Pánik az amerikai piacokon Már szinte száz százalékos valószínűséggel árazza a piac a ma kezdődő és holnap végződő Fed kamatdöntő ülésen a 75 bázispontos emelést, és a következő havi...
Már szinte száz százalékos valószínűséggel árazza a piac a ma kezdődő és holnap végződő Fed kamatdöntő ülésen a 75 bázispontos emelést, és a következő havi ülésen is erre látnak nagyobb esélyt a befektetők. A pénteken megjelenő májusi inflációs adat óriási sokként érte a piacot. A fő indexek azóta lényegében nem győznek a jelenleginél nagyobb sebességgel esni, Amerikában technikailag már medvepiacról lehet beszélni. Az elemzők továbbra is 50 bázispontos emelést várnak, de nagyon valószínű, hogy legalább szóban felmerül az ennél agresszívabb lépés lehetősége.
Ugrottak az amerikai hozamok is, a hároméves államkötvény referenciahozama 25 bázisponttal 3,5% közelébe emelkedett, ami 2007 óta a legnagyobb érték, míg a 10 éves hozam 3,36%-on zárt, két nap alatt 31 bázispontot emelkedve.
Bizonytalanok a befektetők azzal kapcsolatban, hogy bele lehet-e venni a részvényekbe az utóbbi két nap jelentős esése után. Christian Hoffmann, a Thornburg Investment portfólió menedzsere szerint ha csökken a likviditás, akkor könnyen meredek esés következhet. Dave Lutz, a JonesTrading-ből a volatilitás elszabadulására figyelmeztet.
Az NBC jelentése szerint Joe Biden elnök július 15-16 között Szaúd-Arábiába látogat, ahol Mohamed Bin-Szalmán koronaherceggel találkozik. Hivatalos bejelentés a találkozóról ma várható.
A 2 éves német állampapírhozamok 2011 óta először lépték át az 1%-os szintet. A 10 éves olasz államkötvények hozama pedig 2014 óta először emelkedett 4% fölé. Az elmúlt napokban jelentősen felgyorsultak az EKB-val szembeni kamatemelési várakozások. Év végére 1,5% fölötti kamatot, 1 éves tálatban pedig 2,5%-os kamatot áraznak a jelenlegi -50 bázispontos betéti kamattal szemben.
Az EKB szlovák tagja, Peter Kazimir szerint egyértelműen 50 bázispontos emelésre van szükség a szeptemberi kamatdöntő ülésen. A jegybankár szavának súlyát tovább növeli, hogy ő inkább kiegyensúlyozott jegybankárnak számít az EKB-n belül, vagyis nem a héják táborát erősíti, mégis indokoltnak látja a nagyobb mértékű emelést.
Christian Lindner német pénzügyminiszter szerint magas inflációs és alacsony növekedési korszak következhet, vagyis lényegében stagflációs félelmeket fogalmazott meg. Ennek megakadályozására szerinte európai szinten fel kéne hagyni az expanzív fiskális politikával. Németországban jövőre újra életbe lépnek az adósságfék szabályok, így az idei 140 milliárd euró után jövőre csak 10 milliárd eurós új államkötvény kibocsátást terveznek.
19 éves csúcsra, 840 bázispont fölé ugrott a török államcsőd ellen szóló CDS ügyletek ára. Edogan elnöksége óta ez a legmagasabb érték, és még a 2008-as globális pénzügyi válságkor sem volt ennyire drága a török államcsőd elleni biztosítás. Ennek oka az unortodox monetáris politika, nevezetesen, hogy a 70%-os infláció ellenére sem hajlandók kamatot emelni és fékezni az inflációt. Ez részben a gyengülő lírában csapódik le, ami csak idén 23%-ot gyengült a dollárral szemben.
A brit kormány tegnap bemutatta azt a tervezetett, amivel egyoldalúan módosítanák a Brexit megállapodásban szereplő észak-ír protokollt. Az EU ismét jelezte, hogy semmilyen egyoldalú szabálymódosítást nem fog elfogadni.
A cseh jegybank egyik monetáris tanácstagja szerint a jövő heti ülésen 75 bázispontos emelésre lehet szükség a cseh korona védelme érdekében.
A Bank of Japan felgyorsította tervezett kötvényvásárlási műveleteit a hosszabb lejáratú kötvényekre fókuszálva. A központi bank ma 800 milliárd jenre (6 milliárd dollár) növelte az 5 és 10 év közötti lejáratú kötvények vásárlását, miután az irányadó hozam 0,255%-ra nőtt.
Joe Biden nemzetbiztonsági tanácsadója, Jake Sullivan biztonsági kérdésekről tárgyalt Kína vezető diplomatájával Luxemburgban. Yang Jiechi figyelmeztette Washingtont, hogy óvatosan járjon el a Tajvannal kapcsolatos ügyekben, míg amerikai partnere aggodalmát fejezte ki Peking agresszív fellépése miatt.
Dél-Korea vezető diplomatája szerint Észak-Korea befejezte az újabb atomkísérlet előkészületeit, és csak az ország legfelsőbb vezetésének döntése akadályozhatja meg annak folytatását. Park Dzsin dél-koreai külügyminiszter azt mondta, hogy Észak-Korea nagy árat fizet, ha folytatja a kísérleteket.
Pluszban voltak ma reggel a fő amerikai és az európai határidős indexek is.
Higgy magadban és indíts Erste Future befektetést!

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.