Újabb miniszter távozott A pénzügyminiszter elbocsátásával még nem ért véget a belpolitikai felfordulás Nagy-Britanniában, tegnap távozni kényszerült a belügyminiszter is. Ráadásul a...
A pénzügyminiszter elbocsátásával még nem ért véget a belpolitikai felfordulás Nagy-Britanniában, tegnap távozni kényszerült a belügyminiszter is. Ráadásul a konzervatív párt frakcióvezetője is bejelentette lemondását, de ezt a jelek szerint Liz Truss nem fogadta el. A gazdasági és politikai felfordulást látva egyre többen követelik a miniszterelnök távozását.
A török jegybank ma várhatóan 100 bázisponttal 11%-ra csökkenti az alapkamatot, miközben az infláció még mindig 70% fölött van.
Putyin hadiállapotot rendelt el a négy annektált megyében, ami a vészhelyzeti jogkörök kibővítését jelenti a régiók vezetőinek, illetve a sorozást is lehető teszi. Arról egyelőre nem tudni, hogy ezzel az eszközzel fognak-e élni.
A Fed Bézs Könyvében az áll, hogy az amerikai gazdaság október elejéig szerényen növekedett, és bár az aktivitás egyes régiókban lelassult, egyetértés van azzal kapcsolatban, hogy továbbra is magas kamatokra van szükség.
James Bullard, St. Louis-i Fed elnök mielőbb visszaállna a „normális” jegybanki politikára, és arra számít, hogy a központi bank jövő év elejére befejezi az agresszív emeléseket. A Fed chicagói elnöke, Charles Evans viszont arról beszélt, hogy a jegybanknak többet kell tennie, ha az árnyomás fokozódik.
E havi első rendkívüli kötvényvásárlását tartotta a BoJ, miután a japán 10 éves kötvényhozam a jegybank számára célként kitűzött 0,25% fölé emelkedett. A központi bank válasza erre az volt, hogy 10 éves állampapírból korlátlan mennyiségben, míg 5 éves vagy annál hosszabb lejáratú állampapírokból 250 milliárd jen (1,7 milliárd dollár) értékben vásárol.
Öt százalékponttal esett, de így is nagyon magas, pontosan 45,9% volt szeptemberben a japán importvolumen éves bővülése, ezzel sorozatban 17. kétszámjegyű havi adatot produkálva. A rettentően magas számot a belső kereslet és a nyersanyagárak növekedése, valamint a gyenge jen tartotta a 45,0%-os szakértői becslés fölött. Az exportnövekedés sem volt alacsony, éves alapon 28,9%-os, ami jóval meghaladta az augusztusi 22,0%-ot, illetve a 27,1%-os elemzői várakozást. A külkereskedelmi mérleg hiánya 2.094 milliárd jen (kb. 14 milliárd dollár) volt, amely így csökkent az augusztusi 2.820 milliárd jenes (kb. 19 milliárd dollár) deficitről.
Vészhelyzeti találkozót tartottak a hatóságok és a félvezetőgyártók vezetői Kínában, miután az Egyesült Államok kormánya nemrég korlátozta az ország számára szállítható technológia minőségét. Bár sok kérdés még tisztázatlan, de a korlátozás óriási gondot jelent a szektor számára, és egyre sürgetőbb a szuperhatalom technológiai önállóságának megvalósítása.
Vegyes képet mutattak ma reggel a fő határidős indexek.
Higgy magadban és indíts Erste Future befektetést!

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.