Itt jelentkezhet be korábban regisztrált Erste Market hozzáférésével.
Amennyiben korábban csak hírleveleinket kapta, és nem regisztrált, akkor hozzáférését ezen az oldalon tudja aktiválni.

SZTORI

Sorra vonulnak ki a nyugati világcégek Oroszországból

SZTORI
SZTORISzekeres BenceRészvényelemző2022. március 16.   10:13

Amióta az orosz hadsereg megtámadta Ukrajnát, a nyugati cégeken hatalmas nyomás van, hogy kivonuljanak az agresszor ország területéről, ezzel is tiltakozva a háború ellen. A február 24-i támadás óta közel 250 vállalat vonult ki vagy vágta vissza tevékenységeit Oroszországban. A listában megtalálhatók olyan cégek, mint az Apple, Microsoft, de a McDonald’s is arra kényszerült, hogy bezárja kapuit. Sajnos itt a lakosok járnak ismét rosszul, hiszen az eddigi megszokott és szeretett szolgáltatások és termékek hosszú ideig nem lesznek elérhetők.

Ahogy egyre több szankciót vetnek ki Oroszországra, egyre több cég szakíthatja meg oroszországi tevékenységeit, hogy nagyobb nyomást helyezzenek az oligarchákra, illetve az ország vezetésére. Ugyan nem tudni, hogy a háború meddig húzódhat el, de a jelenlegi álláspont szerint mind az orosz kormány, az orosz lakosság, illetve a nyugati cégek is negatívan érintettek. A gazdaság minden területén kapja a pofonokat Oroszország, hiszen szinte minden ismert világvállalat megszakította, vagy meg fogja szakítani kapcsolatát az országgal. A világ legnagyobb tanácsadó cégei, a Big Four (EY, Deloitte, KPMG, PwC), mind felhagytak oroszországi működésükkel és a cégek szerint ez 12 ezer alkalmazott munkáját érinti.  Az olajipari óriások is változtatnak tevékenységükön és a BP bejelentette, hogy eladja a 19,75%-os részesedését a Rosneft orosz olajipari vállalatban. A részesedés értékesítése 25 milliárd dolláros veszteséget jelenthet a BP-nek. A BP-n kívül, a Shell és az ExxonMobil is felhagynak orosz kitettségeikkel.

További nehézségeket érzékelhet Oroszország a repülőgép gyártásban is, hiszen a Boeing és az Airbus is felhagyott az alkatrészek és a repülőgépek értékesítésével. A két cég által értékesített gépek az orosz légitársaságok flottáinak a kétharmadát teszik ki.

A fogyasztási cikkek területén is nagyobb veszteségeket szenvedhetnek a cégek. Az Apple múlthéten jelentette be, hogy nem fogja termékeit értékesíteni Oroszországban, ami 7 milliárd dolláros kiesést jelenthet a cég számára, ha a cég éves bevételének a 2%-os érintettségével számolunk. Nem csak termékeit nem fogja árulni az Apple, de az Apple Pay szolgáltatást is felfüggeszti, illetve az App Store-ból levették az RT és Sputnik híralkalmazásokat is. Oroszországban az IPhone a harmadik legnépszerűbb okostelefon a Xiaomi és a Samsung mögött. Az Apple árfolyama év eleje óta több, mint 11%-ot esett, viszont amióta kitört a háború csak 2% körüli veszteséget produkál az árfolyam.

A jelenlegi állás szerint számtalan cég továbbra is működteti üzleteit Oroszországban. Ezek közé tartozik a Burger King anyavállalata, a Restaurant Brands International, a Mondelez International, illetve a Papa John’s is. Viszont ezeknek a cégeknek a termékei ellen a fogyasztók bojkottot szervezhetnek, ami arra késztetheti a cégeket, hogy szintén felhagyjanak az orosz tevékenységekkel. Érdemes megemlíteni a Caterpillart is, ami a világ egyik vezető munkagép-gyártó vállalata, akik még mindig nem hagytak fel oroszországi tevékenységükkel, viszont mivel a bevételeik 8%-a érkezik innen, azt jelenti, hogy az 51 milliárd dolláros bevételen, közel 4 milliárd dolláros bevételcsökkenést kellene elszámolniuk, ha felhagynak az orosz értékesítéssel. Az érdekesség az, hogy a Caterpillar árfolyama több, mint 12%-os emelkedésben van, amióta kitört a háború, annak ellenére, hogy nagy az orosz kitettsége. Az emelkedés annak köszönhető, hogy a befektetők arra spekulálnak, hogy a magas olaj és árupiaci árak miatt a cég nagyobb összeget költhet tőkeberuházásokra, ami miatt a Jefferies elemzője vételre minősíti a cég papírjait.

A Pirelli és a Bridgestone abroncsgyártó vállalatok is még jelen vannak az orosz piacon, de főleg a Pirelli esetében fontos lenne a háború befejezése, hiszen a bevételek 10%-a származik az orosz piacról, vagyis 500 millió dolláros bevétel csökkenést kellene elkönyvelnie az olasz cégnek, ha bezárja kapuit Oroszországban.

Nagyon nehéz helyzetben vannak a cégek, hiszen egy közvéleménykutatás szerint az amerikai lakosok 75%-a szeretné, hogy a cégek felfüggesszék az oroszországi tevékenységeiket, viszont ha folytatják, akkor akár 20 ezer orosz munkahely maradhatna meg, illetve a beszállítói láncokon keresztül további 60 ezer ember állása menekülhetne meg.

Ha a részvénypiaci teljesítményt górcső alá vesszük, láthatjuk, hogy az év elején kiemelkedően teljesítő európai piacok közelítenek egy medve piachoz, azaz lassan több, mint 20%-os mínuszban állhatnak az év eleje óta. Ez várható volt, hiszen a háború nagyon közel van hozzánk és az oroszok csatázása nagyobb mértékkel befolyásolja az európai cégeket, illetve az Oroszországra kivetett szankciók az európai gazdaságokat is negatívan érinthetik.

A bejegyzésben foglaltak kizárólag az író személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. vagy az Erste Alapkezelő Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.

Címlapkép: GettyImages

Visszatért a növekedés
SZTORI

Visszatért a növekedés

Közzétette a KSH ma reggel az idei első negyedéves GDP-re vonatkozó...

Manipulatív gabonaárak
AGRÁR SAROK

Manipulatív gabonaárak

Hát persze, hogy manipulálják, hiszen tőzsdei tömegcikkekről van szó. Ott pedig minden hírt arra használnak, hogy hullámokat gerjesszenek, mert az...

2024. április 30.

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben