Itt jelentkezhet be korábban regisztrált Erste Market hozzáférésével.
Amennyiben korábban csak hírleveleinket kapta, és nem regisztrált, akkor hozzáférését ezen az oldalon tudja aktiválni.

SZTORI

Tőzsdejáték középiskolásoknak: megkezdődött a hajrá

SZTORI
SZTORI2021. október 29.   10:52

Az utolsó napok vannak hátra a Keba, a Közép-európai Brókerképző Alapítvány Tőzsdejáték Középiskolásoknak című versenyének jelentkezéséből. Az idei, a sorban 22. versenyre november 3-ig lehet nevezni, és hamarosan kezdődik is a megmérettetés, ahol a diákok a tesztek mellett valós körülmények között próbálhatják ki tudásukat.

Az Erste Befektetési Zrt. fő szakmai partnerként idén is biztosítja a platformot, amin a diákok kipróbálhatják a tudásukat – a verseny során az Erste Trader használatát is készség szinten elsajátítják az indulók. A verseny célja, a befektetésekkel kapcsolatos ismeretek bővítése, a pénzügyi kultúra fejlesztése, ugyanakkor az elmúlt évek a tapasztalatai szerint a legjobbak számára ez a vetélkedő a tőkepiaci karrier nulladik állomása.

Tavaly 140 csapat indult a versenyen, és az idén se várunk kevesebbet – mondja Antal Tibor Kende, aki 2015-ben a győztes csapat tagja volt, ma pedig már szervezi a Közép-európai Brókerképző Alapítvány megmérettetését.
A versenyben továbbra is 3 fős csapatok vehetnek részt, a feltétel mindössze a középiskolás jogviszony megléte. A selejtezők során az online tesztfeladatokat oldanak meg és a világ több tucat tőzsdéjén játszódó virtuális tőzsdejátékon vesznek részt, hozamversenyen a csapatok. Az elődöntőbe mintegy húsz, az országos döntőbe öt csapat jut be, ahol neves szakemberek előtt tesznek tanúbizonyságot tudásukról a diákok.

A verseny legjobbjai természetesen értékes nyereményekkel gazdagodnak, hiszen nemcsak megnyerhetik a Budapest Institute of Banking 120 órás tőzsdei szakvizsga felkészítő tanfolyamát és az Erste Befektetési Zrt. nyári szakmai gyakorlatát, hanem értékes tárgynyereményekkel is gazdagodnak!

 

A bejegyzésben foglaltak kizárólag az író személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. vagy az Erste Alapkezelő Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.

Címlapkép: Shutterstock Inc.

PODCAST

A kőolaj árrobbanása méri majd, hogy mennyire fáj a gazdaságnak az izraeli-iráni válság

Úgy tűnik, hogy az árupiaci szereplők nem tartanak egy széleskörű háború kirobbanásától Izrael és Irán között. Az viszont határozottan érződik,...

Úgy jó, ha nagy?
AGRÁR SAROK

Úgy jó, ha nagy?

A magyar tejtermelés nem számít még az EU-ban sem nagynak, de a tejtermelő farmok átlagos mérete terén előkelő helyen állunk. A világban azonban...

2024. április 15.

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben