Az Európai Bizottság ma ismerteti gázpiaci javaslatait A pénteken kinevezett új brit pénzügyminiszter visszavonta a mindössze néhány hétig hivatalban lévő elődjének szinte összes intézkedését. A tervezett, sőt...
A pénteken kinevezett új brit pénzügyminiszter visszavonta a mindössze néhány hétig hivatalban lévő elődjének szinte összes intézkedését. A tervezett, sőt már be is jelentett adócsökkentéseket mégsem valósítják meg, és a tervezettnél rövidebb ideig fognak csak energetikai támogatást nyújtani. A fordulat hatására 30-50 bázispontot zuhantak a brit állampapír hozamok és a font is erősödéssel reagált.
Tovább szakadt az európai gáz ára. A jövő havi leszállítású holland tőzsdei gázár 125 EUR/MWh-ra esett, letörve a 200 napos mozgóátlagot. Utoljára júniusban jegyezték ezen az áron a gázt. Az Európai Bizottság ma fogja ismertetni gázpiaci reformjavaslatait, ami hatással lehetett a gáz árára. A javaslatok között az extrém kilengések megakadályozása, közös beszerzés és egy új, az LNG árán alapuló index kidolgozása is szerepel a Bloomberg szerint. Ugyanakkor ársapkát rövid távon nem vezetnének be, mert néhány tagország tart attól, hogy ez ellátási gondokat okozna. Az EU energiaügyi miniszterei október 25-én találkoznak, így akár már jövő héten döntés születhet. Közben az EU egy 40 milliárd eurós támogatáson gondolkodik, ami elsősorban a KKV-k és a lakosság számára nyújtana energiaár támogatást.
Németországban mind a három jelenleg működő atomreaktor működési idejét meghosszabbították április közepéig, ami javítja az ellátásbiztonságot.
Egy tanulmány szerint március és szeptember között az EU áram felhasználásának 24%-át szél és napenergia segítségével állították elő, ami új csúcsnak számít.
Francois Villeroy francia jegybankár szerint 2%-ig gyors ütemben emelhet kamatot az EKB, ezt követően pedig lassabb ütemben folytatódhat a kamatemelés. Ez abszolút összhangban van a piaci várakozásokkal is.
A várakozások szerint tovább csökkenhetett a német ZEW hangulatindex a téli energiahelyzet miatti bizonytalanságban.
Szeptemberben az új autó eladások 7,9%-kal növekedtek Európában a tavalyi év azonos hónapjához képest, de mg így is elmaradt a 2019-es szinttől.
Az amerikai kormány megkezdte a kérelmek befogadását diákhitel elengedési programjára, melynek keretében akár 20 ezer dollárral is csökkenhet a visszafizetendő összeg. Joe Biden bejelentette, hogy már 8 millió amerikai nyújtott be kérelmet a diákhitel elengedésére, és összesen mintegy 40 millió ember vehet részt a kezdeményezésben. A lépés hatására tehát ennyi embernek csökkenhetnek a havi kiadásai, és a megmaradt összeg nagy eséllyel az egyéb költéseket fogja növelni, ami a magas infláció ellenére plusz lendületet adhat a lakosság fogyasztásának.
Philipp Hildebrand, a BlackRock alelnöke szerint a Federal Reserve erőfeszítései az infláció megfékezésére a vártnál fájdalmasabbak lesznek. "Ha vissza akarják hozni az inflációt 2%-ra, az azt jelenti, hogy szét kell zúzni a gazdaság kamatérzékeny részét.” Hildebrand szerint az inflációt elsősorban a kínálati oldali erők mozgatják, és a Fed-nek keményebbnek kell lennie.
A New York-i feldolgozóipari beszerzési menedzser index októberben 7,6 ponttal csökkenve -9,1-re esett, szemben a piaci várakozásokkal, amelyek -4,3 pontra várták. Ez azt jelzi, hogy az üzleti aktivitás New York államban már harmadik hónapja csökken. A felmérésben megkérdezett cégek nem számítanak az üzleti feltételek javulására a következő hat hónapban.
Hszi Csin-ping a Kommunista Párt vasárnapi kongresszusi ülésén nagy hangsúlyt helyezett az ország önállóságának erősítésére. A vezető a „kettős keringésnek” nevezett politikát hangoztatta, melynek lényege, hogy a gazdaság növekedésének fókuszában ne az export forgalom álljon, csak része legyen. Tajvanról azt mondta, hogy Kína nem ígérheti meg, hogy lemond az erőszak alkalmazásáról, melyre Anthony Blinken, az USA külügyminisztere aggódva reagált, ugyanis szerinte ebből arra lehet következtetni, hogy Hszi elnök minél hamarabb szeretné visszafoglalni a magát függetlennek tartó szigetországot.
A japán miniszterelnök és a jegybank elnök is kijelentette, hogy ragaszkodni fognak a jelenlegi alacsony kötvényhozamokhoz, annak ellenére, hogy a jen rég nem látott mélységekbe zuhant. A kijelentés hatására ismét jelentősen gyengült a szigetország fizetőeszköze, ami a dollárral szemben most már a 150-es árfolyam közelébe jutott. Az 1990 óta nem látott árfolyam döntő lehet a szakértők szerint, s ha áttörné a szintet, akkor még inkább meginogna a befektetők devizába vetett hite.
Pluszban voltak ma reggel a fő amerikai és európai határidős indexek is.
a biztonságos befektetések
kedvelőinek.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.