Itt jelentkezhet be korábban regisztrált Erste Market hozzáférésével.
Amennyiben korábban csak hírleveleinket kapta, és nem regisztrált, akkor hozzáférését ezen az oldalon tudja aktiválni.

CHART

300 felett a forint

ÖTLETGYÁR CHART
ÖTLETGYÁR CHART2013. március 11.   10:45

EUR/HUF: Áttörte a 300-as szintet a forint Brutális forintgyengülés vette kezdetét a délelőtti órákban, a 300 forintos lélektani szint áttörését követően 303,5 felett is járt a kurzus, és 9 hónapos mélypontra gyengült a...

EUR/HUF: Áttörte a 300-as szintet a forint
Brutális forintgyengülés vette kezdetét a délelőtti órákban, a 300 forintos lélektani szint áttörését követően 303,5 felett is járt a kurzus, és 9 hónapos mélypontra gyengült a forint. Péntek délelőtt és kora délután még erősödni is tudott a forint az euróval szemben, és az árfolyam még 297 alá is benézett egy rövid időre. Azonban később a befektetők megijedtek arra a hírre, hogy a két, még Simor András által kinevezett alelnök hatáskörét szűkítették és bár továbbra is alelnökök és ezzel együtt a Monetáris Tanács tagjai maradnak, azonban a jövőben egy lényegesen szűkebb területért fognak csak felelni. A bejelentést követően rövid időn belül ismét 300 közelébe emelkedett az EUR/HUF árfolyam.
Múlt héten a 300 forintos szint még megtartotta az árfolyamot, napokon keresztül lepattant az ellenállásról, de a reggeli órákban már nem tudta a szint megállítani forintgyengülést. A következő megálló a 307,3-as lokális csúcspont.
 
Támasz és ellenállás szintek
1. támasz1. ellenállás
300 307,3
EUER/USD: Nagyot erősödött pénteken a dollár
Brutális dollárerősödést hozott a jó amerikai munkanélküliségi adat. A hivatalos statisztika szerint a munkanélküliség 7,7%-ra csökkent, ami jelentős előrelépésnek tekinthető és azt jelzi, hogy az amerikai gazdaság jobb helyzetben van, mint azt korábban gondolhatták a befektetők. Az alacsony munkanélküliség pedig azt is jelenti, hogy korábban elérhetik a 7%-os munkanélküliségi rátát, amihez a FED a QE3 programot kötötte. Az eszközvásárlási program leállítása pedig erősíti a dollárt az euróval szemben. Az EUR/USD értéke a nyitó 1,3107-ről 1,3005-re esett. Pedig csütörtökön határozott dollárgyengülést láthattunk, úgy tűnik rövidtávon nincsen határozott irány. A múlt hét során 1,296-nál rajzolódott ki egy támasz, ha innen fordulni tud az árfolyam, és az 1,312-es ellenállás fölé kerülne, akkor rövidtávon trendforduló jöhetne. Ellenkező esetben az 1,296-os szint törésével a csökkenő trend nyerne megerősítést.
 
Támasz és ellenállás szintek
1. támasz1. ellenállás
 1,2961,312
S&P500: Közeleg a történelmi maximum
A tengerentúli index még egy lépéssel közelebb került a történelmi maximumához, és gyakorlatilag pár pont kell az újabb csúcshoz, amit akár a következő napokban elérhet az index. A következő ellenállás 1.550 pont felett az 1.575 pontos maximumnál látható, ami már nincsen túl messze. Lendületesen emelkedik hetek óta az árfolyam, korrekcióra utaló jelek továbbra sincsenek, de túl sokat emelkedett mostanában, ezért nem árt az óvatosság.
 
Támasz és ellenállás szintek
1. támasz1. ellenállás
 1.5251.575
DAX30: További emelkedés várható
Emelkedéssel telt a múlt hét a német piacon, miközben a DAX új csúcsra tört. A német index sincsen messze a csúcstól (valamivel több 100 pontra), amit akár napokon belül elérhet. Itt is igaz, hogy jó hangulat uralkodik, és nagyobb a valószínűsége a további emelkedésnek, fordulós, negatív jelzéseket nem mutat a grafikon.
 
Támasz és ellenállás szintek
1. támasz1. ellenállás
7.8708.100
A magyar ipar egy félkarú óriás
SZTORI

A magyar ipar egy félkarú óriás

Az ipari termelés szerves és meghatározó részét képezi a magyar gazdaságnak: a kibocsátásban...

Sorjáznak a gabonapiaci előrejelzések
AGRÁR SAROK

Sorjáznak a gabonapiaci előrejelzések

A gabonapiacok mindössze gyenge hullámokat vetnek az elmúlt hetekben. A múlt héten megjelent előrejelzések a túlkínálatot támasztják alá ebben és...

2024. március 27.

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben