50? A Fed ma várhatóan egy fokozattal lejjebb kapcsol, és mérsékli a monetáris szigorítás agresszív ütemét. A vártnál jobban lassuló infláció megerősítheti a jegybank...
A Fed ma várhatóan egy fokozattal lejjebb kapcsol, és mérsékli a monetáris szigorítás agresszív ütemét. A vártnál jobban lassuló infláció megerősítheti a jegybank döntéshozóit abban, hogy elegendő az 50 bázispontos emelés. A döntést magyar idő szerint este 8 órakor jelentik be.
A Bloomberg által megkérdezett közgazdászok medián becslése szerint jövőre 4,9%-on tetőzik az irányadó kamat. Várakozásuk szerint a jegybank februárban és márciusban 25 bázispontos emelésre vált, majd befejezi a szigorítást. A befektetők szintén erre számítanak a határidős piacok jelenlegi árazása szerint.
Az Egyesült Államok Patriot légvédelmi rakétákat küldhet Ukrajnának. Kijev már többször is kérte a Raytheon és a Lockheed Martin által gyártott rendszert, hogy védekezni tudjon az orosz rakétatámadásokkal szemben.
Lengyelország előzetes megállapodást kötött az EU-val, és már be is nyújtotta a megállapodáshoz szükséges törvénymódosításokat. A parlament várhatóan a következő hetekben tárgyalja a módosító javaslatokat. Az elfogadást követően megnyílhat az út a befagyasztott 34 milliárd eurónyi EU-s támogatások folyósítása előtt.
A tegnap megjelent decemberi német ZEW indexek javulást mutattak az előző hónaphoz képest. Azonban míg a kilátások a vártnál jobban javultak, addig a jelenlegi gazdasági helyzet esetében a vártnál kisebb javulás volt csak látható.
Az energiaügyi minisztereknek tegnap sem sikerült megegyeznie a gázár plafonról, így az egyeztetéseket december 19-én fogják tovább folytatni. A különböző javaslatokban 160-220 EUR/MWh közötti árplafon lehetősége merült fel.
Növelte a kínai gazdaság 2023-as kilátásait a Morgan Stanley. A pénzintézet szerint jövőre az eddig prognosztizált 5,0% helyett 5,4%-kal nőhet az ázsiai szuperhatalom GDP-je éves szinten. Ehhez hozzájárulhat, hogy a kínai kormányzat egyre gyorsabban próbál megválni korábbi Zéró-Covid stratégiájától, ami eddig jelentős mértékben lassította a gazdaságot.
Éves szinten 3,0%-kal nőtt az ipari termelés Japánban októberben a végleges adatok alapján. Ez romlást jelent a szeptemberi 9,6%-os ütemhez képest, illetve az előzetesen mért 3,7%-hoz képest is. A havi alapú mérés 3,2%-kal gyengült, ami sorozatban a második zsugorodó hónapot jelenti a korábbi mínusz 1,7% után, az előzetes mérés 2,6%-os gyengülésről árulkodott.
A harmadik negyedéves 8 pont után 7 pontra gyengült a japán jegybank Tankan üzleti hangulat indexe az év utolsó negyedévében, amely azt jelenti, hogy a 2022-es év minden negyedévében romlott az index. Az előremutató index nagyobb mértékben, 9 pontról 6 pontra csökkent. A pozitív tartomány kedvező, a negatív tartomány pedig kedvezőtlen piaci kondíciókat jelöl.
A szeptemberi 2,9% után 0,4%-ra lassult éves alapon a gépipari megrendelések állománya Japánban. Az adat elmaradt a várt 1,5%-os ütemtől.
Az amerikai határidős indexek pluszban, az európaiak viszont mínuszban voltak ma reggel.
Ma reggel megjelent angol nyelvű elemzésünkben a korábbi 470 forintról 525 forintra emeltük a Magyar Telekom célárát. Ajánlásunk továbbra is Vétel. Véleményünk szerint az MTel várhatóan vagy magas osztalékfizető részvény, vagy felvásárlási célpont lesz.
A részvénysztori egyik kulcseleme a vállalat változó árazási stratégiája. Az MTel bejelentett egy inflációs záradékot, ami lehetővé teszi, hogy a társaság 2023-ban - a KSH által közölt 2022-es infláció mértékéig - a teljes lakossági bázis árait kiigazítsa. A záradék a következő évekre is érvényes. Előrejelzésünk szerint 2023-ban és 2024-ben 10%-os, 2025-ben pedig további 3%-os tarifaemelés várható.
A cég korábban 5%-ra emelte a 2022-es évre vonatkozó bevétel növekedési előrejelzését, ami véleményünk szerint még mindig konzervatív, mi 8%-os bevételnövekedést prognosztizálunk. Nem tartjuk reálisnak a mérsékelt csökkenésre számító EBITDAaL előrejelzést sem, hanem inkább 2%-os növekedést látunk.
Az EBITDAaL növekedése 2024-ig alacsonyabb lehet a bevételek növekedésénél. Ekkor szűnik meg a távközlési szolgáltatásokra kivetett különadó, és a tarifaemelések látványosabban kezdenek megvalósulni. A haszonkulcsok jövőre elérik a mélypontot, majd 2024-től kezdődően jelentősen emelkedhetnek.
Továbbra is arra számítunk, hogy a részvényesi juttatás eléri a 2022-es korrigált nettó eredmény 60%-át. Előrejelzésünk szerint ez az arány 2027-ig folyamatosan 80% közelébe emelkedik, a stabil készpénztermelés és a gyors tőkeáttétel-csökkentés hatására. A készpénztermelés és a részvényesi javadalmazás közötti javuló egyensúly támogatná a részvényárfolyamot.
A kormány nem hosszabbítja meg a 2022 végén lejáró hitelmoratóriumot, jelentette be Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter kedden. A hír mérsékelten pozitív a bankok számára, így az OTP számára is. Az egyszeri negatív eredményhatás 1-2 milliárd forint volt az elmúlt két negyedévben az OTP esetében, hiszen már eddig is nagyon alacsony volt a moratóriumban részt vevők száma.
A fő negatív tétel, a kamatstop, viszont a korábbi bejelentés alapján meghosszabbodik. A hitelkamatokat jövő év közepéig fagyasztaná be a kormány.
2023. február 28-tól távozik pozíciójából Berislav Gaso, a MOL Upstream üzletágának ügyvezető igazgatója. Gaso 2016 óta az Upstream üzletág vezetője, előtte különböző menedzsment pozíciókat töltött be a cégcsoportnál.
A Gloster megállapodott a Lanoga Kft. 60%-os tulajdonrészének megvásárlásáról. A szoftveripari céltársaság saját fejlesztésű járóbeteg- és foglalkozás egészségügyi ellátást támogató szoftverrel rendelkezik. A felvásárolt társaságra alapozva jön majd létre a Gloster pécsi fejlesztőközpontja, mely a külföldi piacokat veszi célba.
A Lagona Kft. 2021-ben 199 millió forintos árbevételt és 30 millió forintos adózott eredményt ért el. Az ezt megelőző évben pedig 124 milliós árbevétel mellett 27 millió forintos adózott profitot termelt. A társaság közel 20 főt foglalkoztat, az eredménykimutatás alapján, de jelentős a kiszervezés mértéke is. Az akvizíció pénzügyi részleteit nem hozták nyilvánosságra.
A Lagona Kft. tulajdonosa vállalta 63.622 darab új kibocsátású részvény megvásárlását a 180 napos forgalommal súlyozott átlagáron (1059 forinton). A tőkeemelés teljes összege 67,4 millió forint.
Vélemény: Az újabb akvizíció jól illeszkedik a Gloster stratégiájába, ugyanakkor a megvásárolt társaság eredményhozzájárulása nem jelentős a csoport egészéhez viszonyítva. Így számottevő pozitív hatás nem várható tőle. A tőkeemelés minimálisan növeli a közkézhányadot, ám ez a hatás sem számottevő. Bár a vételárat nem hozták nyilvánosságra, becslésünk szerint 150 millió forint körül lehetett a teljes cégre vetítve. Továbbra is fenntartjuk 1223 forintos célárunkat és Felhalmozási ajánlásunkat.
A Gloster várhatóan rekord nagyságú, közel 2 milliárd forint összegű nyitott rendelésállománnyal fogja zárni a 2022-es évet. A pontos összeg körüli bizonytalanság a szokásosnál nagyobb, ugyanis a hardver szállítási körülmények miatt még nem látszik pontosan, hogy mely megrendelések lesznek még idén teljesíthetők, és melyek csúsznak át jövőre.
Vélemény: A rendelésállomány növekedése jelentős, hiszen 2021-et 670 millió forint nyitott rendelésállománnyal zárta a társaság. De a lehetséges áthúzódó hatások miatt csak a 2022-es (előzetes) eredmény függvényében lehet majd teljes képet alkotni.
a magyar, az amerikai, az osztrák
és a német piacokon.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.