Ugrás az oldal tartalmára
GYIK Panaszkezelés
SZTORI

A kamatemelés után is emelkedhetnek a részvénypiaci hozamok

BEFEKTETÉS
BEFEKTETÉSSzekeres BenceRészvényelemző2021. december 15.   15:23

Ismét egy izgalmas év lehet a következő, hiszen a Fed márciusig kivezetheti az eszközvásárlási programot, majd ezt követően június környékén megkezdheti a kamatemelési ciklust, hogy visszafogja az inflációt, ami 1990 óta nem volt ilyen magas.

Az előrejelzések szerint 2022-ben kétszer emelheti az irányadó kamatot, majd 2023-ban háromszor. A szigorítás hallatán a piaci szereplőknek egyből az alacsonyabb részvénypiaci hozamok és kockázatkerülés jut az eszükbe, viszont a statisztika alapján azt látjuk, hogy a részvényárak tovább emelkedhetnek a kamatok kezdetleges emelkedésével is, főleg, mivel az amerikai gazdaság továbbra is jól teljesít. A kamatemelési ciklus megkezdése a gazdasági növekedés beindulását jelzi, tehát érdemes olyan szektorokban lévő cégekbe fektetni, amik képesek kihasználni a fellendülésben rejlő potenciált.

A kamatemelési ciklus kezdetét követően a pénzügyi szektor kiemelkedő teljesítményt szokott mutatni. Ez annak tudható be, hogy ha emelkednek a kamatok, akkor szélesedik a nettó kamat marzs. A kamatemelési ciklus elindulása egy erős vagy erősödő gazdaságot jelez, tehát a hitelkihelyezés, illetve a bevételek is növekedhetnek. Itt érdemes a Wells Fargo-t, illetve a JP Morgan pénzügyi vállalatokat megemlíteni, hiszen ezek továbbra is felülteljesíthetik a piaci átlagot. A Wells Fargo 1,1-szeres P/B szorzója alulértékeltnek mondható a piac 1,6-os átlagához képest, míg a JP Morgan 14% körüli 2022-es sajáttőkearányos megtérülése felülmúlja a 11% körüli szektor átlagot. A JP Morgan 1,8-as P/B értéken kereskedik. 

Az egészségügyi szektor szintén egy jó befektetés lehet 2022-ben, hiszen az egészségügyi termékek iránt a kereslet rugalmatlan és 2022-ben a vírusiránti félelmek még mindig velünk maradhatnak, illetve a fejlettársadalmakban továbbra is elöregedés látható és várható. Viszont veszélyt jelenthet, hogy a törvényhozók csökkenteni szeretnék a gyógyszerárakat, s ezért elsősorban a generikus gyógyszergyártók nyomás alá kerülhetnek. A szektorban kiemelkedő lehet a CVS Health, hiszen 2022-re 7%-9%-os EPS növekedésre számítanak, illetve az akvizíciókon keresztül 2024-ben kétszámjegyű EPS növekedéssel számol a vállalat. A CVS továbbá 10%-kal növelte az osztalékhányadát, illetve közel 50 milliárd dollárja van újabb akvizíciós célok megvalósítására. A Pfizer COVID kezelésére szolgáló tablettája nagy siker lehet és a vakcina eladások mellett további bevételre tehet szert, ami segíthet magasabb profit generálásában.

 

Az egészségügyi szektor és a pénzügyi szektor teljesítménye az S&P 500-hoz képest

Forrás: Bloomberg

A cikk első alkalommal a Világgazdaság Stratégia Rovatában jelent meg 2021.12.15-én.

A bejegyzésben foglaltak kizárólag az író személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. vagy az Erste Alapkezelő Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.

Címlapkép: Shutterstock Inc.

MINISO: Kínai részvénysztori az ázsiai őrület árnyékában

MINISO: Kínai részvénysztori az ázsiai őrület árnyékában

ELEMZÉS

Kína lemaradt Mostanában sok szó esik az ázsiai...

2026 legnagyobb PIACI MEGLEPETÉSEI ábrákban

2026 legnagyobb PIACI MEGLEPETÉSEI ábrákban

VIDEÓ

Bebesy Dániellel, az Erste Alapkezelő szenior kötvényportfólió menedzserével tekintettük át...

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben