Kommentár Előre bocsátjuk, költői kérdés! Legalábbis olyan értelemben, hogy elég sok tényező alapján azt gondoljuk, hogy inkább erősödnie kell, s igazából értetlenül állunk a forint...
Előre bocsátjuk, költői kérdés! Legalábbis olyan értelemben, hogy elég sok tényező alapján azt gondoljuk, hogy inkább erősödnie kell, s igazából értetlenül állunk a forint gyengesége mellett.
Kezdjük azzal, hogy a földgáz ára esik mint a kő, s ma reggel már 93 euró környékén van egy MWh órányi ár, amely gyakorlatilag a háború előtti szint, illetve júniusban láttuk utoljára ezen az áron. Mindeközben két fontos dolog is történt ezzel kapcsolatban. Egyrészt be lett vezetve egy ársapka, amely fölött halasztott fizetés van az elkövetkező 3 évre, 20-40-40 százalékos arányokkal, s ez az ársapka valahol 100-130 euró körül lehet. Igaz ez a havi átlagárra vonatkozik. Másrészt az MVM gázár fizetéshez szükséges eurót az év végéig már nem a piacon, hanem az MNB-től szerzi be, amely már nem helyez nyomást az árfolyamra. A külkereskedelmi deficitnek és a folyó fizetési mérlegnek az elkövetkező hónapokban javulnia kellene, sőt nagy valószínűséggel javulni fog. Annál is inkább, mert az energia költség nélkül többletes a mérleg. Ez pedig egyértelműen csökkenti vagy csökkentenie kellene a forintra nehezedő nyomást.
Másrészt az effektív kamatráta gyakorlatilag 18 százalékra emelkedett, míg akkor 7 százalék körül volt. Egy szó mint száz a kamatkondíciók sokkal szigorúbbak, mint akkor voltak, a makrogazdasági környezet és a kilátások ugyan romlottak, de gyakorlatilag a várakozásoknak megfelelően.
Az EURHUF árfolyam júniusban 390 és 400 között mozgott, míg most inkább a 410-415 közötti tartományban látható. Ennek nem így kellene lennie, pláne annak fényében, hogy mostanra születetett egy 17 pontos egyezség az EU meg a kormány között, amelyet a kormány most implementál, s ennek mentén elég valószínűnek tűnik a megállapodás december közepéig a felek között az uniós pénzek folyósításnak újra indításáról. (Persze ebben a piac valamilyen oknál fogva nem nagyon hisz.) Ez pedig több eurót jelentene a gazdaság számára, amely megint csak a forint erősödésének irányába mutató várható esemény.
A DAX erősödéssel kezdte a napot, aztán a napon belüli MACD indikátorok jelzéseinek megfelelően átfordult a negatív tartományba. A BUX emelkedik a délelőtti órákban, amely elsősorban a Richternek köszönhető.
A FTSE100 0,6%-ot, az EuroStoxx50 1,5%-ot, a DAX 1,6%-ot emelkedett. Az európai emelkedéshez a csökkenő gázárak is hozzájárultak. Minden szektor emelkedett, leginkább a közmű és IT szektor.
Az USA-ban is emelkedtek a részvényindexek. A Nasdaq 0,9%-ot, az S&P 1,2%-ot, a Dow 1,3%-ot emelkedett. Az emelkedést főként az egészségügy és az alapvető fogyasztási szektor jó teljesítménye húzta. Az ingatlan és a nyersanyagszektor is enyhén csökkent tegnap.
A tegnapi meredek esést követően stabilizálódott a kínai részvénypiac is, miközben kiugróan magas volt a forgalom. A CSI300 0,1%-ot a Hang Seng 0,4%-ot, a japán Nikkei 1,1%-ot emelkedett.
A Richter ma bejelentette, hogy benyújtotta a RYEQO (relugolix 40 mg, estradiol1,0 mg és norethisterone acetate 0,5 mg) II. típusú módosítási kérelmét az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA) az endometriózissal járó mérsékelt vagy súlyos fájdalom kezelésére olyan reproduktív korú felnőtt nőknél, akiknek korábban már volt endometriózisuk miatt orvosi vagy sebészeti kezelésük.
A hír pozitív, de nem meglepő, mivel a vállalat már korábban közölte, hogy a RYEQO terápiás hatókörét bővíteni kívánja. A RYEQO-t az EMA 2021 júliusától már engedélyezte a reproduktív korú felnőtt nőknél a méhmióma mérsékelt vagy súlyos tüneteinek kezelésére. Az 1H22-ben a RYEQO forgalma 1,8 millió eurót tett ki.
Az SAP 7,84 milliárd eurós árbevétellel zárta a harmadik negyedévet, felülteljesítve a 7,61 milliárd eurós várakozást és 5%-ot bővülve a tavalyi évhez képest. A növekedést elsősorban a felhő alapú szolgáltatások támogatták, ami devizahatástól szűrten 25%-ot növekedett. A nyitott rendelésállomány 26%-kal 11,27 milliárd euróra emelkedett. A harmadik negyedévben újabb 20 millió eurónyi költségek merültek fel az oroszországi és belorusz kivonulás miatt, de a társaság számításai szerint az eddigi 250 milliós költség az év végére 300 millió euróra duzzadhat. A korábbi tervekkel ellentétben az SAP várhatóan mégsem fog tudni vevőt találni az orosz üzletágára, így tovább húzódik az exit. A negyedévben elért 2,03 milliárd eurós operatív eredmény és az 1,26 eurós egy részvényre jutó eredmény is megfelelt a várakozásnak. A 2022-es árbevételi és üzemi eredmény előrejelzésen nem változtatott a társaság, viszont az idei évi szabad cash flow előrejelzést a társaság a korábbi 4,5 milliárd euró fölötti összegről 4,5 milliárd euróra vágta vissza.
A Starbucksra is nyomást gyakorolt a zéró-covid politikát erőltető Hszi Csin-ping újraválasztása Kínában, tegnap 5,5%-os csökkenéssel zárt a cég árfolyama. Az ázsiai ország a vállalat legnagyobb piaca az Egyesült Államokon kívül, és a koronavírushoz kapcsolódó lezárások érzékenyen érintik a Starbucks eredményeit. Az kávéházlánc értékesítése 44%-kal esett Kínában a július 3-án véget ért harmadik pénzügyi negyedévben, ami jelentősen hozzájárult az egy részvényre jutó nyereség közel 19%-os csökkenéséhez az előző év azonos időszakához képest.
Gyengült tegnap a forint az euróval szemben. Az EURHUF kurzusa a nyitó 412,3-ról zárásra 414,2-re emelkedett. A mai nyitásban kicsivel 415 alatt folyik a kereskedés a devizapárban. A nemzetközi környezet nem tűnik kedvezőtlennek, hiszen az európai gázárak tovább csökkentek ma reggel, az EU tárgyalások lezáratlansága azonban úgy tűnik, továbbra is aggasztja a piacot. Az MNB délutáni kamatdöntése van fókuszban a mai napon.
Összességében stagnált a euró a dollárral szemben tegnap, és a mai nyitásban sem látszanak jelentősebb elmozdulások. Jelenleg 0,9864-en áll a kurzus. Kivárás látszik az EKB csütörtöki és a Fed jövő szerdai kamatdöntései előtt.
A leglényegesebb üzenetekben nincsen jelentős változás: erősödött a dollár, melyre válaszul gyengült az arany. Hszi Csin-ping harmadszori megválasztása, amelytől a szakértők egy még központosítottabb uralmat várnak, illetve a Zéró Covid politika is folytatódhat, ez pedig bizonytalanságot okozott a kelet-ázsiai piacokon. A dollár ennek hatására erősödni a tudott, míg az arany 1.652 dolláros unciánkénti áron kereskedik ma reggel. A Fed jövő héten tartja kamatdöntő ülését, amely után változhat a nemesfém megítélése is. Addig ugyan a központi bank tisztviselői már nem fognak nyilatkozatot adni, de a munkaerőpiaci, a GDP, és a PCE inflációs adatok befolyással lehetnek a kurzusra.
A WTI határidős ára ma reggel hordónként 84 dollár volt, a Brent pedig 92,7 dollárba került. Egyelőre az oldalazás folytatódását látjuk, mivel a kínálat szűkülésének hatása nem tudott a gazdasági lassulással kapcsolatos félelmek fölé kerekedni. A dollár kissé gyengült, az amerikai jegybanktól pedig a nagy kamatemelések végét várja a piac, ami segítheti az olajár emelkedését. Viszont továbbra is jelen van a globális recesszió miatti keresletcsökkenéssel kapcsolatos aggodalom.
a biztonságos befektetések
kedvelőinek.