Ugrás az oldal tartalmára
GYIK Panaszkezelés
SZTORI

Újra emelkedő gázárak: Európának bizonyítania kell a spórolással

BEFEKTETÉS
BEFEKTETÉS2022. október 7.   13:33

A norvég kitermelés akadozása miatt ismét emelkedik a gáz tőzsdei ára. Bár az ársapka miatt ez kevésbé érint már bennünket, Európa előtt mégis hatalmas, de nem lehetetlen feladat áll: a fogyasztásának 15-20 százalékát kell megtakarítania, hogy függetleníteni tudja magát az orosz gáztól, egyszersmind stabilizálja az árakat.

Két napja emelkedik a gáz holland tőzsdei ára miután a norvég a Troll mező kompresszor meghibásodás miatt leállt. A problémát növeli, hogy nem lehet tudni, mennyi ideig áll majd ott a kitermelés, miközben a mellette lévő mezőn a szokásos karbantartás kezdődik a jövő héten. Mindeközben a politikusok az árszabályozás kérdésével küszködnek: a pénteki kormányfői csúcs előtt annyit tudni, hogy a Bizottság átmeneti jelleggel tesz javaslatot egy gázárplafon bevezetésére, amíg nem sikerül kidolgozni egy kevésbé befolyásolható referencia árat. A Bizottság lépéseiből ugyanakkor az is látszik, hogy a legfontosabb kérdés a jövőben az lesz: miként sikerül Európának biztosítania függetlenségét az orosz gázszállításoktól.

Az EU jelenlegi nagyjából 400 milliárd köbméteres gázfogyasztásából az orosz import 150 milliárdot fedez(ne), és az a kérdés, miként lehet megoldani, ha ez hiányzik az ellátásokból – mondja Miró József. Az Erste Bank vezető elemzője szerint ugyanis, ha az EU-nak sikerülne a függetlenséget garantálnia, az nem csak megnyugvást hozna a piacokon – csökkentve az árat -, de eloszlatná a gázellátás biztonságával, és – így – az európai növekedési várakozásaival kapcsolatos aggodalmakat is.

Miró József kommentárjában kifejtette: az  EU tavaly 44 milliárd köbmétert termelt – ami a 12 évvel ezelőtti 180 milliárd köbméternek töredéke (tehát itt is lehetne tartalékokat találni  - pl. Groningeni mező kitermelése ötödére, évi 10 milliárd köbméterre lett visszafogva). Ugyanakkor a norvég import jelentősen növelhető: Norvégiából idén az első kilenc hónapban 84 milliárd köbméter gáz érkezett, ami 6 milliárddal haladja meg a tavalyi értéket. Ehhez hozzáadva a most induló lengyel vezetékes ágat is, jövőre a beszállított gáz mennyisége elérheti a 120 milliárd köbmétert. Az látszik is, hogy az LNG termelők havi 11-14 milliárd köbmétert tudnak Európába szállítani, ami évi 130-170 milliárd köbméter LNG gázt jelent az előrejelzések szerint. Így összesen – Oroszországtól függetlenül – 294-334 milliárd köbméter gáz áll rendelkezésre egy évben. Ezt a tárolókból lehet kiegészíteni, amelyek kapacitása jelenleg 100 milliárd köbméter körül van. Vagyis: ha az orosztól független gázszállítás és termelés alacsony szinten marad az idei fogyasztást akkor is lehet fedezni – csak a tárolók kiürítésének árán. Ez jelentős keresleti nyomást, és tartósan magas gázárakat feltételez.


Globális LNG-kínálat és -kereslet előrejelzése
Forrás: Bloomberg

Azonban ha az EU-nak sikerül a fogyasztását 17 százalékkal mérsékelnie, akkor közel 50 milliárd köbméteres megtakarítást érhet el. Ezzel a tárolókat csak félig kell kiüríteni, van esély azokat jövőre oroszoktól független – norvég, LNG – forrásokból újratölteni őszre. Így a beszerzési igény kisebb lehet, ami az árak stabilizálódásához vezet el.

Vagyis: nem azért kell Európában takarékoskodni az idén, hogy kihúzzuk a telet, hanem  azért, hogy kihúzzuk a jövő évit akkor is, ha mostantól kezdve nem jön földgáz az oroszoktól Európába – összegez Miró József, aki szerint a 15-20 százalékos fogyasztás-csökkentés óriási, de nem lehetetlen feladat.

A bejegyzésben foglaltak kizárólag az író személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. vagy az Erste Alapkezelő Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.

Címlapkép: GettyImages

Erste NetBroker
Állampapírok
a biztonságos befektetések
kedvelőinek.
Részletek
Erste Netbroker Állampapírok a biztonságos befektetések kedvelőinek. Részletek
Az Erste Befektetési Zrt. év végi időszakra vonatkozó fontosabb határidői és tudnivalói

Az Erste Befektetési Zrt. év végi időszakra vonatkozó fontosabb határidői és tudnivalói

SZTORI

Tájékoztatásul közöljük az Erste Befektetési Zrt. 2025. év végi időszakra vonatkozó fontosabb...

Adobe: Mégsem gyűri olyan gyorsan maga alá az AI hajsza?

Adobe: Mégsem gyűri olyan gyorsan maga alá az AI hajsza?

ELEMZÉS

Mindenki használja, vagy legalább hallott már minimum egy...

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben