Erste kommentár A tegnapi negatív meglepetésre, azaz a várt emelkedés helyett csökkenő GDP-re, amely technikai recessziót jelent (két csökkenés egymás után), a részvénypiacok kilőttek. Ugyanis a tényleges...
A tegnapi negatív meglepetésre, azaz a várt emelkedés helyett csökkenő GDP-re, amely technikai recessziót jelent (két csökkenés egymás után), a részvénypiacok kilőttek. Ugyanis a tényleges recesszióban nem hisz a piac, s ennek adott hangot Janet Yellen pénzügyminiszter is, hivatkozva az erős munkaerőpiacra. Ugyankkor a befektetők a Fed monetáris lépéseinek megváltozásában bíznak. Nem is annyira a kamatemelések lassulásában, bár kb. 10 bázisponttal csökkent 3,2 százalék környékére a maximális kamat szint, de a 2024 eleji érték nagyobb mértékben több mint 20 bázisponttal csökkent 2,6 százalékra. Azaz gyorsabb kamatcsökkentést is vízionál a piac. Így a 10 éves hozam mintegy 10 bázisponttal tovább csökkent, azaz az alternatíva költség alacsonyabb lett, ami általános emelkedést hozott a piacon.
Ma jelent az Abbvie. A várakozások szerint a Vraylar (cariprazine) értékesítések 53 millió dollárra rúgtak az elmúlt negyedévben, amely igen csak méretes második negyedéves profitot hozhatott a Richter számára. Pontos adatokat kora délután tudhatunk meg.
A DAX és a BUX is a pozitív tartományban kezdte a kereskedést a mai napon. S ez a rövid MACD indikátorok alapján így is maradhat a mai napon.
A DAX 0,9%-ot, az Euro Stoxx50 1,2%-ot emelkedett tegnap. A FTSE100 lemaradó volt, csak stagnált a brit index. A szektorok többsége emelkedett, leginkább az ingatlan és fogyasztási cikkek szektora. A legnagyobb esést pedig az energia és a kommunikációs szolgáltatók szenvedték el.
Amerikában meglehetősen egységes volt a kép. A Dow 1%-ot, a Nasdaq 1,1%-ot, az S&P500 1,2%-ot emelkedett. A tengerentúlon a kommunikációs szolgáltatók kivételével minden szektor emelkedett. Az emelkedést az ingatlan és közmű cégek vezették, melyet a hozamok enyhe esése is támogatott.
Ázsiában esnek a vezető részvényindexek. A Nikkei 0,3%-kal, a CSI300 1,1%-kal, a Hang Seng 2,2%-kal tartózkodik alacsonyabban.
A várt 977 millió euróval szemben 1,68 milliárd eurós profitot ért el a spanyol Banco Bilbao a második negyedévben. A várt fölötti eredmény elsősorban a magasabb bevételeknek, azon belül is elsősorban a magasabb kamatjövedelmeknek volt köszönhető. Főleg Mexikóban, Törökországban és Dél-Amerikában ugrottak meg a bank bevételei.
3,2 milliárd eurós adózott eredményt ért el a BNP Paribas, ócskán felülmúlva a 2,7 milliárd eurós várakozást. A kedvező eredmény oka a vártnál magasabb bevételek. Főként a lakossági üzletág bővült a vártnál nagyobb mértékben. A bank pénzügyi igazgatója (CFO) tagadta, hogy bankot terveznének vásárolni, ezzel cáfolta azokat a híreket, hogy az ABN Amro megvásárlására készülnének.
Az Apple tegnap este, a piaci zárás után tette közzé 2022-es pénzügyi évének harmadik negyedéves gyorsjelentését, melynek bevétele és nyeresége is kis mértékben meghaladta az elemzői becsléseket, főképp a vártnál jobb iPhone és iPad eladások miatt. A teljes bevétel 82,96 milliárd dollár lett a várt 82,76 helyett. Az említett iPhone és iPad jó eladási számaival ellentétben a Mac eladások nem teljesítettek jól, míg a szolgáltatói szegmens bevétele ugyan éves szinten 12%-kal nőtt, minimálisan így is elmaradt az elemzők várakozásától. Az egy részvényre jutó eredmény tekintetében az Apple 4 centtel multa felül az 1,16 dolláros várakozást. A vállalat az év elején arra figyelmeztetett, hogy a harmadik negyedév nehéz időszak lesz, mivel az ellátási-láncok akadozásai csökkentik az eladásokat, ám a korlátozások végül a vártnál kevesebb bevételveszteséget okoztak. A stabil jelentés hatására 3%-ot emelkedett az Apple árfolyama a zárás utáni kereskedés folyamán.
Tegnap este, a piac zárása után publikálta második negyedéves jelentését az Amazon. A cég 121,23 milliárd bevételt termelt, amely meghaladta a várt 119,53 milliárdot. Legjobban a harmadik fél eladásaiból származó szolgáltatói díjak teljesítettek, míg régiót tekintve az észak-amerikai. A cég részvényenként 20 centes veszteséget könyvelt el, melyet elsősorban a Rivian elektromos autógyártóba történő befektetése okozott. A jelenlegi negyedévre 17%-os bevétel-növekedést becsül az Amazon, amely magasabb, mint amit az elemzők vártak. A jelentés alapján a nagyobb marzzsal rendelkező termékek és szolgáltatások iránti kereslet kevésbé esett vissza, mint ahogyan azt várták. A cég papírja több, mint 14%-ot emelkedett a zárás után.
Csúnyán elmaradt a várakozásoktól az Intel bevétele és eredménye is a második negyedévben, amelyet a tegnapi zárás után közzétett gyorsjelentésében közölt a cég. A várt 17,96 milliárd dollártól jelentősen elmaradt a 15,32 milliárdos bevétel, a részvényenkénti 29 centes eredmény pedig jóval kevesebb, mint a várt 69 cent. A bevétel elmaradásához az összes szegmens hozzájárult. A vállalat bruttó marzsa 44,8% volt a várt 51%-kal ellentétben, míg a működési marzsa 9,2%, amely szintén nagyon messze volt a 18,7%-os elemzői becsléstől. A cég az egész éves bevétel-várakozását 65-68 milliárd dollárra rontotta a korábbi 76 milliárdról, a piaci becslés 74,8 milliárd, míg részvényenként mindössze 2,30 dollár profitra számítanak, ezt korábban 3,60 dollárra becsülték. A csalódást keltő jelentés hatására a cég részvényei több, mint 8%-ot estek a pre-market kereskedés során.
Egyelőre a gázkrízis árnyéka mozgatja a szálakat a forint piacán is: a jelenlegi extrém magas árakon forgó energiahordozó jelentősen ronthatja a hazai külkereskedelmi mérleget. Ennek betudhatóan 408 fölé gyengült a forint az euró ellenében a nyitó 403-as szintekről. Végül 405 alatt zárta a napot az EURHUF kurzusa.
Tegnap az EURUSD jegyzése 1,02-nél nyitotta a kereskedést, majd az ismét fókuszba kerülő gázkrízis 1,011-ig lökte a kurzust. Ezt követően azonban az amerikai GDP előzetes becslése gyengítette vissza a dollárt: a várakozásoktól elmaradva a második negyedévben is csökkent az USA teljesítménye, így technikai recesszióba került a világ jelentősebb gazdasága. Végül 1,019 körül zárta a napot az árfolyam. Ma adatdömping várható: az öreg kontinensről és az óceán másik oldaláról is fontos mutatók jönnek.
A WTI 97,2, a Brent 107 dollár/hordó ár mellett forgott ma reggel, míg az Ural azonnali leszállítási ára 81,3 dollár/hordó volt. A piac továbbra is a tegnapi híreket emészti: az amerikai GDP csökkent a II. negyedévben, a FED pedig lassítja a kamatemelések ütemét a szeptemberi lépést követően. A hírek szerint Kína növelni szeretné az orosz olaj vásárlását az év végéig, mivel ez továbbra is jelentős diszkonttal forog a piacon. A kőolaj azonnali piaca továbbra is szűk, a gazdasági lassulás egyelőre nem csökkentette a kőolaj iránti keresletet olyan mértékben, hogy a kínálat meghaladja a keresletet. A szereplők ezért inkább magasabb árakra számítanak a közeljövőben.
Az arany 1.767 dolláron forgott ma reggel, vagyis tovább folytatódott a tegnap elkezdett erősödés. A piacot segítette, hogy a FED nem szeretne gyors ütemű kamatemelést szeptember után, így az irányadó kamatok nem fognak 3-3,5% fölé menni. A tegnapi II. negyedéves USA GDP adat is nyugtatóan hatott: az éves alapon 0,9%-os csökkenés azt mutatja, hogy technikailag recesszióba kerülhet a világ legnagyobb gazdasága. Ez lassulás nem indokolja, hogy a jegybank tovább emelje a kamatszintet, mivel a fogyasztói infláció a gazdasági lehűlése miatt magától is csökkeni fog a közeljövőben.
a magyar, az amerikai, az osztrák
és a német piacokon.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.