Itt jelentkezhet be korábban regisztrált Erste Market hozzáférésével.
Amennyiben korábban csak hírleveleinket kapta, és nem regisztrált, akkor hozzáférését ezen az oldalon tudja aktiválni.

PODCAST

Folytatódott az MNB kamatemelése, csak lassan szelídül a hazai infláció

PODCAST
PODCAST2022. február 23.   11:42

A Magyar Nemzeti Bank a várakozásoknak megfelelően tovább emelte 50 bázisponttal az alapkamatát, 3,4 százalékra. Vélhetően csütörtökön az egyhetes betéti kamatát is emeli majd a hazai jegybank. Mivel az inflációs nyomás továbbra is erős, ezért a következő hetekben is folytatódhat a kamatemelési sorozat. „Az orosz-ukrán konfliktusnál egyelőre megnyugvás látszik a piacon. Ez a forintra is kihat, pedig viszonylag érzékenyen reagál a geopolitikai változásokra” – ezt mondta a Trend FM, Reggeli Monitor című hírműsorában Nyeste Orsolya, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője. Szerinte a forint viszonylag nyugodt kereskedésében azért már érződik a monetáris szigorítás, mert a fejlett piaci devizákhoz, így az amerikai dollárhoz és az euróhoz képest már több százalék-pontnyi a kamatkülönbség. Ha 1 százalék körüli, vagy az alatti lenne az alapkamat, az elemző szerint biztos, hogy nagyobb mértékben gyengült volna a hazai fizetőeszköz.

Februárban 8,0-8,5 százalékos inflációt vár a jegybank. Várhatóan csütörtökön 30 bázisponttal emelkedik az egyhetes betéti kamatszint, 4,3-ról 4,6 százalékra. Ezzel tovább közeledik egymáshoz az alapkamat és a rugalmas eszköz. Március elejétől az MNB ismét aktívan fogja használni a devizalikviditást nyújtó swapeszközt. Nyeste Orsolya szerint egyelőre találgatás, hogy egy orosz – ukrán háború esetén vészkamatemlésre kényszerülne a Magyar Nemzeti Bank. Az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője ugyanakkor  úgy látja, hogy az nagyon rosszul venné ki magát, ha egy esetleges háború miatt leállnának a kőolaj- és földgázszállítások Oroszország felől.   

Erős az inflációs nyomás továbbra is. Az üzemanyagárak literenként 480 forinton történő befagyasztása néhány tizedszázalékponttal csökkenti a hazai inflációs ütemet, az alapvető élelmiszerek árrögzítése pedig maximum 0,1 - 0,2 százalékponttal alacsonyabb fogyasztói áremelkedési ütemet jelent. Ráadásul még ez sem biztos, mert számos helyettesítő terméknek a hírek szerint viszont jobban megemelték az árát a nagyobb áruházláncok.   

Az interjúban még szó volt arról is, hogy:

  • A Magyar Nemzeti Bank a következő hónapokban frissített gazdasági előrejelzéssel jöhet elő
  • A FED valószínűleg mindenképpen elkezdi márciusban a kamatemelést, akkor is, ha lesz orosz – ukrán háború
  • Az EKB viszont biztos, hogy nem kezd még monetáris szigorításba
  • Az egész világgazdaságra nézve továbbra is nagy bizonytalanságot jelent a chiphiány és az ellátási láncok lassú helyreállása

Nyeste Orsolyával, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzőjével Nagy Károly beszélgetett.

Az erstemarket.hu a Reggeli Monitor, a Trend FM reggeli hírműsorának kiemelt szakmai támogatója.

Szakértőink rendszeresen tájékoztatják a hallgatókat a legfontosabb gazdasági és piaci eseményekről és információkról, a folyamatok hátteréről, hogy megalapozottabb befektetési döntéseket hozhassanak.

Ez a podcast a műsor vágott, szerkesztett változata.

A podcastban foglaltak kizárólag az előadó személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. vagy az Erste Alapkezelő Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.

PODCAST

A kőolaj árrobbanása méri majd, hogy mennyire fáj a gazdaságnak az izraeli-iráni válság

Úgy tűnik, hogy az árupiaci szereplők nem tartanak egy széleskörű háború kirobbanásától Izrael és Irán között. Az viszont határozottan érződik,...

Úgy jó, ha nagy?
AGRÁR SAROK

Úgy jó, ha nagy?

A magyar tejtermelés nem számít még az EU-ban sem nagynak, de a tejtermelő farmok átlagos mérete terén előkelő helyen állunk. A világban azonban...

2024. április 15.

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben