A vártnál kisebbet lépett a lengyel jegybank Tegnap lemondott miniszterelnöki posztjáról Boris Johnson, miután a teljes kormány támogatását elvesztette. Johnson ezzel pár nap híján három évig volt az Egyesült...
Tegnap lemondott miniszterelnöki posztjáról Boris Johnson, miután a teljes kormány támogatását elvesztette. Johnson ezzel pár nap híján három évig volt az Egyesült Királyság miniszterelnöke. A Konzervatív Párt már elkezdte tervezni a választások kiírását, hogy megtalálják az ország következő vezetőjét, erről jövő héten várható konkrétabb információ. A párt vezetése szerint a következő brit miniszterelnök szeptemberben veheti birtokba a Downing Street-et.
Miután a magyar jegybank jelentősen, 200 bázisponttal emelte az irányadó kamatrátát, a lengyel kollégák is meglepetést okoztak, azonban ezzel ellentétes irányban. Az elemzők által várt 75 bázispont helyett mindössze 50 bázisponttal, 6,50%-ra emelték a lengyel alapkamatot. A központi bank lépése azt vetítheti elő, hogy az infláció letörése helyett a gazdasági visszaesés elkerülése kaphat nagyobb figyelmet. A jegybank a korábbi 1,9-4,1%-os éves GDP növekedési kilátásait 0,2-2,3%-ra rontotta az idei évet illetően.
Az AP hírei alapján ideiglenesen visszavehet a támadásokból Oroszország, hogy újrarendezzék soraikat egy ismételt, döntő támadás reményében. Vlagyimir Putyin tegnap azt nyilatkozta, hogy a csapatai „még nem is lendültek támadásba”, arra utalva, hogy az igazán komoly csapások még csak most várhatók.
Tanácsadóival egyeztet ma Joe Biden amerikai elnök a kínai importra még Donald Trump elnöksége alatt kivetettt, nagyjából 300 milliárd dollár összértékű vám csökkentéséről, írja a Bloomberg. Biden célja ezzel az infláció enyhítése lenne, melyről korábban Janet Yellen pénzügyminiszter is nyilatkozott. Gina Raimondo külkereskedelmi miniszter szerint a tervezetnek van valóság alapja, azonban ő a fém és alumínium termékekre megtartaná a vámokat, ezzel védve az amerikai munkavállalókat és a külkereskedelmi mérleget. A kínai importtermékek jellemzően háztartási cikkek, így a lakosságnak – amely elsősorban a mindennapi fogyasztási cikkek, az üzemanyag és a lakhatás terén érzi a növekvő árak egyre fájóbb hatását – nem jelentene óriási felüdülést a mindennapokban. A Barclays szerint ezen vámok csökkentésének hatása csak „csepp lenne a tengerben”, számításaik szerint nagyjából 0,3 százalékponttal csökkentené az inflációt, ami májusban 8,6%-ra emelkedett év/év, míg a júniusi adatot 8,8%-ra várják.
Christopher Waller, a Fed kormányzótanácsának tagja a nagyobb, 75 bázispontos emelés mellett tette le voksát az e havi kamatdöntő ülést illetően, melyet szerinte ideális esetben egy 50 bázispontos emelés követne szeptemberben. Waller úgy véli, hogy minél magasabb szintekre kell emelni az alapkamatot és ezt annyira gyorsan kell tenni, amennyire csak lehetséges. Waller szerint a recessziós félelmek túlzók, míg a PCE inflációs mutatót 2,5-3% közé kell lenyomni év végéig.
Tegnap kezdődött a G20 tagállamok külügyminisztereinek tanácskozása Balin, ahol elsősorban az ukrán-orosz konfliktusról értekeznek. A legnagyobb feszültségforrást a kínaiak, a háborús agresszor Oroszországhoz való egyre barátibb hozzáállása jelentheti, illetve a Tajvannal kapcsolatos törekvései.
A japán háztartások májusban három hónap óta először csökkentették kiadásaikat, ami azt jelzi, hogy a gazdasági fellendülés gyengébbnek bizonyul, mint korábban gondolták. A kiadások 1,9%-kal csökkentek áprilishoz képest és 0,5%-kal maradtak el az egy évvel korábbitól, szemben az elemzők által prognosztizált 2,1%-os éves szintű növekedéssel.
Shinzo Abe volt japán miniszterelnököt eszméletlen állapotban szállították kórházba, miután mellkason lőtték egy kampányeseményen. A 67 éves politikus éppen beszédet tartott, amikor támadás érte. Az ázsiai országban ezen a hétvégén tartják a választást, aminek az esélyese Abe pártja, a jelenleg kormányon lévő Liberális Demokrata Párt.
A gyengébb jen hatására a hongkongi befektetők körében megnőtt a kereslet a japán ingatlanok iránt. Tokióban a vízparton fekvő luxuslakásokat vásárolják, a kisebb városokban pedig a kiadásra szánt stúdiólakások számítanak népszerű befektetésnek.
Nem egészen két nappal azután, hogy Peking bejelentette az oltási kötelezettség bevezetését, a hatóságok a lakosság ellenkezése miatt visszavonták az intézkedést. Sanghaj második napja számol be a koronavírusos esetek számának növekedéséről, ami felerősítette a félelmeket, hogy ismét szigorítások jöhetnek.
Negatív hangulat uralkodott ma reggel a fő amerikai és európai határidős piacokon is.
a magyar, az amerikai, az osztrák
és a német piacokon.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.