Ugrás az oldal tartalmára
GYIK Panaszkezelés
PIACI HÍREK

A Banco Santander 1,5 milliárd eurónyi kockázatos kötvényállománytól szabadulna meg - Európa Best Of

ERSTE TÍZÓRAI
ERSTE TÍZÓRAI2014. szeptember 3.   09:42

Az ArcelorMittal bejelentette, hogy még az idén 700 fővel bővíti a munkahelyek számát Franciaországban, ahol jelenleg kb. 20.000 alkalmazottja van a társaságnak, így 3,5%-kal nőhet az összlétszám. A társaság vezérigazgatója tegnap egy párizsi konferencián azt is elmondta, hogy a várakozásuk szerint 3-4%-kal bővülhet idén az európai acélkereslet. A cég...


Az ArcelorMittal bejelentette, hogy még az idén 700 fővel bővíti a munkahelyek számát Franciaországban, ahol jelenleg kb. 20.000 alkalmazottja van a társaságnak, így 3,5%-kal nőhet az összlétszám. A társaság vezérigazgatója tegnap egy párizsi konferencián azt is elmondta, hogy a várakozásuk szerint 3-4%-kal bővülhet idén az európai acélkereslet. A cég első embere azonban azt is hozzátette, hogy a kereslet még így is 29%-kal alacsonyabb a 2008-as válság kirobbanása előtti csúcshoz képest.
A spanyol Banco Santander 1,5 milliárd eurónyi kockázatos kötvényállománytól szabadulna meg cserébe azért, hogy újabb kötvényeket bocsáthasson ki. A közlemény szerint a kibocsátandó 2,5 milliárd eurónyi, 7 éves lejáratú átváltható kötvényért cserébe 6,25%-os kamattal gazdagodnak a befektetők. Ha a társaság tőkemegfelelési mutatója 5,125% alá csökkenne, akkor a kötvények tőkévé konvertálódnának. Elnézve a jelenlegi 10,9%-os értéket, ez a veszély egyelőre nem fenyeget. Ez a konstrukció egy új kötvénypiaci szegmenst nyithat meg.
A német újautó értékesítések augusztusban gyengén sikerültek, az előző évhez képest 0,4%-kal zuhantak az eladások. A Mercedes lett a leggyengébb 14,6%-os visszaeséssel, a BMW pedig 2,7%-ot zsugorodott.
A BNP Paribas megkapta a jóváhagyást a lengyel piaci felügyelettől a Rabobank helyi leányának megvételére. A döntés megfelelt a várakozásoknak, így már csak a 4,5 milliárd zlotyis összeg átutalása van hátra.
A HSBC megerősítette a Commerzbank részvényekre megfogalmazott felülteljesítő ajánlását. Megítélésük szerint az a tény, hogy a nem teljesítő eszközök aránya gyorsütemben apad, kevésbé toxikussá teszi a portfoliót. A kisebb kockázat pedig lényegesen magasabb értékeltséget jelenthet, mint a jelenlegi 0,5-ös árfolyam/tisztított könyv szerinti érték hányados. A spanyol és japán kereskedelmi célú ingatlanhitelek eladásával véleményük szerint nem maradt jelentősebb kockázatot hordozó eszköz a portfolióban.
Az Infineon még augusztus 20-án jelentette be, hogy felvásárolja az International Rectifier nevű társaságot, így a cég termékskálája a versenytársakénak a háromszorosára bővülhet a Bernstein elemzése szerint. A megállapodás abban segítheti a társaságot, hogy egyes termékek gyártásainak a hatékonysága akár 30%-ot is javuljon. A Bernstein szerint a következő 10 évben megnégyszereződhet a társaság profitja. Az Infineon besorolása felülteljesítő a Bernsteinnél, a célárfolyam pedig 10 euró (kb. 12%-os felértékelődési potenciál).
A Lufthansa és a japán ANA légitársaság mérlegeli annak lehetőségét, hogy egy közös vállalatot hozzanak létre a szigetország és Európa közötti légi teherszállításra. A hírnek nincs árfolyamhatása.
Az Unicredit 2 ajánlatot kapott az eladásra szánt nem teljesítő hitelállományára. A hasonló tranzakciók az elmúlt hónapokban jelentősen felpörögtek, és volumenük az idei évben körülbelül duplája lehet a tavalyinak. Néhány héttel ezelőtt például a Commerzbank adta el hajóhiteleinek egy részét.

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.

MINISO: Kínai részvénysztori az ázsiai őrület árnyékában

MINISO: Kínai részvénysztori az ázsiai őrület árnyékában

ELEMZÉS

Kína lemaradt Mostanában sok szó esik az ázsiai...

2026 legnagyobb PIACI MEGLEPETÉSEI ábrákban

2026 legnagyobb PIACI MEGLEPETÉSEI ábrákban

VIDEÓ

Bebesy Dániellel, az Erste Alapkezelő szenior kötvényportfólió menedzserével tekintettük át...

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben