Itt jelentkezhet be korábban regisztrált Erste Market hozzáférésével.
Amennyiben korábban csak hírleveleinket kapta, és nem regisztrált, akkor hozzáférését ezen az oldalon tudja aktiválni.

SZTORI

Visszatért a piacokra a volatilitás! Mire számítunk hosszú távon?

SZTORI
SZTORIVince PéterAdvisory desk2022. február 4.   11:23

A 2022-es év kezdete a piaci mozgások tekintetében eddig jelentős ingadozásokat mutatott. Amíg a tízéves amerikai államkötvények hozamai az év elején még 1,5% körül voltak, valamivel több mint két hét alatt megközelítették az 1,9%-os szinteket, és ezáltal nyomás alá helyezték az amerikai kötvénypiacokat.

Az amerikai részvénypiac több mint 12 százalékot adott vissza a január eleji csúcsaihoz képest (amikor az S&P 500 index 4800 felett zárt). A legfontosabb vállalatok jelentése jelenleg folyamatban van, a Federal Reserve (amerikai jegybank) pedig megerősítette, hogy kitart a kilátásba helyezett kamatemelések mellett. Geopolitikai oldalról rövid távon negatív tényezők érkeztek: a konfliktus Ukrajna esetleges NATO-csatlakozása miatt feszültséget keltett Oroszország és a nyugati világ között.

Mindezeknek köszönhetően a befektetők – a kiemelkedő 2020-as és 2021-es év után – jelenleg túlnyomórészt piros számokkal szembesülnek a tőkepiacokon. Véleményünk szerint azonban ez a szituáció nem fog hosszú távon velünk maradni. Szeretnénk kifejteni, hogyan alakult ki ez a helyzet, mik a várakozásaink a jövőre nézve.

A részvénypiacok jelenlegi helyzetéről

A legfontosabb benchmark indexek (S&P 500 és Stoxx 600) az év elején történelmi csúcsra értek, majd ezt követően korrekciót láthattunk. A tavalyi rendkívül pozitív teljesítmény mögött elsősorban a globális vállalati profitok magas növekedési üteme állt. Idén továbbra is a globális részvénypiac, valamint a vállalatok forgalmának és nyereségének emelkedésére számítunk, azonban ez a növekedési ütem alacsonyabb lesz, mint tavaly. A 2022-es bevétel- és eredménynövekedés rendre +5,9% és +5,5%-os lehet. A vállalati eredmények mérsékeltebb növekedése miatt arra számítunk, hogy a részvényindexek idén a tavalyinál kisebb mértékben fognak emelkedni. Emellett a volatilitás várhatóan magasabb lesz az előző évinél.

Az Egyesült Államokban a vállalatoknak fel kellett függeszteniük saját részvényeik visszavásárlását az utolsó negyedév végétől a legfrissebb pénzügyi jelentéseik közzétételéig. Ugyanakkor a részvény-visszavásárlások az USA részvénypiacának egyik legfontosabb összetevői; sok nagy technológiai vállalat évente dollármilliárdokat fordít részvény-visszavásárlásokra. E tekintetben a geopolitikai bizonytalanságok és a gyorsabb amerikai kamatemelések bejelentése által kiváltott jelenlegi korrekció elsősorban a mindenkori csúcson történő profit-realizálás következménye, miközben a részvények iránti kereslet egyik legfontosabb alkotóeleme ideiglenesen eltűnt.

A fontosabb technológiai vállalatok (Microsoft, Intel, Apple, Alphabet) jelentési köre január 25 és február 1. között zajlik le. Mivel ezen részvények árfolyamai most alacsonyabbak, mint három héttel ezelőtt, valószínű, hogy a részvény-visszavásárlások ismét gyorsan megkezdődnek. Ennek köszönhetően arra számítunk, hogy a jelenleg tartó korrekció hamarosan véget fog érni.

Hosszú távú várakozásaink: a részvénypiac továbbra is vonzó

Rövid távon több negatív tényező egybeesése gyakorolt magas nyomást a tőzsdékre: az emelkedő hozamkörnyezet és inflációs ráták és az emelkedő nyersanyagárak, a politikai konfliktusok fokozódása (Ukrajna) és a tőzsdei árfolyamok történelmi csúcsai növekvő bizonytalansággal járó árfolyamcsökkenéshez vezettek.

Ugyanakkor jelen állás szerint a globális gazdaság stabil növekedési pályán van - a bizonytalansági tényezők ellenére. Az utolsó negyedévek rendkívül erős emelkedése után, amely egyértelműen átlag feletti volt a világjárvány miatt, normalizálódás jeleit figyelhetjük meg. Ez azt jelenti, hogy a világgazdaság növekedési üteme visszatér a korábbi, alacsonyabb szintekre, de mindenesetre egyértelműen pozitív marad: a vállalati nyereség és bevétel mutatók várhatóan növekedni fognak 2022-ben.

Ebből adódóan hosszú távon továbbra is vonzó eszközosztálynak tartjuk a részvényeket. Véleményünk szerint a vállalatok - különösen a technológiai, fogyasztói és egészségügyi ágazatban – képesek lesznek az áremelkedések fogyasztókra történő áthárítására, ezáltal bizonyos fokú inflációvédelmet is kínálva termékeikkel és szolgáltatásaikkal. Ugyanakkor a részvény-befektetések rövid távon - amint azt az elmúlt néhány nap nyomatékosan megmutatta – nem nyújtanak magasfokú biztonságot a befektetők számára. A részvényárfolyamok ingadozásoknak vannak kitéve - és ezek az ingadozások fokozódhatnak erős bizonytalanság közepette.

Úgy gondoljuk tehát, hogy az év elején tapasztalt események nem adnak okot egy kockázatviselési hajlandóság és befektetési időtáv alapján helyesen kialakított stratégiai portfólió jelentős átalakítására.

A napokban számos fontos vállalati jelentés érkezett, amelyek segítenek a jövőbeli várható teljesítményük alapos felmérésében. Az eddig elérhető adatok alapján a Microsoft körülbelül 7%-kal múlta felül az elemzői várakozásokat, míg az Intel is pozitív meglepetéssel zárt. Mindamellett, hogy a friss GDP adatok alapján a 4. negyedév a vártnál lényegesen jobban sikerült az amerikai cégeknek, a Federal Reserve erős utalásokat tett az alapkamat emelésének várható mértékére és időzítésére vonatkozóan, ezzel csökkentve a bizonytalanságot.

A befektetők közül sokan már most hasznot húznak a piacok visszaeséséből, és ismét óvatos beszállókkal bővítik portfóliójukat – hiszen tulajdonképpen egyes részvényeket most olcsóbb megvásárolni, mint néhány héttel ezelőtt. A további fejlemények megmutatják, hogy ez a stratégia működik-e.

Az viszont biztosan helytálló, hogy minél hosszabb a befektetési időtávunk, annál kevésbé fognak fájdalmat okozni a rövid távú ingadozások: A 2007/2008-as pénzügyi válság idején az amerikai részvénypiac csaknem 50 százalékot veszített értékéből. Ha a részvényeket a pénzügyi válság előtt, például 2007.06.30-án vásárolták meg, akkor a befektetők 2022.01.24-ig évi 10 százalék körüli átlagos éves nyereségre (árfolyamnyereség és osztalék) tehettek szert (forrás: Bloomberg). És ha lehetséges lett volna megtalálni a tökéletes időpontot a beszállásra, akkor 2009 márciusától napjainkig átlagosan több mint 16%-os éves hozamra tehettek volna szert az amerikai részvénybefektetések révén.

Forrás: Hans Engel - Erste Group Research; Wilhelm Spitaler - Erste Asset Management

A bejegyzésben foglaltak kizárólag az író személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. vagy az Erste Alapkezelő Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.

Címlapkép: GettyImages

A magyar ipar egy félkarú óriás
SZTORI

A magyar ipar egy félkarú óriás

Az ipari termelés szerves és meghatározó részét képezi a magyar gazdaságnak: a kibocsátásban...

Sorjáznak a gabonapiaci előrejelzések
AGRÁR SAROK

Sorjáznak a gabonapiaci előrejelzések

A gabonapiacok mindössze gyenge hullámokat vetnek az elmúlt hetekben. A múlt héten megjelent előrejelzések a túlkínálatot támasztják alá ebben és...

2024. március 27.

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben