Ugrás az oldal tartalmára
GYIK Panaszkezelés
SZTORI

Minden bizonnyal megérkezett a technikai recesszió

SZTORI
SZTORINagy JánosMakrogazdasági elemző2022. november 15.   15:59

Közzétette a KSH ma reggel az idei harmadik negyedéves GDP-re vonatkozó gyorsbecslését. A gazdaság éves szinten 4,0%-kal nőtt július-szeptemberben. Ugyanakkor negyedéves alapon 0,4%-kal csökkent a GDP.

A részletek egyelőre nem ismertek, a hivatal rövid kommentárja szerint a mezőgazdaság kivételével minden gazdasági ág hozzájárult a növekedéshez, a fő hajtóerőt az ipar és a piaci szolgáltatások jelenthették. Bár végérvényesen csak az utolsó negyedéves adatok ismeretében jelenthető ki, de minden bizonnyal technikai recesszióba süllyedt a hazai gazdaság az idei év második felében.

A negyedév során korábban közzétett havi termelési adatok már mutatták, hogy az ipar viszonylag ellenállónak bizonyult, az autóipar is relatíve jól teljesített, így az ágazat pozitívan járult hozzá a növekedéshez. Emellett a szolgáltatások jelenthették még a húzóerőt, elsősorban a szállítások, turizmus és a szabadidős tevékenységek.

Előretekintve a rövid távú kilátások meglehetősen borúsak. A következő negyedévek a gazdasági aktivitás további lassulását hozhatják, a mélypontot jelenleg a jövő év elején látjuk. A technikai recesszió jelenségének beállta önmagában még nem tragikus, ugyanakkor a kirajzolódó szerkezetét illetően egyre szélesebb az érintett ágazatok köre. A megnövekedett energiaárak és a vágtázó infláció egyszerre szorítják vissza a fizetőképes keresletet és árnyékolják be az ipari export kilátásait. A rendkívül kedvezőtlenné váló kamatkörnyezet és a kormányzati halasztások a beruházási aktivitás lassulását eredményezik. Rövidtávon egyedüli pozitív tényezőként a feldolgozóiparban kiépülő exportkapacitások hozhatók fel: e tekintetben felfelé mutató kockázatot jelenthet, amennyiben a világgazdasági konjunktúra a vártnál gyorsabban tér magához.

A bejegyzésben foglaltak kizárólag az író személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. vagy az Erste Alapkezelő Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.

Címlapkép: Shutterstock

Higgy magadban és indíts Erste Future befektetést!

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek: Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.

Az Erste Befektetési Zrt. év végi időszakra vonatkozó fontosabb határidői és tudnivalói

Az Erste Befektetési Zrt. év végi időszakra vonatkozó fontosabb határidői és tudnivalói

SZTORI

Tájékoztatásul közöljük az Erste Befektetési Zrt. 2025. év végi időszakra vonatkozó fontosabb...

Adobe: Mégsem gyűri olyan gyorsan maga alá az AI hajsza?

Adobe: Mégsem gyűri olyan gyorsan maga alá az AI hajsza?

ELEMZÉS

Mindenki használja, vagy legalább hallott már minimum egy...

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben