Itt jelentkezhet be korábban regisztrált Erste Market hozzáférésével.
Amennyiben korábban csak hírleveleinket kapta, és nem regisztrált, akkor hozzáférését ezen az oldalon tudja aktiválni.

SZTORI

Kellemes meglepetést okozott a McDonald’s

SZTORI
SZTORI2022. július 28.   11:28

Az elemzői várakozásokbál jobb eredmény nyomán emelkedni kezdett a McDonald’s részvényeinek ára az amerikai piacok nyitása után. A bevételek ugyan az orosz és ukrán boltbezárások és a dollár erősödése nyomán estek, de az amerikai eladások növekedése miatt a vártnál kisebb mértékben. A cég vezérigazgatója azonban óvatosan nyilatkozott a várható kilátásokról.

Az orosz és ukrán boltbezárások és a dollár erősödése miatt három százalékkal esett a McDonalds bevétele a cég második negyedéves jelentése szerint, ám a piac mégis enyhe bizakodással fogadta a beszámolót: a társaság az elemzői várakozásoknál jobb negyedévről számolt be. Azonos árfolyamon a cég 3 százalékos növekedést könyvelt volna el, miközben a globális eladások (a háborús területeket leszámítva) 9,7 százalékkal nőttek, köszönhetően a nemzetközi piaci növekedésnek. Az Egyesült Államokban a forgalom 3,7 százalékkal nőtt – ez a cég elnök-vezérigazgatója szerint nem csak a magasabb áraknak, de a nagyobb értékű termékek forgalomnövekedésének is köszönhető.



Chris Kempczinski a CNBC beszámolója szerint az elmzői online konferencián a bevételek közel 10 százalékos növekedése ellenére igyekezett óvatosan nyilatkozni. „Most háborúval nézünk szembe Európában, az infláció az elmúlt 40 év legmagasabb szintjén van, a kamatok olyan szintre emelkednek, amilyet évek óta nem láthattunk. Mindez hozzájárul a gyenge fogyasztói hangulathoz világszerte és a globális recesszió lehetőségéhez” - mondta Kempczinski, aki szerint a környezet továbbra is kihívást jelent, és többféle forgatókönyvvel készülnek ők maguk is.

Az árbevétel ugyan 5,72 milliárd dollárra esett a várt 5,81 milliárddal szemben, de a cég 2,55 dolláros korrigált részvényenkénti eredményt ért el, miközben az elemzői konszenzus 2,47 dollárt várt. A második negyedéves 1,19 milliárd dolláros eredmény ugyan csak 1,6 dolláros EPS jelentene, ami az előző évi 2,22 milliárd dolláros eredményhez és 2,95 dolláros EPS-hez képest jelentős csökkenést mutat, de ezt korrigálták az orosz üzletág 1,2 milliárd dollárt okozó veszteségével és a Franciaországban kötött adóegyezség egyszeri költségével – így jött ki a 2,55 dolláros EPS.

A bejegyzésben foglaltak kizárólag az író személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. vagy az Erste Alapkezelő Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.

Címlapkép: Getty Images

Higgy magadban és indíts Erste Future befektetést!

A magyar ipar egy félkarú óriás
SZTORI

A magyar ipar egy félkarú óriás

Az ipari termelés szerves és meghatározó részét képezi a magyar gazdaságnak: a kibocsátásban...

Sorjáznak a gabonapiaci előrejelzések
AGRÁR SAROK

Sorjáznak a gabonapiaci előrejelzések

A gabonapiacok mindössze gyenge hullámokat vetnek az elmúlt hetekben. A múlt héten megjelent előrejelzések a túlkínálatot támasztják alá ebben és...

2024. március 27.

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben