Tulajdonképpen mi is az az infláció? A kérdés jó, és igencsak aktuális. A köznyelv pénzromlásnak, a szakma általános árszínvonal emelkedésnek hívja. Akárhogy is hívjuk azonban, a lényeg a lényeg: kevesebb számunkra hasznos árucikket, szolgáltatást, kütyüt, téglát, festéket, benzint, miegyebet tudunk vásárolni a pénzünkből, mint a múlt hónapban. Mondhatni drágábban.
És ez nem jó nekünk! Nagyon nem jó!
Lábjegyzetben illik azért megjegyeznem, hogy van egy bizonyos mértékű infláció, ami kifejezetten jól jön az ország gazdaságának működtetéséhez: ennek ideális mértékét nagyából éves 2-3%-ra taksálják. Ezt most miért is mondom?
Ha nem lenne infláció, vagy ne adj Isten az ellenkezője, vagyis általános árszínvonal-csökkenés, azaz defláció következne be, ki lenne olyan félkegyelmű, hogy elkezdne vásárolgatni? Hiszen ha elhalasztom a mai vásárlásomat, akkor holnap több mindent tudok venni a pénzemből – gondolnánk helyesen. Ha holnap olcsóbbak lesznek a dolgok, majd holnap vásárolok - vagy inkább holnapután.
Márpedig sem a fogyasztói társadalmak, sem pedig a fogyasztásra támaszkodó gazdaságaik nemigen tolerálják a vásárlások, beruházások elhalasztását, avagy elmaradását. Azonban egy jól kiszámítható, alacsony infláció „mozgásban tartja a dolgokat”. Hát, ezért mondom.
Csakhogy két bökkenő is van ezzel az én kis lábjegyzetemmel: az egyik, hogy amikor infláció van az országban, nekünk, átlagembereknek, a kenyér drágább lesz a következő hónapban - szóval ez sovány vigasz. A másik bökkenő, hogy az infláció mértéke mostanában bőven a 2-3%-os, egészséges szintek felett szárnyal, nagyjából 7,5 - 9,8% között mozog. Ez pedig már olyan mértékű infláció, ami mellett nem tudunk elmenni szó nélkül. Ezt a problémát aktívan kezelni kell.
Oké, de hogyan?
Természetesen az árakat nem tudjuk varázsütésre leszorítani. Ez a hatáskörünkön kívül esik. Amit viszont megtehetünk: a befektetett pénzünk hozamával ellensúlyozhatjuk az infláció által generált rejtett veszteségeinket.
Ez jól hangzik, de ezen a finoman szólva is hektikus piacon, a gyakorlatban megvalósítani nem is olyan egyszerű – különösen akkor, ha a kockázatok felvállalásától is ódzkodunk.
Lehetetlen küldetésnek hangzik? Az biztos, hogy nehéz, de talán nem lehetetlen: ha ugyanis nem a teljes inflációt szeretnénk legyőzni, csupán elviselhető mértékűre szeretnénk szorítani a hatását, akkor több lehetőség közül is válogathatunk - akár alacsony kockázatvállalás mellett is.
Egy éven túli tartás mellett már alacsony kockázati besorolású befektetési alapok is a rendelkezésünkre állnak, amik segítségével, múltbeli tapasztalataink szerint, reménnyel indulhatunk az infláció legyőzésére.
Akkor sem kell aggódni, ha ennél kevesebb ideig tudjuk csak tartani a pénzünket, akár nyaralás, építkezés vagy egyéb okok miatt. Ebben az esetben csupán 1 hónapos ajánlott tartási idővel rendelkező alapot is elérhetünk, szintén alacsony kockázati szint mellett.
Bármelyiket is választjuk, lehetőségünk van felvenni a küzdelmet az infláció alattomos, károsító hatásai ellen. Egy biztos: az nem jó stratégia, ha hagyjuk a pénzünket elinflálódni a folyószámlánkon, vagy a zsebünkben.
Jelentem: részlegesen mindenki kaphat felmentést az infláció alól!
Végezetül, ízelítő gyanánt, a témához kapcsolódó, néhány befektetési alap az Erste Befektetési Zrt. befektetési palettájáról:
Erste Ingatlan Alap T180 (HU0000722434) – Erste Market
ERSTE DUETT ALAPOK ALAPJA (HU0000703830) – Erste Market
Bár társaságunknál többféle kockázatú befektetési csomag választható, felhívjuk figyelmét, hogy kockázatmentes befektetés nem létezik. A politikai, gazdasági-és szabályozási környezetből eredő és a kamatszint változások miatti kockázatokat; a működésből, hitelezésből, értékelésből, tőkeveszteségből, likviditásból, devizaárfolyamok változásából eredő kockázatokat, valamint az egy jegyre jutó eszközérték ismeretlenségének kockázatát vegye figyelembe befektetési döntéseinek meghozatala előtt.
A fenti információk nem teljes körűek és a változtatás jogát az Erste Befektetési Zrt. fenntartja. A jelen oldal tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak. A leírtak célja kizárólag általános információk megismertetése a befektetőkkel. A Termékeinkkel kapcsolatos további információkat Üzletszabályzatunk is tartalmazza, amely elérhető az Erste Befektetési Zrt. honlapján (www.ersteinvestment.hu). Az Erste Future Junior Befektetési Programmal kapcsolatos további információkat a www.erstefuture.hu weboldalon, az Erste Befektetési Zrt. Üzletszabályzatában (Erste Future Befektetési Program kiskorú Ügyfelek részére) és az Erste Bank fiókjaiban talál.
Kérjük, hogy amennyiben megfontolt befektetési döntése meghozatala érdekében az adott termékfajtával kapcsolatosan a fentieken túlmenően további tájékoztatásra van szüksége, szíveskedjen társaságunk munkatársait felkeresni, akik készséggel állnak rendelkezésére.
Kérjük továbbá, hogy befektetési döntése meghozatala előtt alaposan mérlegelje befektetése tárgyát, kockázatát, díjait, a számlavezetéshez kapcsolódó díjakat, költségeket és a befektetésekből származó esetleges károkat. Az Erste Befektetési Zrt. tevékenységi engedélyének száma: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002, tőzsdetagsággal a Budapesti Értéktőzsdén rendelkezik.
Felhívjuk a figyelmét arra is, hogy Társaságunknál a fentieken túl számos befektetési alap elérhető, melyek listája megtalálható az alábbi weboldalon. A Kiemelt Befektetői Információk menüpont alatt elérhető dokumentum tartalmazza az egyes alapok bemutatását, melynek segítségével az egyes alapok kondíciói könnyedén összehasonlíthatóak: https://www.erstemarket.hu/befektetesi_alapok. Felhívjuk figyelmét, hogy a befektetési alapok múltbeli teljesítménye, hozama nem jelent garanciát a jövőbeni teljesítményre, hozamra! A fenti befektetési csomagokban szereplő terméktípusról részletes tájékoztatás – mely tartalmazza az adott termékekben rejlő kockázatokat is – a weboldalunkon található Általános Terméktájékoztató anyagban érthető el: ersteinvestment.hu/hu/befektetesi_jegyek.html
Címlapkép: GettyImages
a biztonságos befektetések
kedvelőinek.