéről 110 euró alá esett ma reggelre.
Joachim Nagel német jegybankár szerint még hosszú időre van szükség az EKB inflációs céljának eléréséig. Nyilatkozatában ráerősített Christine Lagarde csütörtöki beszédére, mely szerint további 50 bázispontos lépésekre van szükség az inflációs cél teljesítése érdekében.
A vártnál is nagyobb mértékben csökkent a német termelői árindex novemberben. A korábbi 34,5%-ról 28,2%-ra lassult a termelői árak emelkedése, szemben a várt 31,1%-kal.
Az amerikai tőzsdék már negyedik napja esnek, a befektetők egyre jobban tartanak attól, hogy a Fed recesszióba taszíthatja a gazdaságot, miután a múlt héten a központi bank 50 bázisponttal emelte irányadó kamatlábát, és a döntéshozók jelezték, hogy a tetőpont akár 5,1% is lehet.
Az amerikai lakásépítők szövetségének (NAHB) lakáspiaci indexe decemberben 31-re csökkent, ami a világjárvány kezdetét leszámítva 2012 óta a legalacsonyabb érték. A novemberi 33-as eredmény után a piac arra számított, hogy az index értéke 34-re emelkedik. Ez már a 12. egymást követő hónap, amikor csökkent az index, mivel a magas jelzáloghitel-kamatok miatt egyre kevésbé megfizethetők az új lakások. "A jelentésben az a jó hír, hogy az elmúlt hat hónapban ez a legkisebb csökkenés az indexben, ami azt jelzi, hogy valószínűleg közeledünk a ciklus aljához" - mondta Robert Dietz, a NAHB vezető közgazdásza.
Az eddigi, szigorúan betartott 0,25%-ról 0,5%-ra emelte a japán jegybank a 10 éves kötvényhozam sapkáját, azaz akkor fog korlátlan mennyiségben államkötvényt vásárolni, ha a 10 éves hozam eléri az 50 bázispontot. A jegybank szerint a lépés fenntarthatóvá fogja tenni a monetáris lazítás folyamatát, miközben több szakértő is a BoJ évtizedes politikájával való felhagyást emlegeti. Ugyan az elemzők gyakran bírálták a Haruhiko Kuroda jegybankelnök eddigi politikáját, a lépésre lényegében senki sem számított. A 10 éves kötvényhozam 25 bázispontról hirtelen 40 bázispontra emelkedett, míg az USDJPY devizapár 137,5-ről 133 közelébe esett, azaz a szigetország fizetőeszköze jelentősen erősödött. A jegybank a rövidebb kötvények esetében egyelőre fenntartotta a „szigort”, így az 1 és 5 év közötti lejáratú kötvényekből ismét felvásárlást tartott.
A Richter és a Mithra Pharmaceuticals kötelező érvényű szándéknyilatkozatot írt alá a Donesta kereskedelmi forgalomba hozatalára vonatkozóan. A készítmény egy esterol alapú hormonpótló a posztmenopauzában lévő nők számára.
A szerződés értelmében a Mithra 55 millió euró mérföldkő kifizetésre jogosult. Ebből 5 millió euró a szándéknyilatkozat, 50 millió euró pedig a licenc- és szállítási szerződés aláírásakor esedékes. Ezen kívül további 15 millió euró mérföldkő kifizetés jár az engedélyezési eljáráshoz kapcsolódóan, valamint royalty bevétel az értékesítés után.
A Richter 90 piacon fogja értékesíteni a készítményt, kizárólagos licenc jogokkal Európában, Oroszországban, a FÁK régióban, Latin-Amerikában, Ausztráliában és Új-Zélandon.
A Richter elmondta, hogy a Donesta piaci bevezetésére várhatóan 2025-ben kerül sor. A termék csúcsértékesítése 2035-re elérheti a 60-80 millió eurót. A készítményt a Richter gyártja, a bruttó árrés területtől függően 60-65% lehet.
A hír, amely a Richter kitartó erőfeszítéseit mutatja, hogy innovatív termékekkel gazdagítsa portfólióját, és megerősítse pozícióját a női egészségügyben, pozitív és támogató részvényárfolyamra. Pozitív árfolyamreakcióra számítunk, de a viszonylag távoli bevezetés (valamint a viszonylag jelentős mérföldkő kifizetés) némileg mérsékelheti a piaci optimizmust.
2023. február 1-től Marton Zsombor lesz a MOL csoport Kutatás-Termelés üzletágának ügyvezető igazgatója.
Mínuszban voltak ma reggel a fő amerikai és európai határidős indexek is.
a magyar, az amerikai, az osztrák
és a német piacokon.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.