Itt jelentkezhet be korábban regisztrált Erste Market hozzáférésével.
Amennyiben korábban csak hírleveleinket kapta, és nem regisztrált, akkor hozzáférését ezen az oldalon tudja aktiválni.

ERSTE Protect Express OneStar US Banks USD 21-24

MÖGÖTTES TERMÉK INFORMÁCIÓK
MÖGÖTTES TERMÉK INFORMÁCIÓK2021. november 9.   09:51

A részvénykosárban szereplő bankok ciklikus mivoltukból adódóan a gazdasági növekedésből és a monetáris politika normalizálódásából profitálhatnak. Ahogy azt 2021 harmadik negyedévében láthattuk, a cégek befektetési banki üzletágai jól teljesítettek és a várakozások alapján ez kitarthat a következő negyedévekben is, hiszen a vállalatoknak sok tőkéjük van, ami nagyobb felvásárlási aktivitást jelenthet. A kereskedési szegmenseik is jól teljesíthet a következő időszakban, hiszen a tőzsdék emelkednek és egyre több pénz áramlik a tőkepiacokra. Valamint a kamatemelési ciklus megkezdése is pozitívan hathat a bankok hitelkihelyezési szegmensére.

Bank of America

 

Bemutatás

A 387 milliárd dollár piaci kapitalizációval rendelkező vállalat az egyik legnagyobb amerikai pénzügyi holding vállalat, ami hitelezési tevékenységeken kívül, befektetésekkel, vagyonkezeléssel, befektetési banki tevekénységekkel és biztosítással is foglalkozik.

A cégnek 4.500 fiókja van és 17.000 ATM-et üzemeltet. Közel 40 millió felhasználója van a netbank szolgáltatásának, illetve a Merrill Lynch vagyonkezelő részlege 2.500 milliárd dollár körüli vagyont kezel.

A bevételek 90%-a az USA-ból származik, még a maradék pedig globálisan megosztva.

A vállalatnak négy főbb szegmense van. A bevétel 41%-át teszi ki az alapvető ügyfél központú banki szolgáltatások, mint a megtakarítások, hitelkártyák, és a hitelezési feladatok. A globális banki szegmens, ami a befektetési banki üzletágnak felel meg, a bevétel 23%-át teszi ki. A vagyonkezelési üzletág a bevétel további 23%-ért felelős, míg a kereskedelmi, illetve elemzői feladatokat is végző Globális Piacok (Global Markets) üzletág a bevétel 13%-át generálja.

 

Aktualitás

A vállalat egy bróker üzletágat szeretne létrehozni Kínában. A cég most jelentette harmadik negyedéves teljesítményét és sikeresen felülmúlta az elemzői várakozásokat mind bevételfronton, mind pedig EPS terén. Kilátások szerint a hitelállomány tovább növekedhet.

 

Pénzügyi adatok

Forward P/E: 15,24

BBG: https://www.bloomberg.com/quote/BAC:US

Célár: $47,31

Ajánlások: 17 BUY, 9 HOLD, 3 SELL

Kockázatok: A gazdaság vártnál lassabb növekedése, recesszió, szigorodó szabályozások, utódlási terv, hiszen a jelenlegi COO bejelentette lemondását.

 

 

 

Morgan Stanley

 

Bemutatás

A 182 milliárd dollár piaci kapitalizációval rendelkező Morgan Stanley az egyik legnagyobb amerikai pénzügyi holding cég, ami globálisan nyújt pénzügyi szolgáltatásokat. Olyan szolgáltatásokkal foglalkozik, mint a befektetési banki szolgáltatások, vagyonkezelés, illetve befektetések kezelése.

A cég közel 50 milliárd dolláros bevételének a 73%-a az USA-ból származik, 14%-a Ázsiából, illetve a maradék 13% pedig az EMEA régióból.

A holding három szegmensen keresztül tevékenykedik. Az egyik a vagyonkezelés, amibe bele tartozik a vagyonkezelés és a tranzakciós szolgáltatások és a bevétel 39%-át teszi ki. A cég 1.500 milliárd dollár vagyont kezel. Az intézményi értékpapírok (institutional securities) szegmens a bevétel több mint 53%-ért felelős és ide tartozik a kereskedési részleg, az elemzés, illetve a befektetési banki részleg is. A harmadik szegmens pedig a befektetés kezelési üzletág, ami a bevétel 8%-át teszi ki.

Aktualitás

A vállalat harmadik negyedéves jelentése kiemelkedő volt, hiszen a bevétel várakozást, illetve az EPS várakozást is sikerült felülmúlnia. A cég 135 milliárd dollárral növelte a kezelt eszközeit, illetve a befektetési banki üzletága 67%-os bevételnövekedést produkált. A cég kilátásai jók.

 

Pénzügyi adatok

Forward P/E: 13,87

BBG: https://www.bloomberg.com/quote/MS:US

Célár: 110,85

Ajánlások: 20 BUY, 9 HOLD, 1 SELL

Kockázatok: A gazdaság vártnál lassabb növekedése, recesszió, szigorodó szabályozások.

PODCAST

A kőolaj árrobbanása méri majd, hogy mennyire fáj a gazdaságnak az izraeli-iráni válság

Úgy tűnik, hogy az árupiaci szereplők nem tartanak egy széleskörű háború kirobbanásától Izrael és Irán között. Az viszont határozottan érződik,...

Veszélyes az aszály
AGRÁR SAROK

Veszélyes az aszály

Virágzik a repce, a szántóföldek legszebb arcukat mutatják ezekben a hetekben. Az őszi vetésű növények állapota jó. Fejlődésük hetekkel előrébb...

2024. április 19.

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben