További egyeztetések következnek A tegnapi orosz-ukrán tárgyalásokon jelentős előrelépést sikerült elérni, de a tűzszünetről nem tudtak megállapodni a felek. Oroszország bejelentette, hogy drasztikusan visszafogja a harci...
A tegnapi orosz-ukrán tárgyalásokon jelentős előrelépést sikerült elérni, de a tűzszünetről nem tudtak megállapodni a felek. Oroszország bejelentette, hogy drasztikusan visszafogja a harci cselekményeket Kijevben és annak környékén. Ezzel kapcsolatban már meg is jelentek az első beszámolók a kivonuló csapatokról, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen megszűnt volna a fegyverropogás. Joe Biden meglehetősen pesszimista az orosz csaptok kivonásával kapcsolatban, addig nem hisz benne, amíg komoly erre utaló jeleket nem lát. Ukrajna vállalta, hogy nem lesz NATO tag és más fegyveres tömörülés tagja sem, de biztonságát több ország együttesen garantálná, többek között az USA, Nagy-Britannia, Törökország, Franciaország és Németország is. Ugyanakkor például az EU-hoz csatlakozhatna Ukrajna, mivel az nem katonai tömb.
A Krím-félszigetről egy átmeneti, 15 éves konzultációs időszakot kezdenek. Vagyis egyelőre nincs nyíltan kimondva, hogy erről lemondana Ukrajna, de a lépések végső soron ebbe az irányba mutatnak, mivel de facto marad az orosz befolyás. Továbbra is a szakadárok által ellenőrzött dél-kelet ukrajnai területek, Luhanszk és Donbassz helyzete az igazán nehéz. Ezekre a területekre nem terjednének ki a biztonsági garanciák, de a további részletek még nincsenek kidolgozva, például jogi státuszuk továbbra is megoldatlan. Erről várhatóan Putyin és Zelenszkij elnök fog személyesen egyeztetni.
A személyes egyeztetések a tegnapi nappal véget is értek, de online folytatják a tárgyalásokat a gyakorlati kérdések megvitatásával. A következő személyes találkozóról egyelőre nincsenek hírek, elképzelhető, hogy azt már külügyminiszteri, vagy akár elnöki szinten fogják tartani.
2014 óta először emelkedett a pozitív tartományba a 2 éves német államkötvények hozama.
A dallasi Fed kutatása alapján az Egyesült Államokban kezdenek a 2008-as pénzügyi válság idején tapasztalthoz hasonlóan elszakadni a valóságtól az ingatlanárak. Az elemzés szerint az ingatlanárak növekedése mögött részben az a piaci anomália áll, hogy a befektetők nem szeretnének kimaradni „egy jó lehetőségből”, így a fundamentumok által indokoltnál magasabbra hajtják az árakat.
Úgy tűnik, hogy legalábbis rövidtávon, sikeres lehetett a japán jegybank kötvényvásárlási akciója, ugyanis a mai napon sikerült a 10 éves kötvényhozamot egészen 0,21%-ig lejjebb nyomni. A BoJ határozottságát látva, illetve, hogy nem csak 10 éves kötvényt vásároltak, megnőtt a befektetők jen iránti kereslete is, ami 1%-kal erősítette a japán fizetőeszközt.
Februárban sorozatban harmadszor csökkent a havi alapon mért kiskereskedelmi forgalom Japánban. A januári 0,9%-os csökkenést most 0,8%-os követte, ami nagyobb mínusz, mint várt -0,3%. Az éves alapú adat szintén 0,8%-os zsugorodást mért, az elemzők által várt 0,3%-os romlás ellenében. A gyenge adatot elsősorban a februárban rosszabbodó járványhelyzet okozta.
A kínai árnyékbankok nyújthatnak segítséget a bajban lévő ingatlanfejlesztőknek, ugyanis a vagyonkezelők különböző projektekből vásároltak részesedést, ezzel nyújtva pénzügyi segítséget azok befejezéséhez.
Alapvetően negatív hangulat uralkodott a fő határidős piacokon, egyedül a FTSE volt minimális pluszban.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.