Fontos lesz Powell iránymutatása Szinte biztosra vehető, hogy a mai kamatdöntő ülésen ismét 75 bázisponttal fogja megemelni a kamatot a Fed, ezzel 3,75-4% közötti sávba emelve az alapkamatot. Utoljára 2008-ban volt ennyire magas az amerikai...
Szinte biztosra vehető, hogy a mai kamatdöntő ülésen ismét 75 bázisponttal fogja megemelni a kamatot a Fed, ezzel 3,75-4% közötti sávba emelve az alapkamatot. Utoljára 2008-ban volt ennyire magas az amerikai kamatszint. A decemberi emelés mértékéről viszont már megoszlanak a vélemények, így erre nézve fontos lesz Jerome Powell iránymutatása. Az óraállítás miatt a hét végéig a szokottnál egy órával korábban jelennek meg az amerikai makro adatok, így a kamatdöntés eredménye magyar idő szerint 19.00-kor jelenik meg.
Jair Bolsonaro vasárnap elveszítette az elnökválasztást Brazíliában. A választási eredményt követően sokáig nem szólalt meg és bezárkózott a palotába, így félő volt, hogy nem fogja elismerni a választás eredményét. Tegnap azonban megtörte a csendet, és kabinetfőnöke bejelentette, hogy megkezdik az átadási folyamatot Luiz Inácio Lula da Silva számára.
A BoE tegnap végrehajtotta az első kötvényeladási aukcióját. A tervnek megfelelően 750 millió font értékű kötvénnyel csökkentették az eszközállományt. A mostani aukció keretében rövid lejáratú kötvényeket adott el a jegybank. A kötvényértékesítések hatásaként a jegybanknak vesztesége keletkezik, mivel magasabb áron vette azokat, mint ahol jelenleg értékesíti. Idén még további hét, azonos méretű kötvényeladási aukciót fog tartani a BoE. Jövőre 45 milliárd font értékben terveznek kötvényt eladni, további 35 milliárd fontnyi lejáró kötvényt pedig nem fognak megújítani.
Joachim Nagel és Pablo Hernandez de Cos jegybankárok közös nyilatkozatban beszéltek arról, hogy az EKB-nek tovább kell folytatnia a kamatemeléseket.
Oroszország a hétvégén felmondta az ukrán gabona exportjára vonatkozó megállapodást. Ennek ellenére az ENSZ arra készül, hogy holnap újabb hajószállítmány hagyja el Ukrajna területét a tengeri folyosón keresztül.
Nem halad jól az újabb közös EU-s kötvénykibocsátási terv, elsősorban a német pénzügyminiszternek vannak fenntartásai a javaslattal szemben.
Hongkongban délutánra felfüggesztették a kereskedést a Nalgae trópusi vihar miatt. A piac különben 2,4 százalékkal emelkedett.
Javult a kínai beszerzési menedzser index. A Caixin ipari BMI 49,2 lett októberben az előző havi 48,1 után és a várt 48,5-del szemben.
Az amerikai és az európai határidős piacokon is pozitív hangulat uralkodott ma reggel.
a biztonságos befektetések
kedvelőinek.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.