Christine Lagarde, az EKB elnöke szerint valószínűtlen, hogy jövőre emeljenek az alapkamaton, de ha az infláció ezt szükségessé teszi, akkor meg fogják tenni. Az infláció megugrását továbbra is átmenetinek tekinti a jegybank elnöke. A piaci várakozások szerint 2023. februárjában jöhet az első kamatemelés az EKB részéről.
A Fitch egy fokozattal, „BBB” besorolásra javította az olasz államadósságot. A kilátások stabilak.
Pénteken ismét interveniált a török jegybank, azonban ezzel a lépéssel sem sikerült megállítania a török líra rohamos értékvesztését. Az USDTRY árfolyam továbbra is a történelmi csúcs közelében tartózkodik, csaknem 14 lírát kell adni egy dollárért cserébe.
A korábbi belügyminisztert, Karl Nehammer-t nevezték ki kancellárnak Ausztriában.
A washingtoni törvényhozók a héten a védelmi törvényjavaslatra fognak koncentrálni, ami a múlt héten fennakadt a szenátusban. A védelmi törvényjavaslat prioritásokat és politikát határoz meg az októberben kezdődött pénzügyi évre. A törvényjavaslat elfogadásának elmulasztása megakadályozná, hogy a hadsereg tagjai veszélyességi pótlékot kapjanak, késleltetné a katonai építkezési projekteket az USA-ban és az egész világon, illetve a hadsereg felhatalmazása is megszűnne, hogy a szövetségeseket támogassák a terrorizmus elleni küzdelemben. A törvényhozóknak ezen kívül a hónap közepéig meg kell állapodniuk az adósságplafon emeléséről is, a pénzügyminisztérium szerint ugyanis addigra elfogynak a kormányzati kötelezettségek kifizetésére irányuló sürgősségi összegek. A kongresszus még soha nem mulasztotta el az adósságplafon megemelését, így most sem lesz ebből nagyobb probléma.
A Goldman Sachs az omikron negatív hatásaira hivatkozva csökkentette az amerikai gazdaságra vonatkozó növekedési kilátásait. Az idei évre 3,8%-os bővülést várnak a 4,2% helyett, míg 2022-ben 2,9%-os növekedést várnak a 3,3% helyett. Az elemzőház szerint a vírus gyorsabban terjedhet, míg az immunitás a veszélyesebb fertőzésekkel szemben csak hajszálnyit csökkenhet.
Az Egyesült Államok diplomáciai bojkottot hirdet a pekingi téli olimpia ellen, ami tovább fokozza a feszültséget a világ két legnagyobb gazdasága között. A döntést, hogy nem küldenek amerikai kormánytisztviselőket a február 4-én kezdődő játékokra, a héten jelentik be hivatalosan.
A főbb amerikai és európai határidős indexek többsége pluszban volt ma reggel, egyedül a Nasdaq mínuszos.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.