Itt jelentkezhet be korábban regisztrált Erste Market hozzáférésével.
Amennyiben korábban csak hírleveleinket kapta, és nem regisztrált, akkor hozzáférését ezen az oldalon tudja aktiválni.

PIACI HÍREK

Folytatódott a gyorsjelentés dömping Európában - Európa Best Of

ERSTE TÍZÓRAI
ERSTE TÍZÓRAI2014. október 30.   10:11

A BASF és a japán Toda Kogyo közös vállalatot alapított Japánban. A, katód anyagokat előállítató közös vállalat 66%-át a BASF fogja tulajdonolni.


A BASF és a japán Toda Kogyo közös vállalatot alapított Japánban. A, katód anyagokat előállítató közös vállalat 66%-át a BASF fogja tulajdonolni.
Várt fölötti eredményről számolt be a Bayer. Ráadásul az idei évre vonatkozó eredményvárakozást is felfelé módosították. A társaság 10,2 milliárd euró árbevételt ért el, ami meghaladja a várt 9,97 milliárd eurót. Az egyszeri tételek nélküli EBITDA eredmény 2,01 milliárd euró lett, szintén felülmúlva az 1,95 milliárd eurós várakozást. Az adózott eredmény 826 millió lett, míg a konszenzus csak 737 millió euró volt, így az EPS 1,35 euró lett, felülmúlva a várakozásokat. A cég egyúttal bejelentette, hogy megemeli 2014-es várakozását, és már 42 milliárd dollár körüli árbevételre számítanak, szemben a korábbi 41 milliárd eurós értékkel. Az EBITDA növekedési várakozást a korábbi alacsony egyszámjegyű összegről 5% környékére növelte a Bayer. Az árbevétel alakulását az eladási ár is pozitívan befolyásolta, míg a devizaárfolyam hatás negatívan érintette. Az 5 nagy növekedésű készítmény (Xarelto, Eylea, Stivarga, Xofigo, Adempas) összesen 750 millió eurós árbevételt ért el, szemben a tavalyi 407 millió euróval. A Xarelto árbevétele 70%-kal, az Eylea árbevétele pedig 122%-kal növekedett. Mind árbevétel, mind pedig eredmény tekintetében a vetőmag üzletág (CropScience) mutatta fel a legnagyobb növekedést.
November 3-ig lehet ajánlatot tenni az E.ON spanyol üzletágára. A lehetséges ajánlattevők között szerepel a Macquariem, a CVC Capital Partners és az Endesa is.
Várakozásokat felülmúló árbevételről számolt be tegnap délután a Fiat Chrysler Automotives. A harmadik negyedévben az árbevétel 23,55 milliárd euró lett, ami meghaladja a 22,8 milliárd eurós várakozást. Az 926 millió eurós EBIT eredmény elmaradt a 936,7 milliós várakozástól, és hasonlóan enyhe alulteljesítés látható az adózott eredmény soron is, ami 174 millió euró lett. A menedzsment megerősítette a 2014-es 3,6 és 4 milliárd közötti üzemi eredményvárakozásokat. Az európai piacok továbbra is veszteségesek, de a veszteség mértéke csökken, a harmadik negyedévben már csak 63 millió euró volt EBIT szintjén. Az eredmény közzétételével párhuzamosan bejelentették, hogy a Ferrarit önálló egységként tőzsdére viszik, és ezzel leválasztják a csoport többi részéről. Hasonló spin-off tranzakcióról több vállalat (Siemens, Bayer, eBay) is döntött az elmúlt hónapokban. A Ferrari leválasztása során a cég 10%-át fogják értékesíteni, a maradék 90%-ot a mostani részvényesek között fogják szétosztani 2015-ben. A Fiathoz hasonlóan a Ferrarit is bevezetik az amerikai és európai parkettre is, feltételezhetően New Yorkban és Milánóban. A lépéssel a Ferrari tényleges értéke beárazódhat, míg eddig ezt az üzletágat valószínűleg jelentős diszkonttal árazták a vállalatcsoporton belül. A Fiat egyúttal azt is bejelentette, hogy 2,5 milliárd dollár értékben bocsát ki átváltható kötvényeket tőkehelyzetének javítása érdekében. A tranzakciókból befolyt összeget a Fiat Chrysler Automotives fejlesztésére használják fel. Ennek keretében felpörgetik a Chrysler amerikai értékesítéseit, újrapozícionálják az Alfa Romeót és a Maseratit, továbbá igyekeznek felpörgetni az ázsiai növekedést. A hírekre tegnap közel 20%-os pluszban is járt az árfolyam. A Societe Generale 8,6 eurós célár mellett eladásról tartásra javította a részvények besorolását.
Nagyjából hozta a piaci várakozásokat bevétel és üzemi eredmény (EBITDA) soron a harmadik negyedévben a Linde, a profit és EBIT sor azonban már meglehetősen gyengén alakult. A társaság árbevétele 4,37 milliárd euró lett, ami 0,3 milliárd dollárral magasabb az elemzők várakozásánál. Az üzemi eredmény (EBITDA) 1 milliárd eurót tett ki, ez pedig 0,1 milliárd dollárral marad el az előzetes becsléstől. Az EBIT 327 millió euró lett 570 millió euró helyett, a nettó profit 194 millió eurót tett ki, lényegesen alulmúlva a 332,3 millió eurós piaci várakozásokat. A gyenge számok egy váratlan 229 millió eurós céltartalék képzésnek tudhatók be. A 229 millióból 100 millió euró a kínai Chongqing üzemhez köthető, további 100 millió euró a dél-afrikai és brazil régióhoz, a maradék 29 millió euróért pedig Vietnám és Ausztrália a felelős. A menedzsment csökkentette a középtávú eredményvárakozásokat is.
A Lufthansa a gazdasági kilátások miatt csökkentette 2015-ös üzemi eredményvárakozását. Korábban még 2 milliárd eurós operatív eredményt vártak a jövő évtől, amit úgy módosítottak, hogy már csak jelentős növekedésre számítanak, azonban ez egyértelműen jelzi, hogy már nem tartják reálisnak az eredmény duplázódását. Az idei évre vonatkozóan ugyanakkor továbbra is elérhetőnek tartják az 1 milliárd eurós üzemi eredményt. Az első 9 hónapban 22,6 milliárd eurós árbevételt ért el a Lufthansa, ami enyhe visszaesés az előző évhez képest. Ennek ellenére a költséghatékonyság javulása miatt az üzemi eredmény 849 millió euróra emelkedett a tavalyi 663 millióról. Egyúttal azt is bejelentették, hogy a sztrájk eddig 170 millió eurós kárt okozott a légitársaságnak, ami a következő sztrájkok függvényében tovább emelkedhet.

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.

PIACI HÍREK

Erős lett a MOL első negyedéve, főleg a feldolgozás-kereskedelem üzletágnak köszönhetően

Az Erste szektorelemzője ma reggel tette közzé a MOL első negyedéves...

AGRÁR SAROK

Szóljatok a szójásoknak!

Az elmúlt napokban nem csak nálunk eredtek meg az ég csatornái, hanem az USA szójatermő területein, Brazíliában, Argentínában és Ukrajnában is. Ez...

2025. május 5.

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben