MOL: Egyelőre a szokásosnál kevesebb olaj érkezik A Barátság kőolaj vezeték tegnap este óta ismét szállít kőolajat, de a mennyiség egyelőre kisebb a szokásosnál a tegnapi hivatalos bejelentés szerint....
A Barátság kőolaj vezeték tegnap este óta ismét szállít kőolajat, de a mennyiség egyelőre kisebb a szokásosnál a tegnapi hivatalos bejelentés szerint. Véleményünk: Ez jó hír a MOL számára, mivel még a kisebb mennyiség is elegendő lehet arra, hogy a cég teljes mértékben üzemben tartsa finomítóit. Ugyanakkor az eset rávilágít arra, hogy mennyire sérülékeny az ország kőolaj ellátása.
A Fed kormányzótanácsának tagja, Christopher Waller azt mondta, hogy a közelmúltbeli adatok miatt hajlik az eddigieknél kisebb, 50 bázispontos emelésre jövő hónapban. Hozzátette azonban, hogy még mindig van teendő a kamatokkal kapcsolatban, tehát szükség esetén akár több 50 bázispontos emelés is következhet.
Most már biztosra vehetjük, hogy a republikánusoké a képviselőház, a párt ugyanis megszerezte a 218. mandátumot is, ami a többséghez szükséges. Igaz, ez a többség a vártnál jóval szűkebb lett.
Egyre valószínűbb, hogy az Európai Központi Bank 50 bázisponttal fogja emelni az alapkamatát a következő ülésén – írja a Bloomberg. A Kormányzótanács álláspontja szerint a 75 bázispontos emelés túlzás lenne a jelenlegi helyzetben. A ma megjelenő végleges eurózóna inflációs adat fontos iránymutatás lehet a jegybankárok számára.
Jeremy Hunt brit pénzügyminiszter ma ismertetheti azt az 55 milliárd fontos költségvetés-csökkentő tervezetet, melynek célja a szigetország pénzügyeinek stabilizálása. Hunt tevei szerint a csomag 60 százaléka a kiadások csökkentéséről, 40 százaléka pedig az adók emeléséről szólna.
Sorozatban harmadik hónapja emelkednek éves szinten az autóeladások Európában. 2022 októberében összesen 911 ezer új autót regisztráltak, ez 14%-kal több, mint egy évvel korábban. A pozitív hír ellenére sincs könnyű helyzetben az autóipar, amely egyszerre küzd alkatrészhiánnyal és a megnövekedett energiaárakkal is, az éves alapú összevetés is elsősorban csak a nagyon alacsony bázis miatt mondható jónak, egy „normális” évtől azonban messze elmarad.
9.002 milliárd jen (kb. 64,6 milliárd USD) volt a japán exportvolumen októberben, ami éves szinten 25,3%-os bővülést jelent, ez pedig visszaesés a szeptemberi 28,9%-hoz és a 29,3%-os szakértői becsléshez képest. Az import volumen növekedési üteme ezzel szemben 53,5%-ra nőtt a korábbi 45,9%-ról, ami felülmúlta a kereken 50%-os konszenzust. Ez nominálisan 11.165 milliárd japán jent jelent (kb. 80,1 milliárd USD). Ebből adódóan a külkereskedelmi mérleg hiánya körülbelül 2.162 milliárd jen (15,5 milliárd dollár), ami mérsékelten nagyobb, mint az egy hónappal korábbi 2.094 milliárd jenes érték, míg az előző év azonos havában csak 90,7 milliárd jen volt a deficit.
Alapvetően pozitív hangulat uralkodott a fő amerikai és európai határidős piacokon, egyedül a FTSE volt pár pontos mínuszban.
Higgy magadban és indíts Erste Future befektetést!

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.